2024. august 1., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Idén is volt találkozó!

  • 2014-09-29 14:34:32

Megünnepeltük a IV. sárdi találkozót, amely feltöltődést, a találkozás és együttlét örömét nyújtotta idén is két szórványközösség számára: Székelysárd és Küküllősárd.

Megünnepeltük a IV. sárdi találkozót, amely feltöltődést, a találkozás és együttlét örömét nyújtotta idén is két szórványközösség számára: Székelysárd és Küküllősárd. Magyarság és református hit: ez az a két értékünk, amelyeket e találkozók évente táplálnak, megtartanak, és amelyeket a rendszeres otthoni alkalmakon kívül egy rendhagyó találkozás biztat, erősít, éltet. Ezért akarjuk és valósítjuk meg, hiszen közösségek és egyének barátságát, őszinte beszélgetését, jókedvű találkozását is tartalmazza, így mindig azzal a boldog érzéssel zárul, hogy érdemes volt, jó volt, sőt mi több, szükséges volt.

Idén Székelysárd adott otthont a találkozónak a jól bevált sorrendben, ahova immár visszakívánkozva indult és érkezett meg a Küküllősárdról induló busz nemcsak helyben lakókkal, hanem Ausztriából, Segesvárról, Brassóból hazatértekkel is.

Üdvözlések után közös istentiszteleten vettünk részt, melyen a vendég Sárd lelkipásztora, Iszlai Kamill Zsolt hirdette Isten Igéjét. Az Ezsdrás 8,28-30. üzenete mindenki számára egyértelműen és bátorítóan szólt: szent mindaz, aki az Úré, akiket Ő mint választott edényeit a legjobb terve szerinti szerepkörbe és élethelyzetbe helyez, és az ebben való megmaradásban nyújt segítséget, erőt, támaszt és kitartást. Így buzdított arra, hogy a helyünkön álljunk meg, Neki adjunk hálát eddigi életünkért, és Vele együtt tegyük meg minden ezutáni lépésünket. Örvendetes volt látni, hogy gyerekek és fiatalok is jelen voltak, ami azzal a reménnyel töltött el, hogy van jövője a kapcsolatnak, mind Isten és ember között, mind sárdiak között; hogy lesz kinek a stafétát átadni a jövő nemzedékből is. Templomi együttlétünk a helyi lelkipásztor, Gáspár István köszöntésével folytatódott, aki szintén arra hívta fel a figyelmet, hogy vigyázzunk, legyen utánpótlásunk, tartsuk meg mindazt, ami Istenünk szemében is szent. Ajándékok átadása és további szép szavak után a kívánság, fohász, kérés egységes imádsága csendült fel ajkainkon: Isten, áldd meg a magyart!

Együttlétünk a helyi művelődési otthonban folytatódott baráti beszélgetéssel, az elmúlt esztendő eseményeinek egymással való megosztásával és a vendéglátó sárdi asszonyok által készített finom ebéd elfogyasztásával. A tartalmas és hosszas együttlét estefelé zárult; így örvendünk, hogy elsősorban a kellemesen együtt töltött délután, nem pedig az esős idő szülte bennünk, küküllősárdiakban azt az elhatározást, hogy a hazautat egyenes úton tegyük meg, nem pedig a tervezett kitérővel.

Áldásos, maradandó, kedves és emlékezetes volt a találkozás, ezért zártuk így az együttlétet és zárjuk így a beszámolót: találkozunk jövő ilyenkor, Küküllősárdon! Ezúton fejezünk ki köszönetet a Communitas Alapítványnak, amiért szórványügyünket magyarságunkban és hitünkben való megmaradásunk fontos ügyének tekinti és évről évre támogatja. 

Iszlai Júlia

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató