2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ismét terítéken Ponta doktori címe

  • 2016-03-01 16:58:37

Victor Ponta volt kormányfő kedden délután úgy nyilatkozott közösségi oldalán, hogy a Bukaresti Egyetem vezetőségében „Băsescu idejéből való szekusok” vannak, akik politikai irányítás alatt csakis az ő dolgozatával foglalkoznak. 

Victor Ponta volt kormányfő kedden délután úgy nyilatkozott közösségi oldalán, hogy a Bukaresti Egyetem vezetőségében „Băsescu idejéből való szekusok” vannak, akik politikai irányítás alatt csakis az ő dolgozatával foglalkoznak. Kedden újra elküldte a Bukaresti Egyetem az oktatásügyi minisztériumnak a volt miniszterelnök doktori értekezéséről szóló dossziét, amelyhez a politikus doktori címének visszavonására vonatkozó felkérést is csatolta. Miután Ponta vesztesként került ki az államelnöki tisztségért folyó versenyből, kormányfőként bejelentette, le akar mondani doktori címéről. Ez azonban nem volt lehetséges, mivel nem voltak meg a szükséges törvényi előírások, amelyek a hasonló helyzetekről rendelkeztek volna. Ezért Victor Ponta kiadta a 94-es számú sürgősségi rendeletet, amelynek révén mindazok, akik ezt meg szerették volna tenni, egyoldalúan lemondhattak doktori címükről. Utólag a rendeletet elutasította a képviselőház.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató