2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Johannis szerint új kezdetre van szükség a román politikában

  • 2015-12-02 16:27:00

Új kezdetre van szükség a román politikában, ezért 2016 az intézményekbe és pártokba vetetett bizalom újjáépítésének éve lehet – jelentette ki Klaus Johannis államelnök a román nemzeti ünnep alkalmából.
Kedden országszerte katonai parádékat és kulturális rendezvényeket tartottak. Ezen a napon ünneplik ugyanis az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlést, amelyen az erdélyi, a bánsági és a magyarországi románok kinyilvánították az általuk lakott területek és Románia egyesülését.
Az elnök a bukaresti katonai parádén vett részt, majd katonákat, valamint a Román Tudományos Akadémia több tagját tüntette ki. Ünnepi beszédében kifejtette, hogy meg kell őrizni a román politikai rendszer stabilitását, és újjá kell építeni az emberek bizalmát, mert csak a politika segítségével lehet megszabni az irányt, amely fele a társadalomnak haladnia kell.
Úgy vélte, Románia ma a demokrácia biztonságát nyújtja határain belül, a külföldi partnerei számára pedig kiszámíthatóságot szavatol. Iohannis szerint a demokratikus, állampolgári tudat mélyen meggyökerezett a román társadalomban, és Románia olyan demokrácia, amelyet állampolgárai tesznek erőssé.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató