Igénytelen kivitelezés, pancser munka

Év kezdetén lassan indul az élet, szoktuk mondogatni mi, sajtósok. Éppen ezért útnak indultunk, hogy lehajoljunk a szó szerint „földön heverő” témához. Nem kellett messze menni, lépten-nyomon belebotlottunk. Nem sietősen, hanem nyitott szemmel léptünk ki a szerkesztőségből egy körre, nem messze, csak a Hosszú és a Gecse utca, valamint a Bolyai tér környékére, majd a Márton Áron utcán, a CEC Banknál vissza. 

A Dózsa György utcából a Poklos-patak hídján át, a Vető (Semănătorilor) utca felé vettük utunkat. A II-es poliklinika sarkánál óriási tócsa víztükre fénylett. Ezen gázolnak át az autók egy fontos állami intézmény, az ügyészség új épülete felé. Valószínűleg azért, hogy mindenki számára tiszta legyen, ki a felelős az ott éktelenkedő gödörért és a benne felgyűlt tócsáért, tábla hirdeti: ez a terület a Maros Megyei Tanácshoz tartozik. Tehát őket kell szidni. Munkások szereltek egy oszlopon, csodálkozva nézték, mit mind fényképezek. Kicsit tovább, a járóbeteg-rendelő előtti fedett buszmegállóban az igénytelenség, a szakmaiatlanság nyomai. Pancser munkával állították fel az amúgy hasznos és jól kivitelezett építményt. A járdaszegély nemhogy tökéletesen, sehogy sincs illesztve, mintha odadobták volna. 

Aztán a poliklinika mellett, a Hosszú utcán álltam meg egy kattintásra. Rendezetlen környezet, összefirkált tűzfal, egy lebontott büfé betonalapjának maradványa, tócsák, összetört járdák, azaz málladozó járólapok, aztán szünet, azaz föld és sár. Kissé odébb, a Budai Nagy Antal utca sarkán ismét a fércmunka mintapéldáját lehet látni. A Hosszú utca térköveit sehogy sem illesztették a Budai utca járdájával, csak tákolták, két lapát betont kentek oda.

A Gecse és a Hosszú utca kereszteződésénél vártuk, hogy zöldre váltson a lámpa, méghozzá vadonatúj járdán, amit a marosvásárhelyi nagyszabású úthálózat-felújítási munkálatok alkalmával raktak le. S ahelyett, hogy valamilyen kellemes érzés kerítene hatalmába, hogy lám, nálunk is lehet európai pénzen európai színvonalú munkát végezni, ismét csalódni kellett, mert a járda máris megbomlott. A csatornatető közelében az ízléstelenül magas járdaszegély hiányos, a térkövek – vagy ahogy köznyelven emlegetik, a piskóták – szanaszét, a csatornafedő körbebetonozva, de ez a beton is porlad már. 

Na jó, gondoltam, mifelénk csak így tudnak járdát építeni! S továbbálltam. 

A Gecse (Ştefan cel Mare) utcában még nagyobb és lehangolóbb meglepetések vártak. A járda térköveit csúnyán rakták le, nem illesztették jól az épületek falához. A parkolók térkövezése iskolapéldája lehet annak, hogyan nem szabad ezt csinálni! A fákat életben hagyták ugyan, de körbekövezték, a parkolósávban végig fák állnak. Egyesek törzsét lehorzsolták, hogy lehetőleg tavasszal ne zöldüljenek ki. Eredeti megoldás! A tervezők arra nem gondoltak, hogy egy földsávot hagyjanak a járda és a parkoló között, úgy, ahogyan a Márton Áron utcában tették, ahol sokkal jobb tervezéssel jobb minőségű munkát végzett a kivitelező az utca felújításakor. Meg lehet nézni!

A hányaveti és igénytelen munka csúcsteljesítményével mégis a kis park (vagy inkább zöldövezet) körül találkoztunk, ahol a fákat a tér korszerűsítése címén már régen kivágták. Mi található a környéken? Két sor kőszegély, a régi és az új. Az évtizedeken át épségben maradt, mára összetört, szétrombolt régi szegély mellett ott az új. Pontosan annyi távolság van köztük, hogy egy kerékpárt be lehet állítani. Egyik közösségi oldalon láttam, gúny tárgyává tették ezt az eredeti megoldást: íme itt az új kerékpársáv! 

Közleményben tették közzé, hogy a munkálatok befejezésének határidejét 2015. december 31-éről 2016 júniusáig tolták ki, de azért mégiscsak elfogadhatatlan a város lakossága számára, hogy milyen a Pszeudoszféra, a Bolyaiak szobrának s általában a Bolyai park környékének arculata. A régi faragott termésköveket, szegélyköveket elmozdították, a járdák járhatatlanok, nagy a rendetlenség, az összevisszaság mindenhol. Fáj az ember lelke, mit műveltek ebből a történelmi városrészből! Nagyon közhelyes, amit mondok, de a városépítő Bernády, aki hozzáértő tervezőkkel, építőmesterekkel, kőfaragókkal, jó szakmunkásokkal lerakta a korszerű Marosvásárhely alapjait, foroghat a sírjában! 

Bezzeg, máshol lehet! Külföldi és belföldi utazásaink során sokan tapasztaltuk, milyen gyönyörűen fel lehet újítani régi városközpontokat. Ne külföldi példákat mondjunk, Szeben, Brassó, Temesvár vagy Beszterce központját említsük. Ott lehet hepehupa nélkül is járdát lerakni, bejáratokat, felhajtókat egy szintbe hozni, hogy az idős emberek ne botorkáljanak, a mozgássérültek gördülhessenek, s a babakocsikat is nyugodtan lehessen tolni. 

Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki városlakóként és gyalogosként felteszi a kérdést: hogyan lehet ennyire rossz minőségű, ennyire igénytelen munkát végezni? Hol tanulták az út- és járdaépítő mesterséget? Miért nincsenek olyan szakemberek, akik értenek ahhoz, amit csinálnak? A közbeszerzési versenytárgyalásokon nyertes kivitelező cégek miért nem követelik meg az igényes munkát? S a megrendelő miért huny szemet a kivitelezők fusermunkája fölött? Lesz-e olyan szakembergárda, amely érdemben elbírálja a munka minőségét, és esetleg azt mondja, ez a minőség nem felel meg a marosvásárhelyieknek?!