2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jakab: fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok már a középiskolában elkezdjék az önkéntes munkát

  • 2014-08-13 15:45:13

„A Magyar Ifjúsági Értekezlet feladatai között szerepel a tagszervezetek összefogása, ezek rendezvényeinek megszervezésében való segítés…”  

„A Magyar Ifjúsági Értekezlet feladatai között szerepel a tagszervezetek összefogása, ezek rendezvényeinek megszervezésében való segítés. Lehetőségeinkhez mérten maximálisan igyekszünk támogatást nyújtani a Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ), a MIÉRT társult országos szervezetének, mert fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok már középiskolában elkezdjék az önkéntes munkát, és tanulmányaik befejezésével élni tudjanak az új önkéntességi törvény nyújtotta lehetőségekkel” – hangsúlyozta Jakab Adorján, a MIÉRT elnökhelyettese a Neumann-tábor megnyitóján kedden, a Szeben megyei Vízaknán.

„Büszke vagyok arra, hogy a tábor, amelyet valamikor mi indítottunk el a MIÉRT–MAKOSZ együttműködés jegyében, kinőtte magát. Örömmel tapasztalom, hogy a Medgyesi Magyar Diáktanács, amelynek az alapításában 2003-ban én is részt vettem, még mindig hangsúlyos szerepet vállal a MAKOSZ országos rendezvényeinek megszervezésében, ahogy ezt annak idején mi is tettük” – emelte ki Jakab Adorján.

A Magyar Ifjúsági Értekezlet elnökhelyettese szerint teret kell adni a középiskolások tevékenységeinek, lehetőséget biztosítva a saját elképzeléseik kivitelezésére. Jakab Adorján a MIÉRT–MAKOSZ együttműködés legemlékezetesebb példájára, a 2007-es gyerek-pénzesetre hívta fel a táborozók figyelmét. „A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége érdekvédelmi, érdekérvényesítési szervezetként ellenezte azt a Munka-, Család- és Esélyegyenlőségi Minisztérium által kiadott sürgősségi rendeletet, amely azokra a diákokra vonatkozott, akik betöltötték már a 18. életévüket, de nem részesülhettek már a gyermekpénzben. A MAKOSZ a legjobb tudása szerint dolgozta ki a törvénytervezet módosítását, a MIÉRT és az RMDSZ szakmai támogatásával pedig sikerült elérni a határozat megváltoztatását. Mind a diáktanácsok, mind a MIÉRT és a szövetség életében az egyik legnagyobb eredmény az volt, hogy megmutathattuk a fiatalok erejét és véleményük fontosságát” – fejtette ki a MIÉRT elnökhelyettese.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató