Pár napja komoly hullámokat kavar a médiában, hogy több település maradt ivóvíz nélkül egy víztároló gátjánál végzett munkálatok miatt. A hullámok a politika mocsarát is elérték, a krízis miatt a szocik a progresszív környezetvédelmi miniszter fejét követelik, az meg a maga során a vádlói közbenjárásával kinevezett helyi szakikra hárítja a felelősséget. A cirkusz kimenetele szinte előre borítékolható: nem fogják megtalálni a felelőst, vagy ha netán mégis, az ügyet elkenik, és a felelősségre vonás elmarad. Ezzel az a legnagyobb gond, hogy az állam intézményrendszerének ilyen dilettáns működése miatt egy újabb hasonló nagyságrendű katasztrófa bármikor bekövetkezhet. Az ilyen csapások nem apró mulasztások, hanem a hibás rendszer következményei.
Ha az adófizetők vízellátása oldaláról közelítjük meg a kérdéskört, ez a krízis idén már a második a parajdi után. A két esetnek több közös vonása van: éveken, akár évtizedeken keresztül szőnyeg alá söpört technikai, működési problémák, hosszú időn át kitartóan elhanyagolt infrastruktúra és komoly vezetési hiányosságok. Egyebet ne említsünk, mint hogy a médiában rendre találkozni olyan leleplezésekkel, amikből az derül ki, hogy a potenciálisan katasztrófaveszélyes létesítményeket felügyelő állami intézmények különböző vezetői székeibe politikai „diplomával” kistafírozott szakik kerülnek. Például a mostani vízkrízissel kapcsolatban szóban forgó egyik szolgáltató menedzseri székéből nemrég távozott egy, a diplomái alapján jóindulattal kommunikációs szakértőnek nevezhető hölgy, aki korábban még két másik, teljesen más szakterületű állami vállalat vezetőségében is megfordult, ki nem találnák, a régi-új szoci pártelnök közbenjárására. De egyébként a hazai politikum összes pártja kiveszi a részét az ilyen káderforgalomból, mert az állami cégek vezetőségi székei és fizetései kiválóan alkalmasak a politikai kliensek és haverok jól tartására.
Újabban már az élet kezdi látványosan demonstrálni, hogy az állam intézményeinek lezüllesztése nagyon veszélyes dolgokhoz vezet hosszú távon. Például az évtizedek óta elhanyagolt parajdi bánya katasztrófája egyelőre „csak” a Kis-Küküllő menti települések lakóinak az életét keserítette meg fél éven át, ám ha komolyak azok a híresztelések, miszerint a bánya beomolhat, amely nemzetközi méretű ökológiai katasztrófával fenyeget, akkor a veszély még messziről nem múlt el. És a mostani eset is lehetett volna sokkal rosszabb, ha mondjuk nem zavaros lesz a víz, hanem leomlik az elhanyagolt vízgyűjtő gát. És itt nemcsak a környék ivóvízellátása sínylette meg az ügyet, hanem az ország áramának akár egytizedét is biztosító gázerőművet is le kellett állítani, ami milliárdos nagyságrendű kárt jelenthet, ha a kieső energiát importból kell gyorsan pótolni.
Az ivóvíz- és az energiaellátás kérdésköre a világ bármely civilizált országában kritikus infrastruktúrának és nemzetbiztonsági kérdésnek minősül. Ha már a titkosszolgákat odatenné korruptakra vadászni az állami intézményrendszer működéséért és a nemzetbiztonsági kockázatok kezeléséért legfőbb felelős államelnök, a teendői listáján a katasztrófaveszélyes létesítményeket felügyelő intézményeknél való nagytakarítást is előre kellene vegye a fontossági sorrendben. Mielőtt még ezeknél az említetteknél is nagyobb csapások jönnek.
