Hogyan tovább?
Jó pár éve köztudott, hogy Maros megyében, akárcsak az ország más részein, nagy a szakemberhiány.
Sajnos, a mai társadalom nehezen látja be a szakoktatás fontosságát, legyen az szakiskolában vagy a szaklíceumban. Mindenki beszél róla, de nem sokan tesznek valamit az érdekében.
A szülők nehezen íratják gyerekeiket szaklíceumba, és nem egy esetben az elméleti líceum elvégzése után, nem folytatva a tanulmányaikat, a megélhetés érdekében szakképzetlen munkásként kényszerülnek a gyerekek dolgozni.
Évek óta növekszik az építő- és faiparban a szakképzett diákok iránti kereslet, ezt mutatják a szakiskolás beiskoláztatást igénylő cégekről készült statisztikák.
Mivel az utóbbi időben az építészeti líceum – Constantin Brâncuşi Technológiai Líceum – és a faipari – Ion Vlasiu Technológiai Líceum – neve egyre gyakrabban szerepel a médiában egyáltalán nem pozitív megközelítésben, szeretnék pár dolgot a Maros megyei és marosvásárhelyi magyar közösség tudomására hozni az előbb említett iskolákkal kapcsolatosan.
Az építészeti iskola magyar iskolaként indult 1949-ben három magyar szakiskolai osztállyal.
Az egyedüli iskola a megyében, ahol líceumi szinten építőipari és épületgépészeti műszakirajzoló-technikus-képzés folyt. Azért használom a múlt időt, mert a 2015–2016-os tanévben „levágták” a magyar líceumi osztályt, és azóta, annak ellenére, hogy minden évben újra igényeltük, nem hagyták jóvá. Tehát teljes mértékben megszűnt a megyében az építőipari műszakirajzoló-technikus-képzés.
2009-ben az építészeti iskola tanárai, hogy biztosítani tudják a diákok számára a minőségi szakoktatást, európai uniós pályázatot írtak, aminek az értéke 400.000 euró volt. A pályázatot megnyerték, és az összeget a szakoktatásra, az iskola és a tanműhelyek felszerelésére fordították. Ugyanakkor az egyedüli iskola, amely önerőből mikrobuszt vásárolt az építőipari szakoktatásban részesülő gyerekek munkapontra való szállítása céljából.
2012-ben Bukarestben, az országos építészeti szaktantárgyak versenyén XII.-es, magyar tagozaton tanuló, építőipari műszaki rajzoló osztályt végző diáklány nyerte az első helyet, és megkapta a legjobb gyakorlati dolgozatért járó különdíjat is.
2014-ben magyar tagozaton tanuló fafeldolgozó-technikus diák nyerte az országos szaktantárgyversenyt.
2015-ben, a külhoni magyar szakképzés évében az iskola tanárai 3.549.000 forintot pályáztak és nyertek meg, régi lejben kb. 500 millió lejt a magyar diákok pótösztöndíjára, amit a 2015–2016-os iskolai évben folyósított a Bethlen Gábor Zrt.
Közel 20 éve az építészeti iskola partnerkapcsolatot tart fenn a pécsi Pollack Mihály szak- és szakközépiskolával, ami évente egyhetes diákcserében nyilvánul meg, ahol az iskola tanulói a legújabb építőipari technológiákkal és anyagokkal ismerkednek meg.
Jelen pillanatban is iskolánk partnerként vesz részt egy ERASMUS+ projektben, amelynek keretében háromhetes gyakorlati oktatás folyik a tanműhelyekben ács- és asztalosszakmában, a részt vevő diákok a békéscsabai Szakképzési Centrum Kós Károly Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának tanulói.
A fent említettek csak egy kis részét képezik annak, amit az iskola tanárai tettek a szakoktatásért, és a felsoroltakkal egész biztosan senki nem űzött sem csúfot, sem gúnyt, sem a Maros megyei, sem pedig a marosvásárhelyi magyar közösségből.
A fentieket alapul véve, figyelmébe ajánlom a médiában felszólalóknak, hogy bármely iskolát lehet támogatni anélkül, hogy egy másikat becsméreljünk.
Nemes Andrea, a Ion Vlasiu – Constantin Brâncuşi Technológiai Líceum igazgatóhelyettese
