2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Johannis: a fejlődés hordozója lehet a diaszpóra

  • 2016-02-23 16:01:01

Klaus Johannis államfő szerint nem veszteségként, hanem „Románia fejlődésének hordozójaként” kell tekinteni a külföldön élő románokra.

Klaus Johannis államfő szerint nem veszteségként, hanem „Románia fejlődésének hordozójaként” kell tekinteni a külföldön élő románokra.
Johannis egy bukaresti rendezvényen fejtette ki álláspontját a diaszpóráról kedden. Az eseményen Dacian Cioloş kormányfő is részt vett.
„A román államnak egyaránt kell szolgálnia az ország határain belül és a határokon kívül élő románokat. (...) Olyan dinamikus világban élünk, amelyben a nemzeteket már nem veszik körül határok, és amelyben az identitások egymásra tevődnek. Egy erős Románia olyan emberekre épül, akik képesek jólétet teremteni. Ebben nem tekinthetünk el Románia aktív részének a felétől, amelyik a határokon túl dolgozik” – fogalmazott az államfő.
Johannis szerint az elnöki palotában tartott diaszpóratanácskozás arra hivatott, hogy új szemlélet alapjait tegye le, amelyben nemzeti prioritásnak számít az odafigyelés a határon túli románokra, és amelyre közpolitikák és programok épülhetnek.
Az államfő szerint a diaszpóra lehetőségnek tekintése azon alapul, hogy a határon túli románok olyan tapasztalatra, szakértelemre és kapcsolatokra tesznek szert, amelyekkel Romániában nem rendelkezhetnének. Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy kevés külföldön élő román tervezi, hogy hazaköltözzön Romániába.
Az államfő úgy vélte: hosszú távon az a cél, hogy a románokat ne a szükségszerűség taszítsa külföldre, hanem saját választásuk.
„Addig is a határon túli románoknak egy bizalmon alapuló partnerséget ajánlok. A közös cél Románia erős és jóléti állammá való alakítása” – jelentette ki az államfő. Azt is hozzátette, hogy a kormány olyan konkrét lépéseket tervez, amelyek a diaszpóra stratégiai fontosságát helyezik előtérbe.
A rendezvényen felszólaló Dacian Cioloş miniszterelnök gazdasági erőként beszélt a román diaszpóráról. Megemlítvén, hogy a külföldön dolgozó románok évente mintegy 1,5 milliárd eurót  küldenek haza, kijelentette: a diaszpóra gazdasági ereje több tízmilliárd eurót tesz ki. Cioloş szerint a külföldön élő románok közül sokan olyan pénzügyi, intellektuális, szakmai tőkére tettek szert, amelyet hazájukban is hasznosíthatnának. Úgy vélte, őket az alacsony romániai bérek és a rossz minőségű közszolgáltatások riasztják el a visszatéréstől.
Dacian Cioloş kijelentette: a kormány a gazdasági minisztérium keretében ügynökséget hoz létre a befektetési és üzleti lehetőségek népszerűsítésére, hogy ezáltal bevonja a diaszpórát a romániai befektetésekbe és a románok külföldi befektetéseibe.
A hatóságok 2-3 millióra becsülik a külföldön tartózkodó román vendégmunkások számát a mintegy 20 milliós összlakossághoz képest.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató