Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A ránk szakadt afrikai hőhullámban nem biztos, hogy sokan felfigyeltek arra a hírre, hogy döntött az alkotmánybíróság rágalmazásügyben. A taláros testület hétfőn kimondta, hogy érvényben vannak a büntető törvénykönyv azon cikkelyei, amelyek kimondják: börtönbüntetéssel is sújthatók, akik becsületsértést és rágalmazást követnek el. A döntés időzítésében van némi cinikusság. Május harmadika a sajtószabadság világnapja. Holnap a szólás- és sajtószabadság védelmezői keserűen nyugtázzák majd, hogy újból teret vesztettünk. Jogalkalmazás terén is. Ugyanis az inkriminált cikkelyek sorsa pontosan leképezi a honi igazságszolgáltatás helyzetét. Ehhez kell egy kis történeti áttekintés: még 2006-ben a parlament kimondta: nem büntethető a becsületsértés és rágalmazás. Az alkotmánybíróság rá egy évre a törvényhozók döntését alkotmányellenesnek nyilvánította. Erre a Legfelsőbb Semmítőszék egyik döntésében hatályon kívül helyezte a büntető törvénykönyv ezen rendelkezéseit. Válaszként a napokban az alkotmánybíróság megint büntethetőnek minősítette ezeket a tetteket. Az olvasók, lehet, már rég elvesztették a fonalat, és nem csoda. Inkább az a furcsa, hogy a törvényalkotók és a törvényesség felett őrködő legfelsőbb testületek ilyen ellentmondásos cikkelyek labirintusába kergetik az állampolgárokat. Ezeket látva nem meglepő, hogy az európai jogharmonizációt felügyelő nemzetközi testületeknek rossz a véleménye rólunk. Érdekes, hogy a hétfői döntés még nem tett pontot az ügy végére. Hisz a jövő év februárjában életbe lépő új büntető törvénykönyv nem tartalmazza a vitatott cikkelyeket. A megoldás pedig pofonegyszerű. Az alkotmányban rögzített, emberi méltósághoz való jog megsértését nem a büntető, hanem a polgári törvénykönyvnek kellene tartalmaznia. Mert a féktelen rágalomhadjáratnak és sárdobálásnak véget kell vetni mind a közéletben, mind a médiában. Különösen fontos, hogy minket, erdélyi magyarokat akár egyénenként, akár közösségként ne gyalázhassanak nap mint nap azokban a hírtelevíziós műsorokban, amelyek tulajdonosai bűnvádi eljárások szereplői. A szólásszabadság nevében nem sérthető az emberi méltóság és magánélethez való jog. A nézettséghajhász bulvárosodó média ezt nem akarja tudomásul venni. Velük szemben a polgári törvénykönyv adta kártérítési lehetőséggel kell élni. A közösségi érdek nevében kutakodó sajtót pedig nem szabad korlátozni, elrettentő törvénykezéssel öncenzúrába hajszolni.