2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Marossárpatakon tavalytól korszerű, kétszintes, új épületben tanulhatnak, játszhatnak az óvodáskorú gyerekek. 


Marossárpatakon tavalytól korszerű, kétszintes, új épületben tanulhatnak, játszhatnak az óvodáskorú gyerekek. Azóta minden lehetőség adott a minőségi oktató-nevelő munkára, amit teljes mértékben ki is használnak a pedagógusok. Az egyhetes vakációt megelőzően például az Ősz anyó kincses kosara projekt keretében töklámpásos foglalkozást tartottak. 
Mint ismeretes, az óvodában az új tanév a beszoktatással kezdődik, amit aztán rendszerint az ősszel kapcsolatos tevékenységek követnek. – Ebben az időszakban az ősz jellegzetességeiről beszélgettünk, megismertük az őszi gyümölcsöket, növényeket, szó esett az őszi munkálatokról. Az évek során különböző őszi szerepjátékokat, ünnepségeket tartottunk a gyerekekkel. Az idén arra gondoltam, hogy jó lenne ismét egy olyan közös foglalkozást szervezni, amelyen a szülők is részt vennének – tájékoztatott Cozma Erzsébet-Andrea óvónő, aki fontosnak tartja a csapatépítést. A Pigu óvó néniként ismert pedagógus korábban már több gyerek-szülő foglalkozást szervezett. Tavaly közösen várták a Mikulást, majd együtt ünnepelték karácsonyt. Tavasszal, a farsangi mulatozást követően virágot szedtek a közeli erdőben, és a gyermeknapról is megemlékeztek. A szüreti bál már lassan hagyományos rendezvény a marossárpataki gyerekeknek. Idén is kiváló hangulatban mulattak együtt és préseltek mustot a szőlőfürtökkel feldíszített tanteremben.
A múlt pénteki töklámpásos foglalkozáson a szorgalmasabb gyerekek barkácsoltak, kartonból töklámpást festegettek vízfestékkel vagy színes ceruzával, befőttesüvegből és krepp-papírból mécsest, színes papírból quilling technikával (tépés, ragasztás), illetve tűrögetéssel töklámpást készítettek. 
– Mindenki jól érezte magát, és nagyon sok szép alkotás született. A szülők érdeklődéssel fogadták a feladatokat, amiket odaadással, komolysággal végeztek el. Az apukák és anyukák nagyszerű töklámpásokat faragtak. Persze enni- és innivalóról is gondoskodtunk. Finom sütemények, sült sütőtök került az asztalra, gyümölcslé a poharakba – tudtuk meg Pigu óvó nénitől, aki kolléganőjével, Égei Noémivel szervezte az ünnepséget.
A gyerekek a foglalkozások során elmondták, hogy mit jelent számukra az ősz. Mesélés közben időnként a mindenkori vidámság néha szomorúsággá változott. Sokszor nem szabad kimenni, mert sár van és hideg – jegyezte meg egyikük. Elmennek a vándormadarak, elhervadnak a virágok – tette hozzá egy másik gyerek. Ezt követően sok őszi mondókát, verset mondtak, gyerekdalokat és népdalokat énekeltek.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató