Harmincadik évfolyamába lépett
a Sóvidék, Korond lapja, pontosabban a korondi Firtos Művelődési Egylet Ambrus Lajos szerkesztette folyóirata. A kiadvány, amelynek munkatársai közül többen rendszeresen jelentkeznek mellékletünkben is, összevont 1-2-es számmal indította 2019-es megjelenései sorát. Nyitó oldalán Molnos Lajos szerkesztőbizottsági tag teszi közzé az évfordulós eseményhez fűződő gondolatait. Írását a Múzsában is közölve kívánunk további hosszú életet és támogató közönséget, közösséget a Hazanézőnek.
A XXX.
Amikor a nagy „rebellió” után a korondi Hazanéző című lapunk indult, rengeteg magyar nyelvű újság, heti- és havilap, tájegységi kiadvány, periodika jelent meg Erdély-szerte. Aztán eltelt egy emberöltőnyi idő, s az akkor indult kiadványok zöme szinte észrevétlenül megszűnt. Leginkább ama „piszkos anyagiak” hiánya volt az elhalások oka – de nem csak! Azért mondom, hogy „nem csak”, mert itt van például a Hazanézőnk, amelyik tényleg nem dúskált soha sem a pénzben, mégis talpon van, s most éppen harmincadik évfolyamát kezdi – egy könyvsorozattal gazdagodva. Épp a Hazanézőre hivatkozva vélem úgy, hogy egy lap sorsát nagyban meghatározza az is, hogy kik és főleg milyen elképzelésekkel, célkitűzésekkel indítják a lapot, mit akarnak elérni véle-általa, netán hírt és nevet vagy anyagi hasznot remélnek? Nem tudom, nem tudhatom, hogy megszűnt lapok esetében mi volt a helyzet. Azt viszont igencsak jól tudom, hogy a Hazanéző elindítóinak a célja „mindössze” a szolgálat volt (és maradt mindmáig). Szolgálni e lap segítségével is nemzeti közösségünket, szolgálni identitásunk erősítését, hagyományaink, kulturális örökségünk megőrzésének, ápolásának ügyét – és ezáltal egyszersmind erősítve önbizalmunkat, a jövőnkbe vetett hitünket.
Önként-vállalás volt ez (s maradt) a lap körül szorgoskodók részéről, lett légyen szó szerkesztőről, munkatársakról, az anyagi támogatást nyújtókról – vagyis mindazokról, akik a lapot magukénak érezték, életben tartását szívügyüknek tekintették. Nem, egyáltalán nem hiszem azt, hogyha egy nagy halom pénz tetejében ülők indították volna el annak idején a lapot, az eljutott volna idáig, vagyis a XXX. évfolyamig. A Hazanézőt az önmagunkért való tenni akarás, cselekvési kényszer szülte, ez a kényszer pedig furcsa „szerzet”, aki ha egyszer már belefészkelte magát az ember szívébe, elméjébe, zsigereibe, az többé a világ semmi kincséért ki nem jön onnan.
Annyi a dolgom, hogy meghalni sincs időm! – szoktuk mondani, ha felgyűltek a halaszthatatlan, mindennél fontosabb teendőink. Nos, ez történt a (korondi) Hazanézővel is: annyi dolga, fontos és halaszthatatlan teendője akadt az elmúlt évtizedekben, hogy nem volt ideje megszűnni. Mivel fontos és halaszthatatlan teendőnk még bőséggel adódik – muszáj lesz a Hazanézőnek is folytatni a szolgálatot. Másként nem tehet, másként nem tehetünk.
Molnos Lajos
