Hol van Trinidad?

Kovács Levente újabb regénye

A napokban Trinidad messze van címmel jelenik meg Kovács Levente egyetemi tanár, rendező negyedik regénye. A korábbiak (És jött az aranykor, A megoldás, A nimfa mosolya) is saját ihletésűek, s míg az előbbiek jobban kötődnek a szerző életéhez, az utóbbi – A nimfa mosolya – a fantázia világába vezeti az olvasókat. A Trinidad messze van nagyon kényes kérdést feszeget, egy apa és lánya viszonyát, olyan helyzetben, amikor egy szülés utáni trauma miatt a regény főszereplője anya nélkül marad, és csecsemőkorától édesapja neveli. Kamaszkorában jön rá, hogy lehet másfajta kapcsolat apa-lánya, férfi-nő között, de odáig hosszú az út. Az új regényről a szerzővel beszélgettünk.

– Kovács Levente évente ír egy regényt, igen szerteágazó, 1989 előtti kort idéző, ugyanakkor mai társadalmunkban is létező témákat taglalva. Honnan az ihlet?  

– A hosszú évek alatt, ameddig csak a színházzal foglalkoztam, nagyon sok élmény felgyűlt bennem, és ezek most papírra kívánkoznak. Ezeknek a megírás alkalmával történő felidézése ad erőt és lendületet az írás nem könnyű munkájához. Minden regényemben vannak személyes élmények, leginkább az És jött az aranykor címűben, amely az életemben és környezetemben megtörtént tényekre épült. A legutóbbi regényt (Trinidad messze van) a fiamnak dedikálom, hiszen ő az, aki az anyját érintő posztnatális trauma következtében sokáig anya nélkül nőtt fel. Azt akartam megvizsgálni, hogy egy más kontextusban, apa és lánya között ez a helyzet hova tud fejlődni. Természetesen a történetben vannak áttételesen más személyes élmények is. Az apa itt edző és tornatanár. Egy alkalommal, amikor a Bolyaiban a színjátszó kört vezettem, éppen megérkeztem az épületbe, egy esti próbára, amikor az egyik sportosztálybeli diák beszólt a színjátszóknak: „itt az edzőtök!” Talán innen a párhuzam. Az edzőnek, akár egy színjátszó csoportot vezető tanárnak, rendezőnek, komoly lélektani motívumokkal dúsított, személyiségfejlesztő, ápoló feladatai vannak, és csapatmunkát végez. Ezenkívül megdöbbentett, és mély nyomot hagyott bennem az a botrány, amely kb. 15 évvel ezelőtt kapott szárnyra Angliában, amikor egy apa megerőszakolta saját 18 hónapos lányát. Aztán közvetlen környezetemben is hallottam arról, hogy anya és fia között történt hasonló eset. Ezek kapcsán lettem kíváncsi arra, hogy mi vezethet valakit ilyen tettekre. Megkérdeztem egy lelkész ismerősömet, hogy mi a véleménye az ilyen esetekről. Kiderült, hogy az egyházi kánonban tabuként sem létezik az apa és lánya közötti viszony, nincs rá kódolható büntetés, elkárhozás a Bibliában sem. 

– A regényben leírt történet sem feltétlenül elítélendő, hiszen az apa viszonya a lánnyal normális mederben zajlik, majd nagyon finoman, alig észrevehetően alakul másfajta, az elfogadottságot súroló, rendszerellenes helyzetté. A szerteágazó történet eljut egy adott pontig, amikor dönteni kell, hogy milyen irányban folytatódik a kapcsolat. 

– A regény főhősében csecsemőkortól olyan ragaszkodás alakul ki az apja iránt, amely teljesen elfogadható. Aztán eljön a pillanat, amikor már iskolásként az igazgatónak elmondja, hogy neki nincs anyja, s azt kérdi magában, hogy vajon nem az „apja szülte”? Egyfolytában azt hangoztatja, hogy „egész életünkben együtt leszünk”. A gyerek nagyon tisztán viszonyul az apjához. Tehetséges, értelmes, az apjában is hasonló érzelmeket kelt, aki későn veszi észre, hogy a gyerek kislányból nővé cseperedett. Különösnek tűnő viszonyukra felfigyelnek a kollégák, valamint a szekuritáté is. Aztán jön egy fordulópont, amikor az egyik osztálytársnőt megerőszakolják, és ekkor a kamasz lány (a főhős) másként kezdi látni a helyzetet, a viszonyát apjával. Amikor a születésnapján meglátja az apját egyik kolleganőjével táncolni, súlyos idegrohamot kap. Rájön, hogy az apának lehet más nője is rajta kívül. Ez egyfajta beteges vonzalom jele, amely mindvégig rányomja bélyegét a kapcsolatra. 

– Erre a bonyolult kapcsolatra ráépül az 1989 előtti rendszer is. Mennyire súlyosbítja a helyzetet, hogy a diktatúrában játszik a cselekmény?

– Az életemet is befolyásolta az akkori törvénykezés. A posztnatális trauma miatt elváltam, és a törvényszék nekem ítélte a gyereket. Ez nagy ritkaságnak számított akkoriban, mivel Elena Ceauşescu nagyon anyaközpontúvá tette a vonatkozó jogrendszert. A fényképész valóságos személyre utal, az egyik novellámban is előfordul. Az ő léte nagyot fordított az események menetén. Ezzel tudtam megoldani, hogy a gyerekem ne sérüljön ilyen kétlakisággal. Ez a regény főhősének esetében is sikerült. Tudjuk, hogy a politikai helyzet miatt nagyon nehéz volt a válás, és súlyos bűn a magzatelhajtás. A rendszernek a magánéletbe való beleszólása sok torzuláshoz vezetett. Az emberek kénytelenek voltak valamilyen módon lázadni ez ellen. Sokan úgy lázadtak, hogy elmentek. 

– A regénybe foglalt alaphelyzet ma is előfordulhat. 

– Természetesen most is vannak ilyen helyzetek, és ez megérne egy felmérést vagy alaposabb szociológiai, pszichológiai tanulmányt. Nemcsak azért tabu, mert az emberek nehezen közelítik meg, hanem azért is, mert akivel megtörténik,  annyira eltitkolja, elrejti, hogy nem lehet tudni, reálisan hogyan állunk ezen a téren. 

– Viszont egyre több játékfilm dolgoz fel ilyen és ehhez hasonló, a nemiséghez fűződő témát, mint a homoszexualitás, a transgenderség stb. 

– Valóban, a mai társadalomban olyan területekre tévedünk bizonyos viszonylatokban, amivel a régebbi korok emberei nem találkoztak, még elképzelni sem tudták, illetve a megtörtént eseteket annyira titkolták, hogy nem váltak társadalmi témává. Az a tény, hogy az egyház sem vesz tudomást erről, igazolja mindezt. Attól még a jelenség létezik, és vannak rendhagyó viszonyulások, mint a testvérszerelem, az apa-lánya, az anya-fia, a férfi-férfi, a nő-nő közötti kapcsolat. A regényben is megjelenik egy, ma már világjelenség: a house partyk (házibulik) története. Bizonyos emberek, férfiak és nők hétvégenként kiruccannak a polgári életükből, szexuális együttléteken, vad orgiákon találkoznak. A hétköznapokat vallásos, családszerető, a munkahelyükön megbecsült személyekként élik. Más regényekben is dolgoztak fel hasonló eseteket (például Updike amerikai regényíró is). Ez a társaság a könyvben mintegy ellenpontként jelenik meg. Egy adott pillanatban kiszemelik az apát és a lányát is arra, hogy bevonják őket a játékaikba. 

– A kötet hátlapján levő szövegben felmerül a bűn és bűnhődés gondolata, az, hogy tulajdonképpen miként kell megélnünk, kiélnünk az elfojtott vágyakat a társadalmi megfelelési kényszer terhe alatt. Mi számít bűnnek, miért kell bűnhődni? 

– Világunkban a kísértés sok olyan helyzetet teremt, amiben feszegetjük az írott és íratlan törvények korlátait, és ezek a túllépési kísérletek bizonyos hatásokra létre is jöhetnek. A mai ember az impulzusoknak egészen más hálójában mozog, mint korábban. Ott van például a virtuális szerelem. Vannak párok, akik a különböző szociális hálókon megismerkednek, és eljutnak odáig, hogy perverz módon virtuális szexuális kapcsolatot létesítenek. Aztán kiderül, hogy egyik vagy másik, akár mind a kettő, nem az, akinek kiadja magát. A virtuális térben ez bonyolult helyzeteket eredményezhet. Hogy az emberek milyen kísértések bűvkörébe kerülnek, előre kiszámíthatatlan. Ilyen a kábítószerezés is. Elég kipróbálni egy kicsit, aztán ez az út akár a függőségig, a halálos adagig vezethet. Mindez a környezeti ráhatások kényszerére egyfajta szabadulási vágy miatt keletkezhet. Vannak az emberi létnek olyan kifürkészhetetlen mélységei, amelyeket nehéz belátni. 

– Trinidad messze van – mit sugall a regény címe? 

– Jelképes cím. Van valahol egy valamilyen fajta messzeség, ahova talán eljutunk, ahol szabadabbak, normálisabbak, tisztábbak lehetünk. A főszereplő kapcsolatba kerül egy igen befolyásos trinidadi személyiséggel, aki elkötelezi magát, hogy a vasfüggöny mögötti tehetségeket felkarolja, segít nekik eljutni az ún. szabad világba. Az igen tehetséges főszereplő atlétalány is ebbe a körbe kerül.

 Az utolsó kép a trinidadi karácsony álomszerű megjelenítése, ami a történet egyfajta végkifejlete is. A fedőlap képe is azt sugallja, hogy ebben a lányban van valami krisztusi tisztaság, „tud a vízen járni”, felül tud emelkedni a hétköznapi realitásokon, gyarlóságokon és bűnökön. Ebben a nagyon mélyen elítélt viszonyban felragyog egyfajta tisztaság, és esélyt kap a megtisztulás. Ma, amikor annyi minden a szennybe, szemétbe fullad, nem árt, ha az emberek arra gondolnak, hogy van egy út, amely a tisztuláshoz, a felemelkedéshez, a lelki szépség felé vezet. Ez nincs kimondva ugyan a könyvben, de talán van remény. 

– Miért Trinidad? 

– Gyerekkori olvasmányaim kötnek ehhez a kalóztörténetekkel fűszerezett, romantikus szigetvilághoz. Jókai is írt kisregényt az Antillákról A kalózkirály címmel, de akár  Cooper A vörös kalóz című regényét is említhetném. Persze, ez a nosztalgiám ma csupán a fikció szintjén létezik, jelképesen utal arra, hogy talán volna még hely – nem földrajzi értelemben véve –, ahol az embernek lehet reménye valami jobbra... 

– Van-e még lendület egy újabb regény megírására? 

– Igen. És elárulom, hogy készül a következő regényem, amely egy nagyon különös barátság története. Hőse két fiatalember, az egyik pap, a másik munkásszármazású. Kettőjük közé beékelődik egy eltorzult, eltávolító viszony, melynek révén a barátság őrjítő kapcsolattá válik. Elkészült az első három fejezet vázlata. A Trinidad messze van című könyv bemutatója után rávetem magam az írásra, és a következő évben ezt is nyomda alá rendezném, ha erőt és időt kapok a sorstól.

– Mikor kerül az olvasók elé a Trinidad messze van című regény? 

– A könyv a Gutenberg Kiadó nyomdájában készült, akárcsak az eddigi regényeim: magánkiadásként. Bemutatója a Bernády Házban lesz december 11-én, szerdán 17 órakor. Szokásom szerint több színész barátom közreműködésére számítok, felolvasóként, elfoglaltságaik függvényében.