Kovács Levente tanár úr ezelőtt jó huszonöt évvel azzal az ötlettel állt elő, hogy mindenszentek előestéjén, a halottakra emlékező napon a színiakadémia (utóbb egyetem) növendékeivel keressük fel a színészsírokat, és gyújtsunk gyertyát, emlékezzünk a színpadok egykori hőseire. Így keresgéltük sokszor Kántorné Engelhardt Anna színésznő végső nyughelyét, melyet időről időre felfedezett a közvélemény, Csorba Andrásné pedig végre méltóképpen rendbe hozatott és felirattal látott el.
A cikk a Reggeli Újság 1941. március 30-i számában jelent meg Biás István helytörténész és levéltáros tollából. Apropóját az adta, hogy azokban a kora tavaszi napokban Krémer Ferenc társulata (csupa fővárosi színészekből verbuvált trupp) népesítette be a Transylvánia színpadát. Operettet, vígjátékot, daljátékokat adtak elő. Olykor sikerült az élelmes direktornak, Krémer Ferencnek, aki az országos színészkamara tagja volt, fővárosi nagyságokat is egy-egy előadásra szerződtetni. Többek között a vásárhelyi közönség (élő, egyenesben) láthatta Dayka Margitot, Turay Idát és Fedák Sárit is 1941-ben. Sőt Fedák Sári, aki a Gyergyói bálban és a Tokaji aszúban alakított főszerepet, megkoszorúzta a társulattal együtt Kántorné sírját.
A cikkben említett épület a Korzó köz (máma: Bartók Béla) utca és a Széchenyi tér (az utókornak: Trandafirilor) sarkán áll, ahol manapság egy osztrák tőkével működő patinás bank termel profitot (betéteseknek: Raiffeisen).
Közli: Sebestyén Mihály
Ismeretlen életrajzi adatok a nagy tragikáról
Kántorné Engelhardt Anna születése 150. évfordulójának helyi ünnepsége alkalmával két fontosabb, ismeretlen adatot közlünk olvasóinkkal.
Az első az, hogy kétségkívül megállapítható az a hely, ahol Kántorné örök álomra hunyta le szemeit. A Főtér 39. számú egyemeletes, újabb bérház helyén állott a századforduló elejéig az a szintén egyemeletes, ódon épület, amely egykor a tragikus sorsú Barcsay János táblai itélőmesteré volt. Ez a ház leányágon a Lázár grófi családra szállott. Ennek erkélyéről hirdették ki 1848-ban az uniót a kolozsvári országgyűlés után. A ház ekkor már mintegy másfél évtized óta a Lázár grófok tulajdona s ők nyújtottak valóságos menedéket a színpadról rég lelépett Kántornénak.
Amikor a szabadságharc utáni első népszámlálást városunkban 1850-ben végezték, az említett ház (289. házszám alatt) akkori birtokosa a kalandos természetű, lángoló lelkületű és ritka képességű Lázár Eszter grófnő lakói között szerepelt, a népszámlálási ív szerint: „Kántor Anna” 1802 ben (?) született, róm.kat. vallású „színésznő”. [Valójában 1791-ben született.]
Kétségtelen, hogy Kántor Gerzsonnéval, a nagy művésznővel azonos egyénről van szó.
A másik szintén érdekes és alig vagy talán teljesen ismeretlen adat: a Kántornéról szóló halotti anyakönyvi feljegyzés. Az 1854. febr. 28 án elhalt és március 1én (a helyi székely vértanúk kivégzése előtt 10 nappal!) a katolikus temetőbe kísért Kántornéról egy teljesen hibás bejegyzés szól: A halotti anyakönyv vonatkozó része Schreder Anna 65 éves rom. kat. vallású, vízkórságban elhalt színésznőt jegyzett fel. Ha nem tudnók biztosan, hogy csakis a Kántoréra vonatkozó téves feljegyzésről van szó, alig fogadhatnók el kétségtelen bizonyítéknak. Az elfelejtett színpadi nagyság már régóta csak jegyszedőként tengődött és Bardócz, a temetési lelkész is csak azt írhatta a halotti anyakönyvbe, amit neki a „jól értesültek” tudomásul adtak.
Biás István
Kántorné régi síremléke a marosvásárhelyi katolikus temetőben
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
