2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Janukovics elfogadta Klicskó kihívását

  • 2014-02-11 16:56:40

  • MTI

Viktor Janukovics ukrán elnök kész vitát folytatni Vitalij Klicskóval, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt elnökével valamelyik országos televízióban – közölte kedden az elnöki sajtószolgálat vezetője.

Viktor Janukovics ukrán elnök kész vitát folytatni Vitalij Klicskóval, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt elnökével valamelyik országos televízióban – közölte kedden az elnöki sajtószolgálat vezetője.

Andrij Liszenko szavai szerint azért javasolta az államfő a tévévitát, hogy szélesebb közönség láthassa azt, ne csak a Majdan, azaz a kijevi Függetlenség terének tüntetői.

Klicsko a múlt vasárnapi ellenzéki nagygyűlésen hívta nyilvános politikai vitára Janukovicsot a Függetlenség terére a hatalomváltást követelő tüntetők elé.

Az elnöki sajtószolgálat vezetője kijelentette, hogy a vitát bármelyik országos sugárzású állami vagy kereskedelmi televízió közvetítheti, amely erre ajánlatot tesz. Elmondta, egyelőre Klicsko válaszára várnak, hogy hajlandó-e részt venni a vitában, így annak időpontjáról egyelőre nem tudott nyilatkozni.

Közben szünetelnek a válság rendezését célzó tárgyalások az államfő és az ellenzék vezetői között. Volodimir Olijnik, a kormányzó Régiók Pártjának befolyásos képviselője kijelentette, hogy a tárgyalások folytatása a közeljövőben nem várható. Megjegyezte, hogy az elnök kész folytatni a párbeszédet, minden az ellenzék akaratán múlik. Janukovics legutóbb január 27-én találkozott a három parlamenti ellenzéki erő vezetőivel, Vitalij Klicskóval, valamint Arszenyij Jacenyukkal, a Haza (Batykivscsina) és Oleh Tyahnibokkal, a Szabadság (Szvoboda) párt vezetőjével.

Andrij Parubij, a Haza párt parlamenti képviselője és a Majdanon tüntetők „ellenállási” parancsnoka kedden leszögezte, hogy addig nem tárgyalnak a vezetés képviselőivel az amnesztiatörvény végrehajtásáról, míg ki nem engedik a börtönökből az összes ellenzéki aktivistát.

Szavai szerint jelenleg csaknem ötven aktivista van „rács mögött”. Parubij ugyanakkor kompromisszumként azt javasolta, hogy helyezzenek minden börtönben lévő tüntetőt házi őrizet alá, s utána hajlandók tárgyalni az elfoglalt hivatali épületek és a zavargások helyszíne, a parlamentnek és a kormány épületének helyet adó Hrusevszkij utca szabaddá tételéről.

A kormánypárti képviselők által megszavazott amnesztiatörvény előfeltételül szabja az ország valamennyi, tüntetők által megszállt hivatali épületének, illetve az utcáknak, tereknek a szabaddá tételét. Kivételt ez alól azok a közterületek képeznek, amelyeken békés demonstrációk zajlanak. A törvény február 17-én érvényét veszíti, azaz ha addig nem teljesülnek a vezetés által szabott feltételek, nem mentesülnek a jogi felelősségre vonás alól a tüntetések résztvevői.

Médiajelentések szerint egy kijevi bírónő elvesztette állását, mert nem volt hajlandó jóváhagyni négy tüntető diák letartóztatását, hanem házi őrizetbe helyeztette őket.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató