Hunyadi Mária minitextiljei Bukarestben

A marosvásárhelyi művésznő két új alkotása több mint egy hónapon át vonta magára a fővárosi művészetkedvelő közönség figyelmét a 2021. december 8-án megnyitott X. országos minitextil-kiállításon. A Szalon a Román Falumúzeum Új Galériájában vonultatta fel a műfaj ismert képviselőit. A Romániai Képzőművészek Országos Szövetsége rendszeresen lehetővé teszi ezt a nagyszabású megmérettetést, a textilművészek benevezés és zsűrizés alapján állíthatják ki munkáikat e jelentős művészeti eseményként számontartott rendezvényen. A mostani jubileumi tárlatot a Zestrea (Hozomány) címmel hirdették meg, és a textilművészet népművészeti, néprajzi gyökereihez kötődő, kisméretű textíliákat vártak el a pályázóktól. Az eredmény: érdekes, látványos, változatos, ötletgazdag anyag, 93 alkotó fantáziájának és művészetének színes, színvonalas alkalmi kollekciója. Hunyadi Mária az előző Szalonon is sikeresen szerepelt, most is szívesen látott résztvevőként állíthatta ki műveit. Mellette a hazai textilművészet közismert magyar reprezentánsai közül a kolozsvári Forró Ágnes bizonyíthatta tehetségét a kiállításon.

Hunyadi Mária egész művészete bőven merít a hagyományokból, de ragaszkodása a textilművészeti tradíciókhoz mindig valamilyen újítással, újdonsággal, társművészeti megoldással ötvöződik. Szőnyegei, textilkompozíciói, gondolatot, érzelmet és vizuális élményt egyaránt hordozó munkái eredeti, egyedi ötlettel dúsítva lepik meg a szemlélőt, váltanak ki elismerést. Ennek köszönhető, hogy a marosvásárhelyi Ariadne textilművészeti kiállítások népszerűségi közönségszavazásán majdnem minden alkalommal a kiemeltek közt szerepeltek a kárpitjai. Inventivitása, az a jártasság és otthonosság, amivel az egyetemes és a magyar kulturális örökség kincsestárát képes feltérképezni, látványos megoldásokban, szellemes képi metaforákban, érthető utalásokban, jelképekben mutatkozik meg. A bukaresti tárlaton is joggal élénk figyelmet keltő két alkotása – az Anyám levele és Az én örökségem – ugyancsak meggyőzően mutatja föl az említett erényeket.

Az Anyám levele a hit-hűség-szeretet örök értékű hármas eszméjének egységét, a szülők, az elődök által továbbadható legnagyobb kincset, a szellemi, érzelmi, hitbeli örökséget a lehető legegyszerűbben, mégis közérthetően szimbolizálja. Olyan sorsot, egyéniséget meghatározó hozomány ez, amit a maga során a művésznő is átörökíthet az utána következő nemzedékeknek. A fiktív anyai üzenet, a kiolvashatatlan, mégis kézirat illúzióját keltő, összefűzött lapokon kereszt, horgony és szív uralja az összképet, és sugallja mindazt, amit ezek az alkotónak és a nézőknek is jelenthetnek.

Az én örökségem című textilkompozíció még frappánsabban fogalmazza meg a művésznő alapállását, művészi hitvallását, kortársainak szánt üzenetét. Kis méretei ellenére kétségtelen monumentalitást sugároz a munka. Az anyaföld, a természet, az épített örökség féltése késztette a művészt műve megalkotására. Ő az erdőt is látja a fától, sőt a veszélyt is, ami azt és az általa kiformálódott szépséget fenyegeti, erre figyelmeztet. Egyszerűen, de hatásosan. A színes ceruzaként kihegyezett, erőteljes spárgagyökerekkel földbe mélyedő pálcadarabok az ég felé magasodó, büszke tornyok képzetét kelthetik, világvárosi felhőkarcolókra is utalhatnak, vagy áttételesebben a rajz, a művészetek magasra törő, felemelő erejére, de azt is eszünkbe juttathatják, hogy mindez az érték és szépség könnyen a haszonlesők, ez esetben az erdőirtók martalékává válhat. Az igaz művész pedig nem ülhet tétlenül, minél érthetőbben és hatásosabban szóvá kell tennie aggodalmait, de reményét sem kell véka alá rejtenie.