Igazi(bb) otthon mozgássérült roma gyerekeknek

Mankóira támaszkodó, fekete göndör hajú fiú, kendőt viselő, szintén mozgáskorlátozott lány, vékony blúzban várakozó kisgyerekek és néhány hosszú szoknyás nő fogadott tegnap délben a jeddi romatelepen, az újonnan épült Gondoskodás háza előtt.

Fotó: Nagy Tibor

Mankóira támaszkodó, fekete göndör hajú fiú, kendőt viselő, szintén mozgáskorlátozott lány, vékony blúzban várakozó kisgyerekek és néhány hosszú szoknyás nő fogadott tegnap délben a jeddi romatelepen, az újonnan épült Gondoskodás háza előtt. A testi fogyatékkal, hihetetlen nyomorban élő roma kiskorúak második otthonaként elképzelt, 35 négyzetméteres „házikót” Ilonka Sallai Géza, az ausztriai Osterhilfe Egyesület, a Jeddi Polgármesteri Hivatal és a – jogi keretet biztosító – Siloe Egyesület támogatásával kevesebb mint három hónap alatt húzta fel. A telket a polgármesteri hivatal bocsátotta rendelkezésre, az ausztriaiak 5600 euróval segítették az álom megvalósulását, a munkálatokat koronkai roma önkéntesek végezték.

– A jeddi romatelep lakói más gondokkal is küzdenek, mint a megyeszékhely környéki többi roma közösség. Itt nagyon sok a mozgássérült család, ahol a szülőkhöz hasonlóan a gyerekek is fogyatékkal születnek, naphosszat üldögélnek az út szélén, porban-sárban, és minimális gondozásban, nevelésben sem részesülnek. Nekik szerettünk volna egy olyan helyet létrehozni, ami sem óvodának, sem iskolának nem nevezhető, tulajdonképpen egy otthon, ahol a gyerekek megtanulnak tisztálkodni, tízig számolni, betűket írni, ahol törődést és szeretetet kapnak – hangzott el a házavató alkalmával szervezett sajtótájékoztatón.

Ilonka Sallai Géza régóta szívén viseli a jeddi romák helyzetét. A nyáron „letesztelte” az elképzelést, egy bérelt helyiségben napi négy órát foglalkozott a gyerekekkel, akik örömmel vették a közeledést. A községgazda támogatta a házépítés ötletét, akárcsak az ausztriai egyesület, melynek tagjai 5-6 éve ismerik Sallai Gézát, és több romaprojekt megvalósulásához, többek között a hidegvölgyi szegénykonyha létrehozásához is hozzájárultak.

– Hiszek abban, hogy kis lépésekben megvalósítható az integráció. Annak a 20-25 gyereknek, aki majd eljár hozzánk, és látja az itteni körülményeket, az igényei is megváltoznak – mondta Sallai Géza. Tătar Vasile polgármester arról számolt be, hogy egy uniós projekt révén sikerült rendezni a roma közösség jogi helyzetét, személyazonossági igazolványt készítettek nekik és lakásaikat telekkönyvezték. Jedd 3500 lakosából 5 százalék vallja romának magát, számuk viszont ennél nagyobb – ismerte el a polgármester.

– Mikulás – ujjongott fel egy gyerek, amikor a házból kiléptünk. Az épület előtt várakozók közül többen azt mondták, járnak iskolába, harmadikosok, ötödikesek, írni, olvasni is tudnak egy kicsit.

– Seprűt nyírok, mosogatom a tányérokat – sorolta egy apróság, amikor napi teendőiről kérdezősködtem, aztán azt is elárulta, legtöbbször kiflit és tejet ebédel.

– Édesanyám egy kicsit nyomorék, apám is kicsit beteg – mondta egy nagyobbacska lány, majd ujjain próbálta kiszámolni, hány testvére van.

– Géza bá, tolókocsival is tudnak segíteni? Apósomnak is kéne – nézett reménykedve egy falubeli a pártfogóra. Egy középkorú férfi leejtette félig már elszívott cigarettáját, mankójába kapaszkodva hajolt le a csikkért. Sallai Géza bátorítására a gyerekhad megrohamozta a házat, ahol ebben a pillanatban sós ízű volt és az apró fogacskák között jókat roppant a gondoskodás.