Hol tart a földterületek visszaszolgáltatása?

A 2013-ban kibocsátott 165-ös törvény szerint Romániában 2015. december 31-én le kell záruljon a földvissza-szolgáltatási folyamat. Elméletileg, mert a gyakorlat azt igazolja, hogy 25 évvel az első földtulajdonjog-visszaállítást célzó törvény életbe lépése óta sem sikerült helyreállítani azt a jogviszonyt, amelyet 45 év kommunista hatalom megszüntetett. Hiába születtek meg az 1991-ben elfogadott 18-as törvényt kiegészítő, módosító jogszabályok, egyikkel sem sikerült rendezni a földek visszaadását. Az ingatlan-visszaszolgáltatási törvényekről Nagy Zsigmond alprefektussal beszélgettünk. 

– A 18-as törvény megjelenése óta országszerte tonnányi újságcikk jelent meg arról, hogy miért nem lehetett megoldani a földtulajdon visszaállítását Romániában. Úgy tűnik, hogy 2013-ban a törvényhozók sem mérték fel reálisan azt, hogy mennyi időbe telik a folyamatot lezárni, mivel tudomásunk szerint távol állunk attól, hogy idén december 31-én valóban befejeződjön ez a folyamat. 

– Valóban, még most sem lehet tudni, hogy mikor fejeződhet be a végleges tulajdonjogba helyezés Romániában. A 18-as törvény szerint azok, akik visszaigényelték a kommunista hatalom által államosított földjeiket, mindössze 30 napon belül nyújthatták be igényeiket. A kérvények megoldására pedig 90 napos határidőt tűzött ki a jogszabály. Ehhez képest 25 év után sem sikerült lezárni a folyamatot.

– Annak idején a szakértők azt állították, hogy a 18-as törvény – mint a rendszerváltást követő első földterület-visszaszolgáltatási jogszabály – nem volt rossz, hiszen több bizonyítási lehetőséget is biztosított az állampolgároknak arra, hogy rendezzék a földügyeket, aztán az alkalmazásakor, a gyakorlatban derültek ki a hiányosságok.

– 1991-től folyamatosan követhettem a 18-as törvény és az utólag megjelent, az első, erre vonatkozó jogszabályt kiegészítő és módosító törvényeket, úgyhogy joggal elmondhatom, hogy mélységesen politikai jellege volt a rendelkezésnek, ami nem vette figyelembe azt, hogy 45 év alatt mennyit változott a valós helyzet. 90 nap alatt nem lehet helyrehozni azt, amit egy közel fél évszázados időszak átrendezett. Dokumentumok vesztődtek el, megváltoztak a terepviszonyok. A legnagyobb gond viszont az volt, hogy rosszul mérték fel a helyi közigazgatási egységek képességét arra, hogy a földvisszaadást rendezzék. Nem volt erre alkalmas irodai személyzet, de a földmérő szakemberek is hiányoztak. Létre kellett volna hozni egy országos tulajdonjog-visszaállító intézményt, amely kiépítette volna a maga infrastruktúráját a központtól a községekig, ahol három-négy szakértőt alkalmazhattak volna, akik csak ezzel foglalkoznak. Emlékezzünk csak vissza. Megszűntek a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, és nagyon sok jó szakember, aki mellesleg még ismerte a terepviszonyokat is, munka nélkül maradt. Ha ők egy olyan földosztó bizottságba kerültek volna, amely ehhez a politikailag nem elkötelezett intézményhez tartozik, akkor sokkal operatívabban megoldható lett volna a földtulajdonjog visszaállítása. Ugyanakkor az intézmény gondoskodhatott volna arról, hogy pótolja a szakemberhiányt. A földkimérés rengeteg időt és energiát elvett a helyi közigazgatási egységekől, és számos érdekkonfliktust is okozott, amelyet talán egy ilyen független intézmény keretén belül dolgozó szakemberek objektíven megoldhattak volna. 

– A 18-as törvényt követően, a 25 év alatt megjelentek még olyan jogszabályok, amelyekkel tulajdonképpen az volt a cél, hogy felgyorsuljon a folyamat. Kiderült, hogy ezekkel sem sikerült előrelendíteni a földek visszaadását.

– A 18-as törvényt kiegészítette az 1997. október 27-én megjelent 169-es, ami még bővítette a lehetőségeket, de még mindig korlátozott visszaszolgáltatásról beszélt, aztán 2000. január 11-én kibocsátották az 1-es számú, ún. Lupu-törvényt, a „restitutio in integrumot”, amely a teljes visszaszolgáltatást helyezte kilátásba. Aztán 2005-ben a 247-es törvény és ennek az alkalmazási szabályai újabb feltételeket szabtak meg, végül pedig a 2013-ban kibocsátott 165-ös törvény hivatott arra, hogy lezárja ezt a folyamatot. Valóban, ezekkel a jogszabályokkal az volt a cél, hogy a gyakorlatban tapasztaltakra alapozva felgyorsuljon a folyamat, de a következetlenségük miatt sok esetben inkább bonyolódott az ügyintézés, ami inkább lassította az eljárást. 

– Tudomásom szerint az említett 165-ös törvény egy érvágás volt, hiszen valójában két évig felfüggesztette a földosztási folyamatot. 

– A 165-ös törvény alkalmazását kiegészítő, 2014-ben megjelent 200-as kormányrendelet irányozta elő, hogy minden településen fel kell mérjék a parcellákat, és ennek alapján el kellett készíteni a földmérleget, s ameddig ez nincs meg, a helyi közigazgatási egységek nem bocsáthatnak ki birtokleveleket, csak egyes bírósági végzéseket hajthatnak végre. Ez is késleltette a folyamatot, hiszen a parcellákat csak úgy lehetett feltérképezni, ha a helyi önkormányzatok szerződést kötöttek egy topográfussal vagy valamilyen földméréssel foglalkozó céggel. A terepmunkát követően pedig az adatokat be kellett vezetni a kataszteri nyilvántartásba, amelyet a kataszteri hivatalok láttamoztak. A prefektúra szerette volna tudni, hogy megyénkben miként állunk a földek visszaadásával, ezért felkérte mind a 102 közigazgatási egységet, hogy december 15-ig küldjön be kimutatást erről. Mivel egy elég bonyolult adatlapot kellett kitölteniük, személyzethiányra hivatkozva a Maros Megyei Közigazgatási Titkárok Egyesülete arra kérte a prefektúrát, hogy hosszabbítsa meg ezt a határidőt. Ennek eleget téve, február végét tűztük ki újabb határidőként. 

– Akkor ezek szerint nem is létezik nyilvántartás a földterületek tulajdonjogára vonatkozóan Maros megyében?

– Legutóbb 2012-ben készült egy felmérés, amely nem sokat változott, mivel a 2013-ban kibocsátott 165-ös törvény leállította ezt a folyamatot. A 2012-es adatok szerint megyénkben 207.000 földtulajdonjog-visszaszolgáltatási kérés volt benyújtva a helyi földosztó bizottságokhoz. Ezekből helyi szinten 203.000-t oldottak meg, 202.000 dokumentációt hagyott jóvá a megyei földosztó bizottság. 18.414 kérést elutasított a helyi, míg 4523-at a megyei földosztó bizottság. Földterület hiánya miatt a 2000-ben kibocsátott 1-es számú törvény alapján 5606 igénylőt kárpótlásra jogosított fel a megyei bizottság. Maros megyében még mintegy 35.000 birtoklevelet kellene kiállítani és kiosztani 2015. december 31-ig. 

– Ez is igazolja, hogy képtelenség betartani a 165-ös törvény által megszabott határidőt, nem csak azért, mert ilyen sok birtoklevelet kell kézbesíteni. Feltételezhetően ezek között többet még peres úton kell tisztázni.

– 35.000 birtoklevelet kell kiállítani, de olyan helyzetek is vannak, amelyeket valamilyen gyakorlati ok miatt nehezen lehet megoldani. Bár a törvény lehetőséget ad arra is, hogy részleges birtokleveleket bocsássanak ki a helyi földosztó bizottságok. Ez azt jelenti, hogy ha valakinek például több dűlőben volt földje, amennyiben felmérték a településen a parcellákat, akkor ki lehet adni a birtoklevelet arra a parcellára, amelynek tulajdonjogviszonya tisztázott. Arról nincs tudomásunk, hogy hány polgári per van folyamatban földügy miatt. Ezek valóban végeláthatatlanok, hiszen egy bírósági döntés egy másik pert generálhat, s így sokáig tart, ameddig végleges, megfellebbezhetetlen határozat születik. A megyei földosztó bizottság – birtoklevél módosításával, megsemmisítésével kapcsolatosan – mintegy 250 perben érintett.

– Korábban említette, de valójában keveset beszélnek azokról, akiknek nem jut földterület, és kárpótlásra szorulnak. Mi az eljárás ilyen esetben? 

– Az 1-es törvény 39-es melléklete leszögezi, hogy ha egy helyi közigazgatási egységnél a földkimérési-visszaadási folyamat lezárása után megmaradt terület, akkor a korábban kárpótlásra jogosultakat le kell venni erről a listáról, mivel természetben kell visszakapniuk földterületeiket. A jogszabály azt is leszögezi, hogy a természetbeni visszaszolgáltatás abban a sorrendben történik, ahogy benyújtották a kérést a helyi földosztó bizottsághoz. Természetesen a tulajdonjogot bizonyító okiratok rendben kell legyenek. A már említett, 2013-ban kibocsátott 165-ös törvény azt is tartalmazza, hogy a dossziéból hiányzó, tulajdonjogot igazoló okiratokat 120 nap alatt kell pótolni, benyújtani a helyi földosztó bizottsághoz. 

– Mit tesz a prefektúra azért, hogy lehetőségei szerint hozzájáruljon a restitúciós folyamat felgyorsításához?

– Kezdeményezésemre a Megyei Közigazgatási Titkárok Egyesületével közösen rendszeres munkatanácskozást szerveztünk a megye közigazgatási egységeinek jegyzőivel, hogy a munkájuk során felmerülő gondokra közösen keressünk hatékony megoldást. Legutóbb november végén volt egy ilyen megbeszélés, ahol a parcellák felméréséről, kataszteri nyilvántartásba vételéről volt szó. A prefektúra nagy gyűléstermében jelen volt a megyei kataszteri hivatal főmérnöke, a prefektúra jogügyi osztályának vezetője, topográfusok, szakemberek, polgármesterek. A konzultálás során kiderült, hogy a jegyzők túlságosan bonyolultnak tartják azt a dokumentációt, amit össze kellene állítani ahhoz, hogy a 165-ös törvény 23-as cikkelye értelmében igazolható legyen a földtulajdonjog. Az említett cikkely arra vonatkozik, hogy abban az esetben, ha az igénylő nem rendelkezik a tulajdonjogot bizonyító okiratokkal, de valamilyen más módon jutott a telek tulajdonába, akkor a prefektus rendelkezéssel jóváhagyhatja ezt, aminek alapján az illető nevére telekelhetik a területet. A főispáni hivatalnál kidolgoztak egy erre vonatkozó metodológiát, amelyet a jegyzők túl bonyolultnak tartanak. Ez az eljárás azonban nem légből született, hanem a tulajdonjog-visszaszolgáltatás terén szerzett 25 év tapasztalata is benne van. Nyilván, hogy helyi közigazgatási szinten ismerik a konkrét helyzetet, azonban mi a főispáni hivatalhoz került dokumentáció alapján döntünk. Arra törekedtünk, hogy jogilag tiszta, nem megtámadható határozatokat hozzunk, hogy ne generáljunk újabb konfliktushelyzetet. 

– Nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy a több mint két évtizede tartó föld-visszaszolgáltatás nemcsak az egyénekre, hanem a nemzetgazdaságra is hatott. Temérdek eset volt, amikor a földtulajdonjog tisztázatlansága miatt nem tudtak nagyobb beruházási, gazdasági, fejlesztési terveket megvalósítani az önkormányzatok, s a mezőgazdasági termelést is sokban hátráltatja a jelenlegi helyzet. A törvény által megszabott határidőn túl megjósolható-e, hogy valóban mikor fejeződik be a folyamat és indul meg egy valós vidéki gazdasági fejlődés? 

– A számadatok is igazolják, hogy ma ezt nem lehet előre látni. De ha ad absurdum feltételezzük, hogy valamikor valóban mindenki birtoklevélhez jut, a földtulajdonjogi kérdés még sokáig gondot okozhat, mivel rengeteg zsebszerződés született 25 év alatt. Ezeket a szerződéseket nagyon nehéz érvényesíteni, mivel tavalytól a földátíratásra vonatkozó törvények megváltoztak, életbe lépett az elővásárlási jog. Ez rengeteg bírósági pert fog idézni, mivel a bíróságoknak kell elfogadniuk, érvényesíteniük a megkötött zsebszerződéseket. S gondoljuk el, hogy 25 év alatt mennyi minden változhatott: elhunytak, külföldön dolgoznak a szerződést aláíró tulajdonosok, nem volt hagyatéki tárgyalás stb. Közben a területre, főleg a peremtelepüléseken, házakat építettek, vagy a kisebb parcellákat bekebelezték nagyobb mezőgazdasági társulások stb. Így újabb évtizedek kellenek, amíg tisztázódnak az ilyen helyzetek. S közben akadozva működik az ingatlanpiac, nem lehet tagosítani a földterületeket valóban versenyképes farmok létrehozására és működtetésére. A restitúciós törvények valójában jó szándékkal, a kommunista rendszer okozta károk helyreigazításáért születtek, azonban a törvényhozók nem gondoltak arra, hogy megváltozott a helyzet, s mindezek gyakorlatba ültetése több bonyodalmat okozott, mint amire számítottak. A 165-ös törvény is a birtokviszonyok végleges rendezésére született, azonban ennek végrehajtására sem humán, sem technikai erőforrás nem áll rendelkezésünkre oly módon, hogy a megszabott december 31-i határidőt betartsuk.