2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Indul a tej-kifli program

A Maros Megyei Tanács a 2014–2015-ös tanévre jól időzítette a tej-kifli program lebonyolítását, az óvodásoknak és kisdiákoknak már az iskolakezdés első napján kiszállítják az élelmiszert – nyilatkozta lapunknak Moldovan Cristina tanácsadó, a jogügyi osztály alkalmazottja.  

A Maros Megyei Tanács a 2014–2015-ös tanévre jól időzítette a tej-kifli program lebonyolítását, az óvodásoknak és kisdiákoknak már az iskolakezdés első napján kiszállítják az élelmiszert – nyilatkozta lapunknak Moldovan Cristina tanácsadó, a jogügyi osztály alkalmazottja. Az augusztus 13-án megkötött szerződések értelmében a tejtermékeket a FrieslandCampina Romania Rt., a péktermékeket a szászrégeni Granpan Dor Kft. szállítja a tanintézetekbe.

Idén is csak tej-, illetve péktermékeket kapnak az óvodások és kisiskolások a tej-kifli program keretében, ugyanis a 2006-ban megjelent kormányhatározat (amely mézet is juttatna a gyerekeknek) alkalmazási utasításait máig sem közölték, az almaprogramra vonatkozó előírásokat sem hagyta még jóvá a kormány, így ezekre áralkut sem tudtak szervezni az önkormányzatok.

A Maros Megyei Tanács idejében, még a nyár elején meghirdette a versenytárgyalásokat a tej- és a péktermékek tanintézetekbe való kiszállítására, az árajánlatokat június 19-én hozták nyilvánosságra, a fellebbezési idő lejárta után a szerződéskötésre augusztus 13-án került sor. A tejtermékek esetében megszervezett licitre csupán egy cég jelentkezett, a Friesland-Campina Romania Rt., amely maximális áron nyert, a szerződés értéke 6,6 millió lej (a tavalyinál nagyobb), a péktermékek esetében négy cég nyújtott be árajánlatot, a nyertes a szászrégeni Granpan Dor Kft. lett, a megkötött szerződés értéke 3 millió lej, az összeg elmarad a 2013-as értéktől.

A nyertes cégek naponta, hetente vagy kéthetente szállítják ki a termékeket – kifli, keksz, illetve tej, kefír, joghurt – a megyében levő óvodákba és iskolákba, a szerződésben vállaltak szerint.

A Maros Megyei Tanács illetékesei a versenytárgyalás előkészítésénél és lebonyolításánál 63.396-as gyereklétszámot vettek alapul, a megyei prefektúra által szerdán közölt helyzetjelentésben 61.450 óvodás vagy iskolás gyerek szerepel kedvezményezettként a tej-kifli programban, kevesebben, mint 2013-ban.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató