Jól sikerült visszaváró
A Marosvásárhelyi Művészeti Középiskola 1963-ban és ’64-ben végzett zenész osztályai, a tavalyi 50. és 50+1. összevont osztálytalálkozónk sikerén felbuzdulva, már akkor szinte közfelkiáltással elhatároztuk, hogy ez év július első szombatján újra találkozunk.
A Marosvásárhelyi Művészeti Középiskola 1963-ban és ’64-ben végzett zenész osztályai, a tavalyi 50. és 50+1. összevont osztálytalálkozónk sikerén felbuzdulva, már akkor szinte közfelkiáltással elhatároztuk, hogy ez év július első szombatján újra találkozunk. Ezúttal már nem mentünk az alma mater falai közé, mert ott felújítási munkák zajlanak, hanem a Malom utcai Laci csárdában gyülekeztünk déli harangszókor. A múlt évi találkozónkon a 64-ben végzettek osztályfőnökét, Akli István tanár urat üdvözölhettük kedves felesége társaságában, idén pedig Nagy Zoltán magyar-történelem szakos tanárunk jelenlétének örvendezhettünk.
Bár aránylag kis létszámú osztályaink voltak, a ’63-asok 27 tanulójából sajnos négyen már a múlt évi találkozónkat is az örök hómezőkről figyelhették, a 64-esek mindössze 17-en voltunk. Múlt évben még 47 véndiákot sikerült mozgósítani a hozzátartozókkal együtt. Sajnos idénre ez a szám már 26 személyre csökkent, de az örömünk, hogy 70 évesen, sőt egy részünk már a 70. életévét is meghaladva eljött, hogy felidézzük régi emlékeinket, iskolás csínytevéseinket, még összetartozóbbakká kovácsolt. Tudni kell azt, hogy a mi időnkben magyar anyanyelvű művészeti iskola csak Kolozsváron és Marosvásárhelyen létezett. Így a kis létszámú osztályaink az ország különböző megyéiből (Maros, Hargita, Kovászna, Bihar, Hunyad) verbuválódtak, de a lista így sem teljes. És, hogy ez a kis csapat hogy szétszóródott a szélrózsa minden irányába, azzal érzékeltetném, hogy idén is a hét helybéli résztvevőn kívül volt, aki Kolozsvárról, Máramarosszigetről, Nagyszalontáról, Târgu Jiuból, de többen Németországból, Magyarországról, sőt Spanyolországból is eljöttek. Tavaly az Egyesült Államokból és Olaszhonból is megtiszteltek jelenlétükkel. Pont azért fájó, és szóvá is teszem, hogy nagyjából azok voltak az igazolatlan hiányzók, akik helybéliek, akik a szervezésbe is besegíthettek volna, de távolmaradásukkal még jobban megerősítették az együvé tartozást azokban, akik minden alkalommal eljövünk, hogy megoszthassuk örömeinket, fájdalmainkat, sikereinket, de még az esetleges kudarcainkat is.
Ezek után is abban reménykedem, hogy az elkövetkező években is sikerül találkoznunk azokkal, akik annak idején a Forradalom utcai Zárda épületében lévő leánybentlakásban és a Lázár Ödön parki kolostor épületében lévő fiúbentlakásban laktak, kiknek a szakórák nagy részére a Kultúrpalota első emelete és a kisterme adott otthont, kiegészítve az előbbi két épület termeivel.
Szép volt, lányok, szép volt, fiúk! Maradt még mesélnivalónk, mert az a pálya, amelyet magunknak választottunk, lelkiekben gazdagított, és ezt a gazdagságunkat osztottuk meg hallgatóinkkal, nézőinkkel a hangversenytermekben, színpadokon, tanulóinkkal a katedrán és egymással is, bárhova sodort a sors.
Szász Károly nyugdíjas, marosvásárhelyi művészetis véndiák
