2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Horvátország beengedi és Szlovénia felé irányítja a migránsokat

  • 2015-10-19 15:39:11

  • MTI

Horvátország beengedi területére és Szlovénia felé irányítja a migránsokat – nyilatkozott egybehangzóan Zoran Milanovic horvát miniszterelnök és Ranko Ostojic belügyminiszter hétfőn újságíróknak.
Zoran Milanovic kijelentette: a migránsokat továbbra is a horvát-szlovén határra szállítják. „Szlovénia jól szervezett ország, ezért meg fogják érteni, hogy fogadniuk kell az embereket, különben ellenőrizetlenül fognak beáramlani az országba” – hangsúlyozta.
A kormányfő megismételte korábbi nyilatkozatát, amely szerint Horvátország nem lesz gyűjtőközpont és kerítést sem fog építeni határán a migránsáradat feltartóztatására.
Ranko Ostojic a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy Horvátországnak nincs más választása, minthogy a migránsokat a schengeni övezet határára, a horvát–szlovén határra szállítsa.
„Első nap azt mondták, 8 ezer embert fogadnak. Egy nap alatt ebből már csak 5 ezer lett, majd 2,5 ezer, két nap alatt pedig eljutottunk a 0-ig” – mondta Ostojic arra reagálva, hogy Szlovénia megvádolta a horvát kormányt, nem tartja be azt az egyezséget, amely szerint Szlovénia határozza meg a migránsok befogadásának ütemét.
Szlovénia vasárnap úgy döntött, hogy egyelőre nem fogad több menedékkérőt, miután – a szlovén belügyi tárca közleménye szerint – Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter telefonon értesítette szlovén kollégáját, Vesna Györkös Znidart a menekültek fogadásának leállításáról. A szlovén tárca szerint ezt azzal indokolta, hogy Ausztriának nehézségeket okoz az érkezők elszállásolása és ellátása. Az osztrák tárca szóvivője viszont azt közölte, hogy a „status quo nem változik”, csupán azt a kérést utasították el, hogy az eddiginél több migránst fogadjanak naponta.
A belügyminiszter arról is beszélt: ahhoz, hogy fal épüljön a horvát határon, az Európai Uniónak kell döntést hoznia.
„Akkor beismernénk, hogy Görögország nem alkalmas arra, hogy ellássa a schengeni feladatokat és betartsa az uniós szabályokat” – mondta.
A magyar-horvát zöldhatár péntek éjféli lezárása óta a horvát kormány a horvát-szlovén határra szállítja a migránsokat, és nem irányítja többet őket a horvát-magyar határra. Korábbi közlések szerint Szlovénia 2500, Ausztria 1500 főt hajlandó fogadni naponta, míg Horvátországba a migránsáradat lassítása óta is naponta 5-6 ezer illegális bevándorló érkezik a zöldhatáron át Szerbiából.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató