Johann Bachofen, az anyajog elméletének kidolgozója
1815. december 22-én született Johann Jakob Bachofen svájci jogász, szociológus, antropológus, az anyajog (matriarchátus) elméletének megfogalmazója.
Az egyik legrégibb és leggazdagabb bázeli polgárcsalád sarja volt, felmenői között akadt gyáros, tudós és politikus is. Berlinben és Göttingenben tanult jogot és történettudományt, huszonhárom évesen doktorált. Ezután szülővárosában tanított római jogot, de harmincéves korában lemondott tisztségéről, mert irigyei azzal vádolták, hogy csak társadalmi helyzete miatt kapta meg tanszékét. Még húsz évig bíráskodott a bázeli törvényszéken, de jobbára visszavonultan élt, kutatásainak szentelte magát, és számos tanulmányutat tett Olaszországban, Görögországban és Franciaországban. Ötvenéves korában megnősült, fia született, de életmódján nem változtatott, továbbra is a tudósok csöndes életét élte 1887. november 25-én bekövetkezett haláláig.
Az 1850-es években görögországi ásatásokon is részt vett, és a temetkezések leletanyagát tanulmányozva ötlött fel benne először az a gondolat, hogy a sírokban talált tárgyak szimbolikája, a mitológia ellentmondásai egy ősi nőuralom feltételezésével megmagyarázhatók lennének. Ezután behatóan tanulmányozta a fennmaradt ókori görög, egyiptomi, indiai, közép-ázsiai és afrikai források, mítoszok utalásait a házasság és a család különböző formáira, majd kidolgozta elméletét.
Eredményeit 1861-ben adta közre Az anyajog című művében, amely kezdetben – száraz, nem ritkán érthetetlen stílusa miatt – nem keltett feltűnést. Akadtak azonban, akik keresztülrágták magukat a számtalan néprajzi, ókori történeti és irodalmi, de főként mitológiai forrással megtámogatott értekezésen, s vitára ingerelte őket a végkövetkeztetés. Bachofen ugyanis nem kevesebbet állított, mint hogy az emberi társadalom, vallás, erkölcs forrása az archaikus anyajog, sőt még a keresztény Mária-kultuszt is ebből vezette le.
Elmélete szerint az emberiség kulturális evolúciójában négy, fokozatosan egymásba olvadó szakasz különíthető el. Kezdetben volt a szexuális promiszkuitás állapota, amelyet ő az Aphrodité által uralt hetérizmusnak nevezett. Mivel ilyen körülmények között csak az anya kiléte volt bizonyos, a gyermekeket származás, vagyon és jogok tekintetében is az anya örökösének tekintették. Az így kialakuló anyajogú, matriarchális társadalomban, amely Démétér jegyében áll, a nők játszották a vezető szerepet. A harmadik, átmeneti periódusban (amelyet dionüszoszinak nevez) a korábbi hagyományok „férfiasodtak”, megkezdődött a patriarchátus kialakulása. A negyedik és végső, apollói szakaszt már a patriarchátus, a férfiági leszármazás és öröklés jellemzi, a korábbi korszakok emlékei megsemmisülnek, létrejön a modern civilizáció.
Szemlélete végletesen idealista, sőt misztikus volt, a forrásokat túlzott képzelőerővel értelmezte. Elméletével óriási vihart kavart egy olyan társadalomban, amely emberemlékezet óta a férfiuralmat tekintette magától értetődőnek, öröktől fogva valónak és örökérvényűnek. A dühödt tagadás mellett műve etnológusok, szociológusok, filozófusok nemzedékeit is inspirálta. Friedrich Engels az ő eredményeire alapozva írta meg A család, a magántulajdon és az állam eredete című művét.
Nézetei az irodalmárokra is hatottak, Thomas Mann, Rainer Maria Rilke és Robert Graves is gyakran hivatkozott rá. Jóllehet mechanikusan alkalmazta az evolúciós téziseket a társadalomra, számos nézete fölött eljárt az idő, következtetései zömét megcáfolták, de a nők szerepére vonatkozó társadalomelméleti kutatások az ő eredményein alapulnak, vagy éppen azzal vitatkozva, azokat kiegészítve születtek.
