2022. augusztus 16., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Jekyll és Hyde című musicalt mutatja be a hétvége három estéjén (péntek, szombat, vasárnap) a Budapesti Operettszínház Vincze Balázs rendezésében, hármas szereposztásban: Dolhai Attila, Homonnay Zsolt és Sándor Péter főszereplésével. 

Robert Louis Stevenson klasszikus rémregényének színpadi adaptációja egyaránt szól a bennünk lévő jó és gonosz küzdelméről és a szerelem kiismerhetetlen természetéről – írják a Budapesti Operettszínház MTI-hez eljuttatott közleményében, hozzátéve, hogy Frank Wildhorn zeneszerző és Leslie Bricusse zeneszerző, szövegíró és drámaíró alkotása 1990-ben indult világhódító útjára, számos színpadon aratott sikert.

Mint Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a közleményben kiemeli, a Jekyll és Hyde komplex mű: a világirodalom egyik klasszikusára épül, de dalok nélkül, drámaként is megállná a helyét a színpadon. Szerinte a mű legfőbb kérdése az, hogy bemerészkedhet-e az ember és az emberi tudomány Isten felségterületére. 

„Miközben a csodálatos zenét hallgatjuk, és elbűvöl bennünket a látványvilág, egészen biztosan el fogunk gondolkodni azon, hogy a testet talán tudjuk majd tökéletesen klónozni, az értelem kódolásában is érhetünk el sikereket, de az érzelmeket soha nem fogjuk tudni digitalizálni, és a lélek csakis az Istené” – fogalmaz a főigazgató.

Mint Vincze Balázs hozzáteszi, az előadásban szeretnék felvillantani a sötét, démoni világ emberi oldalát, keresik a fényt, az egyensúlyt a jó és rossz között. 

„Dr. Jekyll egy alapvetően önző, a hivatástudatának élő figura, akit nem érdekel semmi más, csak az, hogy a csodaszert valahogy megalkossa, ám ez a figura a mi előadásunkban megváltozik: ember lesz minden egyes pillanatban, egy olyan fiú, aki mindvégig szereti az édesapját” – hangsúlyozza. 

Homonnay Zsolt a közleményben kiemeli, hogy egy olyan speciális szerepről van szó, ahol két karaktert kell váltogatnia a színésznek. 

„Tehát egy adott szituációt teljes hitelességgel mond Jekyll, miközben hirtelen megváltozik az egész, és Hyde ugyanannak az ellenérvét felsorakoztatja, ugyanazzal az igazságtudattal.”

Dolhai Attilát az érdekelte a szerepben, hogy Hyde-nak hol van a saját igazsága. Sándor Péter számára pedig a mű a gátlások feloldásáról, belső érvelésekről, vitákról szól.

A produkció dalszövegeit Valla Attila jegyzi, a prózai részekhez egy új, az eredetihez hű szövegkönyv készült Orbán János Dénes fordításában. Az előadás zenei vezetője Oberfrank Péter, mellette az előadás másik karmestere Tassonyi Zsolt.