In memoriam Seprődi József

Július 28-án, pénteken Kibéden, szülőfalujában kísérték utolsó útjára Seprődi József borászt, aki nemcsak szőlőtermesztő, bortermelő volt, hanem számos verseny bírája, zsűrielnöke is. 

Sepdrődi József 1958. december 6-án született Kibéden. Áz általános iskola után a csombordi szőlőtermesztő és borász szaklíceumba felvételizett, ahol neves szakértőktől tanulta meg a mesterséget. Tanulmányai után a marosvásárhelyi Vinalcool gyárhoz kerül, ahonnan a katonai szolgálatot követően kihelyezik a dicsőszentmártoni szőlészeti és borászati egységhez. A rendszerváltás után nem sokkal felszámolják a Vinalcoolt, és az ákosfalvi Lőrinczi Kft.-hez kerül borászként. Közben elvégezte a nyárádszeredai kertészmérnöki szakot, utána Bukarestben gazdaságmenedzsmenten mesterfokozatot szerzett. A következő szakmai állomása a vámosgálfalvi Szász Hordója nevű vendéglátóipari egység volt, ahol az állami gazdaságtól megvásárolt ingatlan mellett volt egy nagy borpince is. Itt rendbe tette a szőlőtermesztést és a borászatot is. Később magyarországi befektetőkkel létrehozta Ákosfalván a Goodrink Kft.-t, ahol közösen termesztettek szőlőt és termeltek bort. Később kiszállt a vállalkozásból, és magántermelőként Dicsőszentmártonban mintegy 40 négyzetméteres pincészetet tartott fenn. Borászként legutóbb májusban a vajdasági Horgoson a Szent Orbán borlovagrend által szervezett versenyen első helyet nyert borával. A verseny indításakor is ő vehette át az első díjat a szervezőktől. A kelementelki KisKüküllő Borlovagrend tagja volt. 

Seprődi József megosztó személyiség volt, de borbemutatói, szakmai tanácsai igazi élménynek számítottak a szakértőknek és a laikusoknak egyaránt, hiszen humorral, verssel, irodalommal, idézetekkel fűszerezve igazán egyéni módon tudta ismertetni a borfajtákat és bevezetni az érdeklődőket a bortermelés titkába. Igazmondó volt, véleményt alkotott mindenről, vitatkozott, vitába szállt mindenkivel, ha kellett. Hitt abban, hogy Erdélyben folytatni kell a szőlőtermesztés és borászat évszázados hagyományát. Azért is népszerűsítette a szakmát, mert tudta, hogy az erre alkalmas kistérségekben jelentős gazdasági forrás lehet a bortermelés. Magyar volt a szó szoros értelmében, kiállásában, megjelenésében. Gyakran vitézkötéses ruhában állt ki a versenyeken megmérettetni borait vagy értékelni mások termését. És ez nála nem csak látszat volt. Sokan ismerték, szerették, követték, de voltak ellenlábasai is, hiszen erős, kitartó egyéniség volt. Az biztos, hogy halálával az egyik legnagyobb erdélyi magyar borszakértő távozott, akire sokan emlékeznek majd. Nemcsak a gazdák, hanem azok is, akiket bemutatóin közelebb hozott Bacchus italához. 

Koccintsunk egyet a tiszteletére, az emlékére!