2024. july 5., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jövendő kultúrcentrum a marosvécsi kastélyban?

– A helikoni megemlékezésekkel, a marosvécsi találkozókkal, rendezvényekkel kapcsolatos furcsaság, hogy miközben az irodalomtörténészek, a korszak írói életműveit népszerűsítő kiadók, a hagyatékápoló alapítványok, egyesületek képviselői rendszeresen részt vesznek a különféle összejöveteleken, jónevű íróink, a szépirodalom tekintélyes reprezentánsai csak elvétve tisztelik meg jelenlétükkel az ilyen eseményeket…

Szentmártoni János Galonyán


– A helikoni megemlékezésekkel, a marosvécsi találkozókkal, rendezvényekkel kapcsolatos furcsaság, hogy miközben az irodalomtörténészek, a korszak írói életműveit népszerűsítő kiadók, a hagyatékápoló alapítványok, egyesületek képviselői rendszeresen részt vesznek a különféle összejöveteleken, jónevű íróink, a szépirodalom tekintélyes reprezentánsai csak elvétve tisztelik meg jelenlétükkel az ilyen eseményeket. Annál örvendetesebb, hogy Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség fiatal elnöke eljött erre a mostani tanácskozásra Galonyára, Marosvécsre. Jelzésértékű, hogy itt van?

– A magam részéről igen. Az írók nevében nem tudok nyilatkozni. Mindenki úgy gondolkodik dolgokról, ahogy jónak látja. Nyilvánvaló, hogy vannak rossz meg jó tendenciák napjainkban. Széthullottak a közösségek, és ez nem csak írói, művészi kérdés, alapvetően mai, emberi probléma. Nehéz egy eszme mentén összetoborozni az embereket úgy, hogy tartósan együtt legyenek, rendszeresen összejárjanak. Az is gond, hogy döcögős a kommunikáció, akadozik az anyaországi és határon túli tollforgatók kapcsolattartása. Örvendek, hogy itt vagyok, és próbálom a szálakat összekötni. Igyekszem propagálni, ami itt van, feltétlenül megérdemli a figyelmet. Az internet világában ma már nem olyan nehéz eljuttatni az ilyen információt a közönséghez, egymáshoz.

– Az írótársadalmat tényleg meglehetős szakadozottság jellemzi, sok a széthúzás ma a világon. De az Erdélyi Helikon idejében is léteztek ellentétek az írók, írói csoportosulások között. Akkoriban azonban a közös gondok, a közös eszmék, a kultúra minőségi szempontjai felülírták a különbözőségeket, bizonyos ügyek érdekében felülemelkedtek a nézeteltéréseken, fontos kérdésekben sikerült összefogniuk. A helikoni íróközösség példája beszédes ilyen vonatkozásban is.

– Ez óriási dolog volt. A két háború között valóban nemcsak ideológiailag, hanem esztétikailag is nagyon sok különböző ember sereglett össze. Pontosan nem is tudom, ki írta, hogy ha nincs meg ez a keret, ez a szellemi háttér és a jó hangulat, akkor szét is repültek volna, nem járt volna össze ez a csoport. De úgy érezték, hogy feladatuk, hivatásuk van, összefogtak, kitartottak, és egymással igényességben versenyezve írták meg műveiket. A kommunista diktatúra évtizedeiben volt valami hasonló Magyarországon. A Tokaji Írótáborra gondolok a maga negyven évével, vagy a lakiteleki találkozókra, a lillafüredi író-összejövetelekre, azok is ilyenszerű képződmények. Volt egy közös ellenség, a hatalom, a diktatúra, s ez egy asztalhoz ültetett különböző nézetű írókat, értelmiségieket. A rendszerváltás után ez az ellenálló szellemiség, ez a felhajtóerő szétrobbant. Ezt az eszmét napjainkban újjáéleszteni sokkal nehezebb. Pedig nagyon nagy szükségünk volna ilyen kezdeményezésekre.

– Ilyen szempontból milyen lehetőségei vannak a Magyar Írószövetségnek?

– Megpróbálhatja ellátni a mindenkori érdekvédelmet, a hivatás, a szakma védelmét, persze a többi szervezettel együtt. Másik lehetőségünk, hogy olyan programokat, konferenciákat vagy esteket szervezünk, amik lehetőleg egyensúlyt teremtenek, legalábbis arra törekednek, és itt nemcsak a különböző nézetekre gondolok, hanem a generációk közötti kapcsolatra is. Ez alapvető fontosságú. Ahogyan a helikonisták is csinálták. Hogy a saját utódainkat is kineveljük, megtaláljuk az ifjú tehetségeket, hogy át lehessen adni a stafétát. Nekem különben az az egyik alapelvem, hogy nem szabad bezárkózni és csak magunknak csinálni a programokat, hanem lehetőleg el kell menni, meg kell szólítani az embereket. Közösségi terekben, ahol elérhetők, mert nem biztos, hogy kevesebben olvasnak ma, mint régen, csak sajnos nem jutnak el hozzájuk az információk. Leszoktatták az embereket az értékekről. Persze tisztelet a kivételnek. Az Írószövetség megszólítja a közönséget közvetlenül is, nem zárja el magát elefántcsonttoronyba.

– Meglátogathattad most te is a marosvécsi kastélyt. Elképzelhetőnek tartod, hogy évek teltével újrainduljon egy olyanszerű találkozósorozat, mint a helikonistáké? Az erdélyi írók mellett most már ott lehetnének a magyarországiak is.

– Ez egy nagyon izgalmas dolog. Egyelőre vízió, de nagyon jó volna, ha valósággá lehetne tenni. Nagyon nagy szükség lenne rá, igen gazdag hagyományt lehetne folytatni. A kastély, na meg a szellemiség, a környezet adott ehhez. Több elképzelés is van a hasznosítására. Azt tartanám a legszerencsésebbnek, ha egyfajta centrumként működne. Mindegy, hogy minek nevezik, de szerintem akkor lenne esélye, ha kulturális centrumként működne, és sok lábon állna. Nem csak írótalálkozók színhelyévé kellene válnia, konferenciák, diáktáboroztatások, kutatás számára is alkalmassá kell tenni. Ösztöndíjakat lehetne létrehozni, ami lehetővé tenné, hogy itt kutassák a helikonistákat, vagy megírjanak egy könyvet. Ha több lábon működtetik, életképesebb lehet. A környék gyönyörű, a szellemisége ösztönző, nagyon gazdag jövőképet rajzolhatunk köréje.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató