Igaz történetek a medvéről

Bemutatták Dezső László kötetét

Február 17-én a marosvásárhelyi Bernády Házban népes közönség előtt mutatták be a gyergyószentmiklósi Dezső László EFIAP természetfotós, az EKE tiszteletbeli elnöke Medve című fotóalbumát. A szerző egy Görgényi-havasokbeli tisztáson több évig figyelte, fotózta, filmezte, gondozta a medvéket. A fotókból és a történet leírásából állt össze a nyomdatechnikailag is kiváló minőségű kiadvány. A marosvásárhelyi eseményen a könyvbemutatóval együtt a Bernády Ház tetőterében, a Marx József Fotóklub közreműködésével a kötetben levő fotókból kiállítást nyitottak meg. Levetítették a könyv „főszereplőjéről”, a Lekvár mackóról szóló kisfilmet. Ezután a szerző Domokos Csaba biológussal, valamint dr. Borka-Vitális Levente állatorvossal, a Milvus Madártani és Természetvédelmi Csoport medvekutató programjának résztvevőivel beszélgetett a programról, a medveügy rendezéséről a kötetben is leírtak és a kutatók által megállapítottak tükrében. A könyvet, a műsorvezetést is magára vállalva, Vajda György, lapunk munkatársa mutatta be. Az alábbiakban közöljük a Bernády Házban elhangzott recenzióját. 

Mese Vackorról, a pisze orrú mackóról – sokan zártuk szívünkbe ezt a régi meséskönyvet, talán ezért is lettünk később természetkedvelők, természetjárók. Dezső László is így kezdi történetét: „ajánlom ez a könyvet a Micimackó egykori és mindenkori barátainak”. Meséskönyvnek tűnik, de nem az. Valóság. A természetszeretet, a természetközeliség valósága. „Mesés igazságok és igaz mesék a kárpáti barna medvéről” – írja a szerző a főcím alatt. 

Ha csak képekből állt volna össze ez a csodálatos nyomda- és könyvészeti technikával elkészített könyv, akkor is sok mindenről mesélne. A szerző által elnevezett medvék portréi beszédesek, a tájképek varázslatosak. Így mutatkozik be a könyv elején Lekvár – a történet főszereplője – és társai, Góliát, Mustár, Vackor, Lord, Gaby és a többiek, Bundásfalva lakói, ahogyan a szerző elnevezte azt a Görgényi-havasokban levő tisztást, ahol először a medvelesről, majd közelről évekig megfigyelte, fotózta, filmezte és gondozta a medvéket, míg végül ő maga is a medveklán elfogadott tagja nem lett. Egy ismert film címét parafrazálva: medvékkel táncoló székely indián. 

Dezső László természetfotósként járja az erdőket. Vaddisznókat szeretett volna lencsevégre kapni, de a szerencse úgy hozta, hogy a tisztáson kiszórt kukoricára „ebédre” a medvék is megjelentek. Az album fotói, a természetfotós művészi megközelítése mellett, igazi állat-szociofelvételek, amelyek nemcsak teljes szépségében, nagyságában örökítik meg a medvét, hanem valós, hiteles betekintést nyújtanak az életébe is. Külön kiemelném a portrékat, amelyek igazi lélektükrök. És ez nem túlzás, hiszen – Robert Franklin Leslie-t idézve – a szerző a könyv elején elmondja: „A medvék csaknem olyan intelligensek, mint az emberek, de sokkal finomabb lelkűek...” Ezért őket csak tiszta és nyitott lélekkel lehet megközelíteni, ahogyan Dezső László tette évekig. 

A természet iránti kíváncsisága, szeretete már gyerekkorában megmutatkozott. Időközben ez erősödik, másfajta életszemlélettel vértezi fel az embert, amit talán azok, akik nem kóstoltak bele ebbe a „drogba”, nem is értenek igazán. Ő sem tudományos szemlélettel, a biológusok, a szakértők alaposságával tárja fel élményeit a könyvben. Ettől lesz a tudományos szempontok szerint készült medvekutatásoknál hitelesebb a története. Már a könyv elején kiderül, hogy Dezső László nemcsak kiválóan fényképez, hanem nagyon jól is ír. Olyan képtársításai, természetleírásai olvashatók a könyvben, amelyeket bármely szépíró megirigyelhetne. Benne van a természetjáró, a természetszerető ember lelke is, aki, valahányszor a nagy zöld templomban jár, tudja, mit kell hogy lásson, keressen, hogy az ott lakókat ne zavarja. 

Izgalmas az a rész is, amelyben Dezső László leírja a találkozások élményeit. Az egyik fejezet címe: Álomvilág. Egyedi élményt nyújt. Türelem, lélek és lélekjelenlét kell ahhoz, hogy tanúja légy a medveélet legintimebb mozzanatainak. Ami igazán közel hozta a szerzőt a medvékhez, amitől szelídebbé váltak a nagyvadak, és kitárták előtte a lelküket. 

A könyv főszereplője, Lekvár története különleges. A barátság még azon is túltesz. Mert ki hinné el, hogy Dezső Lászlónak sikerült nemegyszer fél méterre megközelítenie, sőt együtt jártak gombászni. De sohasem simogatta meg, és ennek is megvan az indoklása a könyvben, amiből természetesen azt is megtudhatjuk, miért nevezte el Lekvárnak a mackót. 

A kötet azért is érdekes, mert az élmények leírásán túl alapos háttérinformációkat olvashatunk a kárpáti barna medvéről (Ursus arctos). Megismerhetjük a fajta jellegzetességét, a tájainkon található medvék elterjedésének történetét, viselkedését, étkezési, párzási szokásait, a téli álmához kötődő, tudományos és megfigyeléseken alapuló szokásait. Azt is megtudjuk, hogy van medvefa is. Hogy ez hogy néz ki? – kiderül a könyvből. Dezső László megfigyelése alapján hiteles képet kapunk Bundásfalva lakóinak életéről, köztük egy különleges anyamedvééről. A szerző – a fejezet címe szerint – tíz évig volt a medvecsalád csendes megfigyelője, alaposan dokumentálva élete szinte minden mozzanatát, s ezzel leépítve a medvékről élő tévhiteket. Ráadásként ott van Lekvár története, amely külön fejezetben követhető, s amely – nem túlzás – talán felülmúlja a gyerekkorunkból ismert Micimackóét. Ennek bizonyítékául a fejezet egyik illusztrációján Dezső László  kinyújtott kézzel közelít barátjához, amely szelíden, barátságos tekintettel fogadja közeledését. Több felvételen valósággal pózol, mint egy sztár. 

És nem támad. Ennek kapcsán a kötet végén a szerző körbejárja a medvehisztéria okán kialakult helyzetet, más megvilágításba helyezve a medve és az ember több évezredes kapcsolatát. Dezső László visszatér az ősi, természetközeli kultúrákhoz, majd innen elér a Kárpát-medence szűkebb tájain „kirobbant” medveproblémáig. És arról is beszél, hogy miként kezelték az átkos előtt és a demokráciában a nagyvad védelmét, miért teszi le megkérdőjelezhetetlenül a voksát amellett, hogy a medvekérdést nem ólommal kell és lehet megoldani. A szerző nem kerüli meg az utóbbi időszakban szállóigévé vált székely bölcsességet, miszerint „a medve nem játék”. Örök érvényű tanácsokkal látja el a természetjárókat, amelyeket ajánlatos betartani, ahhoz, hogy elkerüljük a véletlenszerű találkozást, vagy ha mégsem, akkor legyen barátságos és jó emlékű a „randevú”. A kötet utolsó fejezetében olvashatunk a medvevadászatról, ennek hagyományáról és arról, hogy miként lehet barátsággal, a medvék számára is kedvezően kezelni a medveügyet, mennyire jelent számukra megoldást a „medveotthon”. 

A zárófejezetben, a Mindezek után… címűben a látottak, tapasztaltak alapján vonja le a szerző a következtetést, hogy az ember és a természet, az ember és a medve viszonyulásában a legnagyobb felelősség az emberé. „Az élhető jövő megteremtésének kulcsa az emberiség kezében van” – írja. És ezt soha máskor nem kell jobban megfontolni, mint most, amikor egyre többet beszélünk a klímaváltozás okozta károkról, a természetrombolásról, arról, hogy kezdjük felélni saját tartalékainkat, és folytathatnánk a szomorú felsorolást. 

A könyvet szerkesztette a gyergyószentmiklósi Mark House Kiadó 2021-ben, a nyomtatás és a kötés a debreceni Alföldi Nyomda Zrt. munkája.