A hongkongi „esernyős forradalom” tétje
Hongkongban a jelek szerint az utakon, a központi üzleti negyedben a tüntetők – elsősorban diákok – tartós jelenlétére lehet számítani, s a kormányzat sem a városban, sem Pekingben nem mutat hajlandóságot arra, hogy bármit is teljesítsen azokból a követelésekből, amelyeket az úgynevezett demokrácia-pártiak megfogalmaztak. Mindenesetre az „esernyős forradalom” tétje az események szereplőitől függetlenül más és más.
Hongkongban a jelek szerint az utakon, a központi üzleti negyedben a tüntetők – elsősorban diákok – tartós jelenlétére lehet számítani, s a kormányzat sem a városban, sem Pekingben nem mutat hajlandóságot arra, hogy bármit is teljesítsen azokból a követelésekből, amelyeket az úgynevezett demokrácia-pártiak megfogalmaztak. Mindenesetre az „esernyős forradalom” tétje az események szereplőitől függetlenül más és más.
A világ egyik legszabadabb szegletében több mint 150 év brit gyarmati uralom után, az elmúlt több mint másfél évtizedben rendszeresen tartottak tüntetéseket, lévén, hogy a különleges közigazgatási övezetben egy, a szárazföldi kínaitól merőben eltérő társadalmi berendezkedési forma érvényesül, aminek egyik lényege épp a különböző polgári szabadságjogok tiszteletben tartása. (Edward Snowden, az amerikai titkos adatgyűjtés kiszivárogtatója a maga bevallása szerint sem véletlenül választotta menekülése első célállomásául Hongkongot.)
A mostani megmozdulás mindazonáltal más, mint a többi, mert egy olyan engedetlenségi mozgalom áll a hátterében, amely kiterjedt, nagyszabású akciót dolgozott ki Ázsia egyik fontos pénzügyi központjában az üzleti negyed megbénítására. A Foglald el a központot! nem hivatalos népszavazást is szervezett, s hónapokon át fenyegetett az utak elfoglalásával arra az esetre, ha nem teljesítik a követelésüket, a szabad jelöltállítást a soron következő kormányzóválasztáson.
Amikor a kínai törvényhozás meghozta a döntését, amellyel a 2017-es választásokon lehetővé tette az általános választójog érvényesülését, ám a jelöltek kiválasztásért egy 1200 tagú bizottságot tett felelőssé, a mozgalom vezetői először azt nyilatkozták, hogy kudarcot vallottak. Később közölték, hogy függetlenül a döntéstől, tehát még akkor is, ha nem érhetnek célt: folytatják a harcot.
Peking úgy fogalmazott, hogy a hongkongi politikai reform részeként a demokrácia kiszélesítésének megnyilvánulása, hogy míg korábban soha nem választhattak a hongkongiak kormányzót (mert arra egy választási bizottság volt hivatott), most végre – az általános választójog érvényesítésével – ezt megtehetik. A jelölőbizottság összetételéről, tehát arról, hogy az minél tökéletesebben reprezentálja a különböző ágazatokat, szakmákat, érdekcsoportokat, magánszemélyeket, külön konzultációs folyamat beindítását ígérték.
A harcos demokratákat, a fiatal generációt azonban ezzel nem lehetett sem meggyőzni, sem leszerelni. Ha már általános választójog, akkor legyen szabad a választhatóság is, ők nem szeretnének egyeztetéseket, hanem korlátozásmentes, „nyilvános” jelölést. Pártok vagy civil szervezetek jelöltjeinek sorát szeretnék a listán látni.
Hongkong kormányzója kedden ismét megerősítette, hogy a jövőbeni választás mikéntjében nem kötnek kompromisszumot, s arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy a közterületek elfoglalásának komoly hatása van a több mint hétmilliós városban élő emberek mindennapjaira, vészhelyzetben a személyes biztonságukra, a város gazdasági fejlődésére és nemzetközi megítélésére. A tüntetések ára egyre nagyobb lesz – jegyezte meg Leung Csun-jing.
A jelenlegi demonstrációknak azonban minden bizonnyal nem az a tétjük, hogy lesz-e ilyen jelölési, választási rendszer. Sokkal inkább az, hogy meddig maradnak, maradhatnak ezrek, tízezrek az utcán, egy város fontos részét megbénítva. Mikor ér a békés „városfoglalás” ahhoz a ponthoz, amit már nem tolerál a városvezetés, mert – akár más civilek nyomására – rendet kell tennie? Mikor fogy el az üzleteiket, hivatalaikat, bankfiókjaikat bezárni kényszerült tulajdonosoknak, a veszteségeket elkönyvelni kénytelen üzletembereknek a türelme? Lesznek-e provokátorok, akik olyan fokú zavart keltenek, hogy a tömeg fékezhetetlenné válik, s az erőszak erőszakot szül?
Az ügy lényegén túl természetesen egyfajta presztízsharcról is szó van. Ki „packázik” kivel, és ki mennyire hagyja ezt, illetve végződhet-e úgy az egyébként messze nem „forradalmi” hangulatú demonstráció, hogy mindkét oldal úgy érezze: helyesen járt el, s végül ő kerekedett felül?
Az eseményeknek nem valós tétjük az, hogy a hongkongi történéseknek lesz-e bármilyen hatásuk a szárazföldi Kínára, vagyis, hogy lehet-e például számítani szimpátiatüntetésekre ezen az oldalon. Az internet világának szárazföldi kínai cenzorai nagyüzemben dolgoznak, s állítólag már rekordot döntöttek a törlések méretét tekintve a hongkongi vonatkozású tartalmak eltávolításával. A kínai átlagpolgár tehát nem sejt semmit arról, ami Hongkongban történik, még akkor sem, ha véletlenül a CNN amerikai hírtelevíziót nézi. A hongkongi beszámolók idejére ugyanis elfeketedik a képernyő.
