2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Huszonöt kegyelmi esztendő

Gazdag rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának 25. esztendejét a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola. 

Gazdag rendezvénysorozattal ünnepli fennállásának 25. esztendejét a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskola. A jubileumi ünnepséget szeptember 25-én, pénteken délelőtt 10 órakor dr. Csíky Csaba főiskolai tanár orgonajátéka és a főiskola kórusának fellépése nyitja meg a Vártemplomban, ezt követően Ötvös József vártemplomi lelkipásztor, a főiskola kurátori elnöke hirdet igét. Az ünnepi köszöntők után újra orgonajáték következik, majd énekek, szavalatok is elhangzanak, dr. Barabás László, a tanintézet korábbi igazgatója pedig felidézi az elmúlt 25 évet. Délután 12.30-kor a református temetőben Fülöp G. Dénes néhai lelkipásztor, kuratóriumi elnök sírjánál dr. Bustya Dezső lelkipásztor, a főiskola egykori tanszékvezető tanára az elhunyt lelkészek, tanárok és diákok emlékére mond imát.
Barabás László új könyvének bemutatója
A rendezvény 16 órakor a Főiskolánk a művelődés és a kultúra szolgálatában című kulturális műsorral folytatódik az Eminescu utca 28. szám alatti Bocskai-teremben. Ekkor hangfelvételek és fényképek mentén körvonalazódik a főiskola és a kórus története, ugyanakkor fellép a Szabadság utcai református gyülekezet Buborék tanodája és a Cantuale énekegyüttes. Ezt követően a főiskola tanárainak és egykori diákjainak könyveiből és audiovizuális kiadványaiból nyílik kiállítás. A délutáni program fontos rendezvénye Barabás László Az otthonosság gyökerei című új könyvének 17 órakor kezdődő bemutatója. Bevezetőt mond és a könyvet méltatja Káli Király István, a kiadvány szerkesztője és Bölöni Domokos, népdalokat énekel Diós Brigitta, zenél Sinkó András zenekara. 18 órakor a kibédi református egyházközség kórusa énekel, majd folytatódik a hang- és fényképes múltidézés. Az ünnepet esti ima és ének zárja, imát mond Berekméri Csilla lelkész-tanár. A jubileumi ünnepséget követő napon, szeptember 26-án délelőtt 10 órakor tartják a Vártemplomban a Kántor-Tanítóképző Főiskola hálaadó istentisztelettel egybekötött tanévnyitóját. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató