Iránytűk és élménycserék

Olvasóközösségek első találkozója Marosvásárhelyen

Talán nem minden könyvszerető marosvásárhelyi tudja, hogy a városban számos olvasóklub működik, amelyeknek tagjai szabadon megoszthatják egymással az írott szó világában szerzett élményeiket. A múlt  héten a Bolyai utcai Gemma könyvesboltban zajlott találkozón kiderült, hogy az ismertebb olvasóközösségek mellett olyanok is vannak, amelyek nemigen hallatnak magukról a nyilvánosság előtt. 

Az együttlét tapasztalatairól Szabó (Brassai) Eszter főszervezővel, az Okulusz könyvklub vezetőjével beszélgettünk.

– Első alkalommal szervezted meg az olvasóklubok, -közösségek találkozóját. Mekkora volt az érdeklődés a kezdeményezés iránt?

– Elég sok – szám szerint hat – könyvklub képviseltetett a találkozón. A vásárhelyi Kalot két csoportjából, a Gemma könyvklubtól, az Anya olvas közösségtől, a gyulakuti READércektől és a nyárádszeredai könyvklubtól is jöttek tagok, és közben kiderült, hogy még egy csomó ilyen közösség működik Marosvásárhelyen. Az együttlétet nem kizárólag klubok, csoportok számára szerveztük, így olyan érdeklődők is érkeztek, akik egyik közösségnek sem tagjai, de az elkövetkezőkben lehet, hogy csatlakozni fognak valamelyik csoporthoz. Ugyanakkor felmerült annak a lehetősége, hogy a Kalot egy harmadik csoportot is indít.

Igényes és/vagy könnyen fogyasztható? 

– Milyen témákról esett szó a találkozón?

– Kicsit lazábbra terveztük az együttlétet, ennek ellenére több izgalmas témában is el tudtunk mélyülni. Első körben egy játékos bemutatkozásra hívtuk a jelenlevőket, utána pedig arról kezdtünk beszélgetni, hogy mi az akadálya annak, hogy valaki elkezdjen egy olvasócsoportba járni, illetve milyen felelőssége van egy csoportvezetőnek, mit kell figyelembe vennie, továbbá mennyire tárulkozzon ki egy résztvevő egy könyv kapcsán. Ami engem illet, alapvetően arra voltam kíváncsi, hogy miért járunk egyáltalán könyvklubba. 

– Erről milyen válaszok születtek?

– Nagyon különbözőek, mert kiderült, hogy minden csoport teljesen másként működik. Van, ahol a magas irodalmat helyezik előnybe, oda már úgy jönnek a tagok, hogy ezt tudják, és azt szeretnék, hogy a klasszikus vagy kortárs szépirodalmat jobban megértsék, vagy azt értsék meg, hogy miért nem értik. Ugyanakkor vegyesen válogató közösségek is vannak, amelyekben a csoportvezető szeretne minden tagnak legalább egy olyan könyvet ajánlani, amihez kapcsolódni tud. Egyes helyeken az is szempont, hogy az olvasmány ne legyen megterhelő a tagok számára. Ennek kapcsán arról is kialakult egy érdekes párbeszéd, hogy inkább a közösségnek tegyen szívességet a csoportvezető, vagy próbáljon meg utat mutatni az igényesebb irodalom felé. 

– Sikerült-e közös nevezőre jutni?

– Nem igazán. Én úgy gondolom, ha valaki elindít egy ilyen csoportot, és ezzel több személyt megmozgat, nagyon fontos, hogy odafigyeljen arra, hogy ne csak népszerű legyen a választott mű, hanem valami pluszt is adjon. A könnyebben olvasható könyvek között is vannak olyanok, amelyek az emberekről, a hétköznapjainkról szólnak, de kicsit igényesebben vannak megírva. 

Az intim közeg fontossága és a Könyvboy tapasztalata

– Említetted, hogy az is megfogalmazódott, hogy egyesek miért nem járnak könyvklubba. 

– Ebben az is közrejátszik, hogy az olvasás sokak számára egy intim foglalkozás, és éppen ezért nem feltétlenül szeretnek beszélni a könyvekről. A nagyobb csoportokban, ahol rendszerint van néhány hangadó, a többiek meg hallgatnak, egy visszafogottabb személy kicsit kényelmetlenül érezheti magát. A Kalot csoportvezetője, Szabó Csenge elmondta, hogy a kiscsoportokban azok a tagok is felszólalnak, akik egy nagyobb társaságban nem mernek, és nagyon fontos, hogy az olvasókluboknak legyen egy intim közegük, ahol tényleg azt érezzük, hogy nyugodtan kimondhatjuk a véleményünket. 

– Inkább milyen célcsoportokat vonzanak be ezek a klubok?

– Kialakult egy eléggé klisés vélemény arról, hogy ezeken a helyeken ráérő anyukák ülnek össze, hogy egy pohár bor mellett „elkacarásszák” az olvasmányélményeiket. A találkozón egyértelművé vált, hogy egyáltalán nem ez történik. Van, aki nagyon tematikussá teszi, igazi eseménnyé alakítja az együttléteket, a Gemma könyvklubnál például előadás-hangulata van az eszmecserének, amit rendszerint ketten vezetnek. A kalotosok sokkal intimebb, lazább atmoszférát teremtenek, például egy kocsmában ülnek össze egy sör mellett. Visszatérve a gondolatom elejére, ezeknek a sztereotípiáknak kell kicsit „nekimenni”, hogy reálisan lássák a dolgokat az emberek. Amúgy tényleg főként nők járnak olvasóközösségekbe, de a Kalotnak például férfitagjaik is vannak. Nemrég létezett egy privát férfi olvasóközösség, a Könyvboy, amit a férjem, B. Szabó Zsolt indított, és neki például az volt a tapasztalata, hogy rengeteg könyvszerető férfi van, csak nem találják meg azt a formát, ahogy megnyílhatnának, hogy az olvasmányaikról beszéljenek. Ami az életkor szerinti jelenlétet illeti, a huszonévesektől az idősekig szinte minden korosztályból találhatunk könyvklubba járókat. Ezt leginkább a Gemmánál tapasztaltam, ahol számomra élményszerűen találkoztak a generációs különbségekből adódó véleménykülönbségek. 

– Mi a helyzet az ifjabb korosztállyal?

– Nagyon sokáig kerestem ezt a fiatal közeget itt, Vásárhelyen, és valahogy nem sikerült eljutnom hozzájuk, a találkozón azonban ebből a korosztályból is voltak érdeklődők, akik még nem tartoznak egy csoporthoz sem. Ami a gyerekeket illeti, ők igenis olvasnak, csak egyszerűen nincs idejük az iskola mellett ilyen rendezvényekre járni. Én rendszeresen tartottam osztályokban könyvklubos foglalkozásokat, és azt nagyon szerették, volt, aki még a fociedzésről is lemondott érte.

Lesz folytatás

– Inkább a klasszikus vagy a kortárs irodalom kerül középpontba az olvasóközösségekben?

– Utóbbi, és ez az Okulusznál is így van. Ennek nem az az oka, hogy nem szeretjük a klasszikus irodalmat, de olyan sok regény jelenik meg napjainkban, hogy szükséges ezeken belül irányt mutatni, különben könnyen elvesztődik az olvasó a hatalmas kínálatban.

– Tervezel-e újabb találkozót?

– Mindenképpen, mert egyértelműen van rá igény. Sokan úgy tartják, hogy Marosvásárhely a széthúzás városa, ahol mindenki elszigetelődve teszi a dolgát, de az ilyen alkalmakon kiderül, hogy vannak csoportok, amelyeknek tagjai azt mondják: kíváncsi vagyok a másikra, tanulni akarok tőle. Éppen ezért nagy butaság lenne nem folytatni ezt a kezdeményezést.