Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-10-16 13:19:37
Most, hogy már egy jó hónapja, hogy megkezdődött az iskola, újra napirendre kerül a szülők kérdése: foglalkozzanak-e gyermekükkel, átvegyék-e vele esténként az iskolai tananyagot, üljenek-e le melléjük tanulni?
A szülőket általában ez a kötelességérzet hatja át, no meg olykor a csalódottság, ha azt látják, hogy gyermekük a tanulásban nem áll az élen. Az a gyermek, aki sírva, rettegve tanul türelmetlen, minden pillanatban rákiabáló szülei mellett – akik képtelenek felfogni, hogy az ő gyermekük miért nincs mindennel azonnal tisztában és miért nem jegyzi meg azt, amit dühöngve megmagyaráznak neki –, nos, az a gyermek soha nem fog jó eredményt felmutatni. Mert a veréssel fenyegetőző, haragosan kiabáló szülőtől reszkető gyermek minden energiáját arra fordítja, hogy megszabaduljon a tanulás borzalmas kínjától, kényszerétől. S talán a legtöbbjük nem is volna olyan nehéz felfogású, ha nem félne és ha hagynák nyugodtan gondolkodni.
Leghelyesebb a gyermeket önállóságra nevelni. Gyengéd, kedves szavakkal mindig tudakoljuk meg, hogy mi történt az iskolában, mi a lecke holnapra, s ajánljuk fel a segítségünket. De soha ne erőltessük azt. Ehelyett mindig álljunk a rendelkezésére, ha azt ő maga igényli.
Ne felejtsük el, hogy a tanulás megerőltető testi és szellemi foglalkozás, tehát ne zavarjuk őt munkája közben. Persze szabad, sőt kell is dicsérni. De ha megdicsértük, azért tudtára adhatjuk, ez még nem csúcsteljesítmény, nehogy ezáltal elbízza magát. Fejlesszük ki a gyermekünkben a felelősségtudatot, adjunk neki módot arra, hogy maga gondolkozzék és maga határozzon bizonyos dolgokban.
Iskolakezdés után gondoljunk csak Demokritoszra, a nagy görög bölcselő szavára, aki több mint kétezer év után is érvényes aranyigazságot tanított: „Teremts gyermekednek mosolygó ifjúságot, mert ez bizakodó jókedvet, lendületet visz az életébe. Vered a gyermekedet? A világ is verni fogja. Nem becsülöd benne az embert? Embertársai sem fogják becsülni őt”.
A gyermek gyakran jön haza elkeseredetten az iskolából. Mérgesen adja szülei tudtára, hogy véleménye szerint igazságtalanság történt vele, nem méltányolták, rosszindulatú volt vele a tanár. Magyarázzuk meg ilyenkor: semmiféle sikerhez nem lehet sima úton, akadályok nélkül eljutni, és a legnagyobb emberekkel is előfordult, hogy nem vették észre zsenialitásukat, félreértették őket. Legnagyobb költőnk, Petőfi majdnem megbukott magyar poézisből, vagy számos ünnepelt színészünk nem jutott be annak idején a színművészeti főiskolára, mert tehetségtelennek találtatott a felvételi vizsgán.
Pál apostol az efézusi gyülekezethez intézett levelében, a keresztyén házirendre vonatkozóan, a gyermek és szülő közti kapcsolat kérdésében így oktat: „Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban, mert ez az igaz. Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (ami az első parancsolat ígérettel). Hogy jól legyen néked dolgod és hosszú életű légy e földön. Ti is atyák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint”. (Ef. 6, 1-4).
Legyen az iskola a magyar nép lelki ébredésének, megújulásának igaz fellegvára.
Bányai László