IV. Nemzetközi Művésztelep Borospatakon

Az idén egy héttel korábban nyitotta meg kapuit a borospataki művésztelep.

Az idén egy héttel korábban nyitotta meg kapuit a borospataki művésztelep, így elkerülték a látványos, de ilyenkor mégis túl korai havazást, a téli cudar időt, amely az előző esztendőkben a zárótárlatra mindig menetrendszerűen beköszöntött. Szeptember 27. és október 7. között tehát csupa verőfény, nyári meleggel telített kora őszi ragyogás uralta a tábort, ez meg is határozta az itt és most született művek hangulatát: derű, optimizmus, életerő árad belőlük, és szinte valamennyi magára öltötte az éltető nap aranyát. Ez némi emelkedettséggel ruházta föl a kiállított félszáznyi festményt, grafikát, szobrot és művészfotót, de azt is visszatükrözték, amit a művészek közelről és közvetlenül ismét megtapasztalhattak: a páratlan szépségű Gyimes-völgy népe, a kisebb-nagyobb Patakok, az égig érő meredekek közt meghúzódó települések lakói folyamatos példát adnak helytállásból, az elemekkel, a nehézségekkel folytatott küzdelemből, a hitből, reményből, bizakodásból. Mindannak megbecsüléséből, ami számukra fontos, mert évszázadok óta nemzedékről nemzedékre adták tovább elődeik, és ők is azt igyekeznek megőrizve, ha lehet, gazdagítva áttestálni az utánuk jövőknek. A gyimesi csángók óvják, ápolják hagyományaikat, anyanyelvüket, ősi szokásaikat, s ha gyökeret is vert a tájon a modern technika, büszkék arra, ami sajátosan az övék. Ez is kiérezhető az alkalmi táborlakók alkotásaiból. Ami annak is köszönhető, hogy a telep művészeti vezetői, Gaál András és Márton Árpád iskola- és táborteremtő festőművészek eleve olyan pályatársakat hívtak a táborba, akik más-más generációk, vidékek, művészeti irányzatok, elképzelések képviselői ugyan, de az alkotói igényességben, érzékenységben, művészi elkötelezettségben, eredetiségben egymáshoz igen közel állanak. És ezt bizonyítani is akarták, munkáik a változatosság jegyében, de ebben a közös szellemben születtek. Ennyi művész még egyszer sem volt Borospatakon, és a nagy érdeklődéssel kísért zárókiállításról is az volt az összbenyomás, hogy az eddigiek közt ez a legszínvonalasabb.

E korlátozott terjedelmű tudósításban nincs lehetőségünk mind a huszonöt alkotóról – Ábrahám Jakab, Ásztai Csaba, Bálint Zsigmond, Bajkó Attila, Bakos Erzsébet, Bardócz Lajos, Bráda Tibor, Deák Ilona, Ferencz Ernő, Gaál András, Hunyadi László, Hús Zoltán, Kádár F. Tibor, Kántor József, Kövecsi Kovács Imre, Kristó Róbert, Magyari Márton, Márton Árpád, Nagy Előd, Orth István, Simó Enikő, ifj. Szász István, Szakács Imre, Székely Berta, Varga Edina – részletesen szólni, de már most jelezzük, hogy november 20-tól a marosvásárhelyi Bernády Házban nyíló kiállításon olyan válogatást láthatnak az érdeklődők, amely az eddigi négy táborozás gazdag anyagából nyújt ízelítőt. Az értékes gyűjtemény megérdemli, hogy szélesebb körben is ismertté váljon. Ennek a szándéknak első megnyilvánulása lesz a vásárhelyi rendezvény. Persze a maga különlegességeivel a gyimesi helyszín nyújtja a legmaradandóbb élményeket, a zárókiállítás mindig kiemelten fontos esemény. A mostani ünnepséget a különleges varázsú mesemondó, a jókedvet sziporkázón sugárzó Berecz András tette még emlékezetesebbé.