2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jégeső-elhárító egység Dicsőszentmártonban

A szélsőséges időjárásra való tekintettel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium műszaki bizottsága a légköri beavatkozásra vonatkozó 173/2008-as törvény alapján országos szinten három jegeső-elhárító központ megépítését javasolja.

A szélsőséges időjárásra való tekintettel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium műszaki bizottsága a légköri beavatkozásra vonatkozó 173/2008-as törvény alapján országos szinten három jegeső-elhárító központ megépítését javasolja. Az egyik Havasalföldön lesz, Prahova és Olt megyei kirendeltségekkel, a másik Moldvában jászvásári és vranceai egységekkel, a harmadik pedig Erdélyben – Maros, Temes és Máramaros megyében. 
Az erdélyi központ a megyében Dicső-szentmártonban lesz. Ennek a megvalósíthatósági tanulmányát 2005-ben hagyta jóvá a szaktárca, a beruházásra vonatkozó tanulmány 2006-ban készült el, 2008-ban elfogadták a műszaki-gazdasági adatait, amit 2011-ben aktualizáltak. 
Eredetileg az egység a marosvásárhelyi Legelő utcai volt gyümölcstermesztő állomás épületében működött volna, azonban a területet perben elveszítette a szaktárca. Közben a mezőgazdasági minisztérium és a hozzá tartozó alegységek átszervezése miatt két évig nem találtak helyszínt a jégeső-elhárító központnak. Az igazgatóság képviselői tárgyalásokat folytattak a Dicsőszentmártoni Polgármesteri Hivatallal, s így a küküllőmenti város önkormányzata 2012-ben a városban, a piactéren (P-ţa Obor)  ajánlott fel területet. A központ építésére 11.142 négyzetméter terület került a szaktárca tulajdonába. 
A mezőgazdasági minisztérium műszaki bizottsága 2014. augusztus 26-án jóváhagyta a székház megépítésére vonatkozó tanulmányt; a városhoz közeli Bábahalmán helyezik el a rádióantennákat, és itt lesz a töltényraktár is. Az alegység is itt működik majd, mivel az itt már meglévő meteorológiai berendezés igen fontos információkat szolgáltat a levegőben képződő jégről, jégesőveszélyről. 
Először a megye kilenc települését ellátó rakétakilövő állomás épül meg. Az északi alegységhez tartozik majd Bátos, Dedrádszéplak, Faragó, Beresztelke, Mezőcsávás és Sárpatak, a délihez pedig Mikefalva, Vámosgálfalva és Oláh-szentlászló. Ugyancsak a Maros megyei egység felügyelete alá tartozik majd a Fehér megyei Zsidve, Alsókarácsonyfalva, Nagyenyed és Szárazvölgy. 
A rakétakilövő egységek elsősorban Maros és Fehér megyében Szászrégen, Bátos környéki, mezőségi, valamint küküllőmenti gyümölcs- és szőlőtermő területeket, összesen mintegy 150.000 hektárt védenek meg a jégesőtől. A havasalföldi (Prahova megye) és a moldvai (Jászvásár), már működő egységek igazolják, hogy az időjárástól függően hatékonyan tudják üzemeltetni azokat, 2013-ban hektáronként mintegy 12 eurót sikerült megtakarítani általuk. Mindezek mellett a jégeső-elhárító rendszer biztonságot nyújt majd a gazdáknak, akik nem kell tartsanak az egyre gyakoribb szélsőséges időjárástól, így hosszabb távon tervezhetik a mezőgazdasági beruházásokat. 
Nagy Péter Tamás mezőgazdasági államtitkár elmondta, a legfontosabb az, hogy nemsokára elkészülhet a dicsőszentmártoni központ, ami nagy segítségére lehet a szőlőtermesztő és bortermelő gazdáknak. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató