Ineffable szimfonikusokkal
Néhai Vass Tamás grafikusművész műtermében hallottam először hangszalagról megszólalni Beethoven Sorsszimfóniáját dzsesszesítve. Őt nem zavarta az alkotásban. Szórakoztatta. Ezért is szólt. Háttérzeneként. A szimfonikus dzsessz azt a dzsesszes elemeket is használó, szimfonikus szórakoztató zenét jelentette az 1920–1930-as években, amit Paul Whiteman (1896–1967) és zenekara alakított ki a húszas évek elején. Ebbe a szvingesített, dzsesszesített Bach-, Beethoven-, Mozart-művek éppúgy beletartoztak, mint Gershwin (1898–1937) zseniális színpadi műve, a Porgy and Bess, vagy jelentősebb zenekari művei. A sweet jazznek is nevezett irányzat képviselői szinte kivétel nélkül fehérek voltak. De a kor rádióközvetítései és hanglemezfelvételei, no meg az európai szimfonikus zenekarok példái nagy formátumú zenekarokat vizionáltak.
Benny Goodman nagyzenekarához Fletcher Hendersont (1897–1952) hívta hangszerelni. Az Ineffable hangszerelője Lukács Márton Örs, a zenekar billentyűse. Kényszerhelyzet? S ha az? Remek választás. A siker kulcsa! Benny Goodman zenekarának zeneigazgatója, Don Redman (1900-1964) a létszámból adódó problémák megoldásaként a dzsesszben újszerűen ható, korábban csak európai szimfonikus hagyományokra jellemző hangszereléssel próbálkozott. Kidolgozta azt a formulát, amely aztán évizedeken át meghatározta a big band előadásmódot. Azaz a megírt részek adott ponton adott hosszúságú improvizált szólókkal váltakoztak, melyek aztán egymásnak felelgettek.
Egy ismeretlen szimfonikus zenekar hangszereseit, azok tudását feltérképezni időigényes munka, ezért a hangszerelő csak egy dolgot tehet. Bizalmat előlegez, és magasra teszi a lécet. Így is történt.
Más megoldás nem létezett. Azaz lenne, de az kivihetetlen ebben az esetben. A zeneileg roppant képzett és művelt Duke Ellington (1899–1974) a zenekart valódi alkotó közösségnek tekintette. Szólamait hús-vér muzsikusokra írta, figyelembe véve azok korlátait és erényeit. A próbákra nem kész műveket vitt, hanem csak zenei ötleteket, elgondolásokat, hogy azokat közösen gondolkodva fejlesszék tovább.
Az Ineffable együttes alkotógárdája – Regián Réka Kata: ének, fuvola – Lukács Márton Örs: billentyűs hangszerek – Szereceán Tihamér: basszus – Szereceán Osszián: dobok.
A filharmónia zenekarát tisztelet illeti, hogy részesülni akart e muzsika teremtő és kifogyhatatlanul újraszülető ihletéből, Remus Grama karmestert, hogy a kivitelezés szintjét a maximumra állította.
Ez a zene nem új és nem régi, és nem hiszem, hogy a muzsikusok kora számít. Ha jól hangzik, akkor jó zene, ha nem, akkor az ellenkezője.
Csíky Csaba
