Jelképek övezték munkásságát

Három hete a marosvásárhelyi plakátművészet kapcsán írtam Tamás Kláráról. Példaként emlegettem, mint olyan alkotót, aki innen indult, és nemzetközileg is ismertté vált. Grafikái, film-, színház- és reklámplakátjai, valamint monumentális falikárpitjai bejárták a világot, számtalan nemzetközi kiállításon szerepeltek. Művei olyan közgyűjteményekben láthatók, mint a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MOMA), a bécsi Albertina, a párizsi Pompidou Központ. Akkor még nem tudtam, hogy halálos betegséggel küszködik. A karanténos világ nem tette lehetővé az utazást, több mint egy éve nem találkoztunk, nem hallottam, hogy súlyos beteg. Megrendített a halálhíre, élete 75. évében hunyt el március 4-én.

Mindig aktív, életkedvvel teli, céltudatos egyénisége, eleven szellemisége, fiatalosan modern, elegáns, szép megjelenése mindenütt a figyelem középpontjába állította. Jó volt tudni, hogy noha kitárult előtte a nagyvilág, büszke maradt vásárhelyiségére. Művészete nem itt bontakozott ki, hanem főleg Bukarestben, majd 1992-től New Yorkban, ahol 2004 és 2009 között egy kortárs művészettel foglalkozó kiállítóteret is működtetett, a Symbol Galleryt. 2011-ben felvette a magyar állampolgárságot, 2014-ben Budapestre költözött. Rá egy évre megnyitotta ott lakásgalériáját, az ARTaltar szalont. Aránylag rövid idő alatt ez számos erdélyi származású képzőművész, író, költő, színművész szellemi találkozóhelye lett. Ott készítettem hosszú interjút vele életpályájáról, ott csodálhattam meg hatalmas méretű, lenyűgöző faliszőnyegeit, a kárpitokat előkészítő képeit, illetve a plakátjait, könyvillusztrációit, és mutathattam be az olvasóknak a monumentális kárpitokról írt nagyszerű kötetét. A beszélgetést a 2018-ban megjelent FELEmás című kötetembe is beszerkesztettem, örült neki, ott volt a budapesti bemutatón.

A Vörösmarty utcai ARTaltar szalonban, ahol az új otthona is volt, több hatalmas kárpitján ámuldozhatott a látogató. A Főnixet, mind közül talán a leghíresebbet, dobozban őrizte, mert bármilyen nagy is a lakásgaléria, egyik falra sem fért fel a majdnem 5x6 méteres munka. Ezt a művésznő a Dávidok és Góliátok című művével együtt januárban a budapesti Iparművészeti Múzeumnak adományozta. Ilyen hatalmas méretű kortárs kárpit addig nem volt a múzeum gyűjteményében. Korábban 32 plakáttal gazdagította a Magyar Nemzeti Galéria kollekcióját is. „Úgy éreztem, a műveim be kell kerüljenek egy olyan környezetbe, ahol mindenkivel kapcsolatba kerülhetnek, a nagyközönség találkozhat velük” – mondta az adományozás kapcsán Tamás Klára. Ezek a textilmunkák, akárcsak a festmények, grafikák nagyon a szívéhez nőttek, vallotta, amikor még szó sem volt betegségéről. Gazdag az életmű, remélhetőleg minél több munka kerül majd belőle a művészetkedvelők elé. Akkor is, ha az ARTaltar gazdátlanul maradt. Hiszem, hogy Tamás Klára tudta, bízott abban, hogy sok marosvásárhelyi műpártoló megőrzi emlékezetét, és ahol lehet, keresni fogják majd műveivel a találkozást. Neki is ott a helye memóriánkban a legjobbak között, jeles művész nővére, a tizenkét esztendeje elhunyt Tamás Anna társaságában.