2026. április 29., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*A templom a gyermekek és az ifjúság neveléséért is épült – hangzott el (Fotó: balavásári református egyházközség)



Ötvenéves a balavásári templom

Ötven éve szentelték fel a balavásári református templomot – erre emlékezett és ezért adott hálát a gyülekezet a múlt vasárnap. A templom szeretetből épült, és azóta is hazavárja a híveket.

Az ünneplőket nt. Batizán Attila, a Küküllői Református Egyházmegye esperese köszöntötte, ezt követően ft. Kolumbán Vilmos József püspök hirdette Isten igéjét, a közösség erejét hangsúlyozva, s rámutatott: az apostolok is ezt vallották. A prófétákat, evangélistákat, pásztorokat és tanítókat Krisztus hívta el a feladatra. Ma ezek a szolgálatok a lelkipásztori munkában összpontosulnak, amelynek célja a közösség egybentartása, erősítése és a jövő felé vezetés. A legfontosabb tehát az, hogy felelősséget vállaljunk közösségünkért, és megmaradjunk a krisztusi tanításban – hangsúlyozta a főpásztor.

A nyugalmazott lelkipásztor-esperes, Székely András nevében felesége, Székely Ella idézte fel az ötven évvel ezelőtti építkezés körülményeit, amely állami támogatások nélkül, hatalmas nehézségek árán valósult meg. A lelkész kitartásának köszönhetően torony is épült a templommal, amely ma is a fényt mutatja a hazatérőknek. A nyugalmazott lelkész házaspárnak Szilágyi Tamás jelenlegi lelkipásztor mondott köszönetet a felépített hajlékért és a kitartásért.



„Hiszem, hogy a templomot azzal az indíttatással kezdték el építeni, hogy Isten dicsőségét szolgálja. Az ünnep pedig akkor válik teljessé, ha nemcsak a múltért adunk hálát, hanem felelősséget vállalunk a jövőért is, hogy gyermekeink és unokáink is megismerjék azt az Urat, akiért ez a templom felépülhetett” – vallotta köszöntőjében Péter-Györgyi Földvári Debora lelkésznő, a gyülekezet egykori lelkipásztora, néhai Földvári Tibor lánya.

Ambrus Attila, az Erdélyi Református Egyházkerület főgondnoka Kós Károly munkájának pontosságára és tisztaságára utalt – ugyanez a gondosság és rendezettség sugárzik a balavásári templomból is. Veress Zsombor, a Küküllői Református Egyházmegye főgondnoka szerint csoda, hogy az istenellenes időkben ez a templom felépülhetett, ami Isten kegyelmének kézzelfogható jele, egyben a közösségi összefogás bizonyítéka.

„Ötven évvel ezelőtt ez a templom nemcsak falakból és kövekből épült fel, hanem imádságokból, reménységből és áldozatos munkából. Akkor nemcsak egy épület, hanem egy összetartó gyülekezet is született” – vélte Magyarosi László, a helyi egyházközség gondnoka, aki kiemelte Székely Andrást, aki hittel és kitartással vezette végig az építkezést a nehézségek közepette is. Csép Éva Andrea parlamenti képviselő szerint ezek az ünnepi találkozások lehetőséget adnak az egymás felé fordulásra és a személyes kapcsolatok ápolására, azt üzenve: itt vagyunk egymás mellett, és számíthatunk a másikra. Varga András Adorján, Balavásár polgármestere rámutatott: ez az alkalom nem csupán egy épület évfordulójáról szól, hanem a hitről és arról a közösségről, amely a legnehezebb időkben is képes volt megmaradni. A templom megépítése a kommunizmus éveiben szinte lehetetlen vállalkozásnak tűnt, a kőből és fából emelt falak ma is az erős összefogást hirdetik.

Másodszor áldotta meg püspök a templomot, ezúttal ft. Kolumbán Vilmos József


A templomot 1976. április 11-én szentelte fel ft. Nagy Gyula püspök, azóta ad helyet a sákramentumok kiszolgáltatásának és az evangélium hirdetésének. Mindez nem jöhetett volna létre azon munkatársak nélkül, akik Jézus felé nyújtott kézzel segítették az építkezést – idézte fel Szilágyi Tamás, a gyülekezet lelkipásztora.

Ez a hajlék a közösségnek immár az ötödik temploma, épült ifj. Székely András lelkipásztor szolgálata idején, Kós Károly és Debreceni László tervei alapján. Az épület kútalapokra került, amely 156.000 köbméter anyagot emésztett fel, az építkezést kivitelezte a szovátai munkaszövetkezet. A hívek anno családonként 2000–2500 lejt adományoztak erre a célra. A munkálatok előmenetelét az engedélyeztetési folyamatok tekintetében elősegítette dr. Vichán László balavásári származású kultuszminisztériumi főtisztviselő. A templomépítés vitathatatlan főszereplője Székely András lelkipásztor volt, akinek szolgálata alatt, 1990 után egy újabb lehetetlennek tűnő vállalkozás valósult meg, új parókia és gyülekezeti terem is épült 1998-ra, ezt ft. Csiha Kálmán püspök szentelte fel. Az elmúlt ötven esztendőben három lelkipásztor szolgált a közösségben: Székely András (1964–2007), Földvári Tibor (2007–2018), 2019-től Szilágyi Tamás – tudtuk meg a lelkész történelmi visszatekintőjéből, aki úgy érzi: „Közösségünk a templomban Isten kegyelmét, szeretetét éli meg. A templomot bástyának és erődnek tekinti ebben a zavaros, kiszámíthatatlan jelen időben. És templomába az egység, az együvé tartozás és az Istenbe vetett reménységgel fog ezentúl is menni.”

A hálaadó ünnepséget a gyülekezet gyermekeinek előadása, a kórus szolgálata, illetve a holtmarosi dalkör előadása tette emlékezetesebbé.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató