Hogyan neveljünk olvasni szerető gyerekeket?

Manapság egyre inkább kiszorul az olvasás a gyermekek szabadidejéből, ahelyett hogy leemelnének egy könyvet a polcról, órák hosszat ülnek a tévé, számítógép vagy táblagép előtt. Mit tehet a szülő annak érdekében, hogy ezt valamelyest megelőzze, hogy már egészen zsenge korban megszerettesse a könyvet a gyermekével, és a későbbiekben azt ne kényszerből, hanem szívesen vegye kézbe? – erről beszélgettünk Makkai Kinga pedagógussal, az olvasóvá nevelés szakértőjével most, amikor alig egy hét választ el a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásártól, a nyomtatott könyv ünnepétől. 

 

– Hogyan és mikor kezdjük az olvasóvá nevelést?

– Ma az olvasás egyre inkább háttérbe szorul a gyerekek szabadidős tevékenységét illetően. Egyre kevesebb idő jut olvasásra – ezt aggodalommal tapasztaljuk mi, akik a neveléssel foglalkozunk. Az olvasóvá nevelésnek, ahogy Kodály Zoltán is mondta, a zenei neveléshez hasonlóan, már a születés előtt el kell kezdődnie. Tehát, akárcsak a zenei nevelést, az olvasást sem lehet elég korán kezdeni, a gyermekkor ugyanis a legérzékenyebb kor a nevelési vagy kulturális hatások szempontjából. Minél korábban kezdjük kialakítani az elsődleges vagy a kulturális szokásokat, azok annál mélyebben beépülnek a személyiségükbe. Ezért fontos, hogy járjunk jó példával mi is a gyerekek előtt, lássa a gyerek, hogy a könyvnek értéke van a családban, tapasztalja meg, hogy az olvasás, irodalomhallgatás fontos szabadidős tevékenység otthon. A másik tanács, hogy olvassunk a gyereknek rendszeresen, mindennap. Lefekvés előtt legyen annyira természetes a mese, akárcsak a fogmosás. Gondoljunk csak bele, ha az év 365 napjában mindennap olvasunk, mire a gyerek óvodába megy, már több mint ezer mesét hall. És ez nemcsak a szókincset fejleszti, nemcsak értelmi, erkölcsi síkon fejleszti a gyereket, vagyis nemcsak pedagógiai érvekkel támasztjuk alá ennek a jelentőségét, hanem lélektanilag is ugyanolyan fontos. A szülő példája és a rendszeres meseolvasás mellett több feltétele is van annak, hogy valakiből olvasó lesz-e vagy sem. A statisztikák, az olvasásszociológiai felmérések azt bizonyítják, hogy a szülők végzettsége, példája, az otthoni könyvtár megléte, ennek a nagysága, a közvetlen szociokulturális környezet, az iskola, a kortársak stb. mind-mind az olvasóvá válás feltételei. Később óvodás- és kisiskoláskorban a pedagógus szerepe válik hangsúlyossá. Tulajdonképpen 10 éves korig alapozzuk meg az olvasóvá nevelést, utána már csak fenntartjuk az olvasási kedvet. Természetesen az is előfordul, hogy valaki 10 éves koráig nagyon szeretett olvasni, de a kötelező olvasmányokkal elriasztjuk, és egy buzgó olvasó, egy könyvmoly az olvasást elhanyagoló gyerekké válik. 

– A könyvesboltokban gazdag és igen színes a kínálat tárul a szülő elé, de tudomásom szerint az első fontos dolog, amire oda kell figyelnie, hogy mindig az adott korosztályhoz szóló könyvet válasszon...

– Minden korszaknak megvan a maga szerepe, mely meghatározza az olvasóvá válás folyamatát. Nagyon fontos, hogy mindig az életkornak megfelelő könyvből olvassunk a gyereknek, vagy később, ha már olvas, a korosztá-lyának megfelelő könyvet ajánljuk. Csecsemőkorban, amikor a gyerek már tud ülni, akkor a könyvre mint játéktárgyra tekint, megtanul az anya ölében ülve egy lapozót, leporellót nézegetni, képekről olvasni, a hallottakat értelmezni. Ilyenkor az Első szótáram, Első képes könyvem jellegű babaszótárakat, kemény lapú könyveket, lapozókat, leporellókat, böngészőket adunk a gyerek kezébe. Ez a szakasz a könyvvel való ismerkedés időszaka. A gyermek a könyvekben ismerős tárgyakat fedez fel, s ez a felismerés örömet nyújt számára. Az első években tehát az anya a fő felelőse az olvasóvá válásnak, ő vezeti be a könyvek világába a csecsemőt ebben a korai szakaszban. Amíg az anya otthon van, a nap bármely pontjában nézegethetnek könyvet, mesélhetnek közösen a könyvből. Ilyen meghitt pillanatokban a gyerek megérzi, hogy kiemelt figyelmet kap. Ha az anya ölbe veszi, és úgy olvas neki, biztonságot és örömet nyújt számára, hangja megnyugtatja, és ezáltal kellemes élmény társul a könyvhöz, ami a későbbiekben az irodalom megkedvelésének, az olvasókedv felkeltésének fontos tényezőjévé válik. 

A kisgyermekkorban, az első három évben elkezdődik a mondókázás, illetve a kisebb terjedelmű mesék korszaka. A mondókázás nagyon fontos, hiszen ez alapozza meg tulajdonképpen a vers szeretetét. A gyermekvers a mondókák mintájára keletkezett műköltészeti alkotás. A gyermek alapélménye a ritmus, így a mozgással kísért ritmikus szövegek örömet és élvezetet nyújtanak számára. A sok ismétlés pedig biztonságérzetet kelt. A népi mondókák és gyermekversek mellett a 2-3 éves gyermek figyelmét szép lassan leköti egy-egy történet, a tér és időérzék fejlődésével párhuzamosan képes meséket, egyszerűbb történeteket befogadni, követni. Jó, ha az anya a gyereknek minél többet mesél, elmeséli egy napját, vagy séta közben mesél a természetről, az állatokról, olyan dolgokról, amelyek a gyerek közvetlen környezetében megfigyelhetők, a gyermek életéről stb. Tulajdonképpen az epika iránti érdeklődése a gyereknek kiscsoportos korban alakul ki, amikor ajánlott olyan könyvek világába elkalauzolni, mint a Boribon-történetek, Berg Judit Maszat-sorozata, mely egyetlen történetet mesél el, cselekménye lineáris, könnyen követhető. Nagyon egyszerű történetekkel kezdjük el megszerettetni a mesét a gyerekkel. Tévedés két-három éves gyereknek nagyobb terjedelmű klasszikus mesét olvasni! Ne tegyük. Válasszunk életkorának megfelelő kisebb hétköznapi történeteket. Hagyjuk a klasszikusokat későbbre. Örökre elriaszthatjuk a mesék világától a gyereket, ha nem megfelelő mesét olvasunk neki. Később, 4-5 éves korban növeljük a mesék terjedelmét, a népmese műfajai közül óvodáskorban olvassunk sok állatmesét, láncmesét és a novellamesék egyszerűbb fajtáit, melyek természeti jelenségekről, szélről, évszakokról, testrészekről stb. szólnak. 

– Manapság sokhelyütt a gyerekek órák hosszat töltenek a rajzfilmcsatornákon sugárzott mesék előtt. Mennyiben nyújt más élményt számukra, ha a tévében nézik a mesét, mint ha az anya olvassa azt nekik?

 – A hallott és a látott mese között az a lényeges különbség, hogy miközben a gyerek hallja a mesét, akkor egyrészt van ideje ráhangolódni, befogadni, feldolgozni a hallottakat, másrészt az anya hangja nyugtatóan hat rá, harmadrészt pedig azért fontos, mert ő maga rendel képet képzelete segítségével a hallottakhoz. Ez az elaborációs, belső képteremtő folyamat a gyermek egész pszichikumát mozgósítja a megfigyeléstől a gondolkodásig. Ezzel szemben a tévében követett rajzfilm vonzó, színes, de kész és gyorsan pörgő képek befogadására invitálja a gyereket. A tévé bűvöletében élő gyermek, mivel nincs ideje megemészteni, feldolgozni a látottakat, hatalmas lappangó agresszivitást, feszültséget halmoz fel, holott kisgyermekkorban hihetetlen mértékben megnövekszik a mozgásigénye. Persze, hogy a hallott mese nem tudja felvenni a versenyt azzal a vonzó képi világgal, amit a tévé nyújt, de ha minél jobban kitoljuk azt az időpontot, amikor a gyerek tévénézővé válik, akkor már jó úton járunk. Én azt szoktam ajánlani, hogy hároméves korig a gyerek ne nézzen tévét, legfeljebb közösen bábfilmeket nézzünk. Bármit is diktál ma a divat, ne feledjük, hogy a gyermek nevelése a mi felelősségünk, mi neveljük a gyereket, és nem fordítva. Mi szabunk határt azoknak a negatív társadalmi folyamatoknak, melyek a családokat érintik manapság. Ha azt látja, hogy anyáék sem tévéznek, ő sem fog tévézni. Valójában a szülő szoktatja rá a gyereket a tévénézésre. Mint ahogy az olvasásra szoktatás is a szülő felelőssége.

– Ha igyekszünk is a tévét kizárni a gyerek mindennapjaiból, egy klasszikus mesében is, mint például a Piroska és a farkas vagy a Hüvelyk Matyi, agresszív, számára ijesztő élethelyzetekkel találkozik a gyerek. 

– Nagyon nagy szükség lenne a szülőket felvilágosítani arról, hogy 5 éves kor előtt semmiféle Grimm-mesét ne olvassanak a gyereknek. Ezzel sajnos sokan nincsenek tisztában. A Grimm-mesék a középkorban vagy még régebbről ránk maradt, a feudális társadalom visszásságait tükröző, felnőtteknek keletkezett mesék, akkoriban elrettentő példaként funkcionáltak. Elérkezik 5-7 éves korban megismertetni a klasszikus tündérmesékkel. Addig, mint említettem, a népmese más alfajait, mint az állatmeséket, a láncmeséket, novellameséket részesítsük előnyben. A népmesék mellett feltétlenül olvassunk műköltészeti meséket, illetve kortárs meséket, olyanokat, amelyek mai nyelven íródtak, róluk és a mai korról szólnak. Ez utóbbiak érthető nyelvezetükkel, friss tematikájukkal közelebb hozzák az irodalmat a gyermekek lelkéhez.

– Gyakori, hogy heteken keresztül esténként ugyanazt a mesét kéri a gyerek. Mi állhat ennek a hátterében?

– Ez teljesen természetes dolog, azt jelenti, hogy az a mese még valamilyen kíváncsiságot, megválaszolatlan kérdést, lelki problémát, hiányérzetet próbál megoldani gyerekben. Addig olvassuk neki, amikor kéri, vagyis igény szerint. Nem lehet erőltetni. A mese mindig ott és úgy hat a gyermeki lélekre, ahol éppen szüksége van rá – mondta Bruno Bettelheim pszichológus, aki elsőként alkalmazta a gyermeki személyiség fejlesztésére, a lélek gyógyítására a meséket. Mivel a népmesék nyelve szimbolikus, a mesét hallgató gyerek a mesehallgatás során feldolgozza, értelmezi a hallottakat, a történetbe kódolt jelképeket, szimbólumokat lefordítva saját élethelyzetére. Ez segít levezetni a lelki feszültségeket, az életükben felmerülő kérdések megoldását.

– Több alkalommal említetted, mennyire fontos, hogy az életkornak megfelelő könyvekkel találkozzon a gyerek. Hol tájékozódhatnak a szülők, hogy mi az, ami az adott korosztálynak ajánlott?

– Ma már nagyon sok gyermekirodalmi fórum létezik az interneten, ahol könyveket ajánlanak, korosztályoknak megfelelően. Megemlíteném a hat évvel ezelőtt indult Könyvmutatványosok internetes magazint, de a Csodaceruza vagy Gyermekirodalom portálok is eligazításul szolgálnak azoknak a szülőknek, pedagógusoknak, akik tájékozódni szeretnének a rendkívül gazdag magyar gyermekkönyvpiacon. Ezenkívül a rangosabb gyermekkönyvkiadók (Móra, Pagony, Csimota, Cerkabella, Kolibri, Naphegy stb.) oldalán is életkorokra lebontva találunk könyvajánlókat. Maguk a könyvkiadók is próbálnak segítséget nyújtani vásárlóiknak a kiadványaik hátlapján feltüntetett korosztály-megjelöléssel. 

Lényeges, hogy legyen otthon a gyereknek már a kezdetektől kis könyvtára, melyet évről évre új könyvekkel bővítünk. Születésnapokra, neves napokra ajándékozzunk könyvet. Látogassunk el a gyerekkel a könyvtárba, könyvvásárra, hogy megtapasztalhassa: azon túl, hogy a könyv kulturális érték, élményt és örömet nyújthat a válogatás, böngészés, a „kulturális séta” a könyvek világában. Ha van nagy testvér, aki már olvas, olvasson a kicsinek. Ha a gyerek megtanult már olvasni, olvassunk felváltva, megegyezés szerint. Ne hagyjuk abba az esti felolvasást, míg a gyerek igényli. 

– Általános iskolás korban gyakran az egész család kínlódik, amíg a csemete végigrágja magát a vakáció idejére kiosztott két-három kötelező házi olvasmányon. A kötelező szó pedig már önmagában keserű szájízt hagy a gyerekben…

– Fontos, hogy a könyvvel való találkozás pozitív élmény, a gyermek kedvére való foglalatosság, ne pedig kötelezettség legyen. De hosszú az út, míg elérkezünk odáig. Kezdjük kortárs művekkel az olvasóvá nevelést, amelyek mai nyelven íródtak, a mai kor problémáiról szólnak, a mai gyerekek olvasói igényét veszik figyelembe. 

A klasszikus művek, amelyek 50-100 évvel ezelőtt születtek, sok esetben nyelvezetük miatt nehézséget jelentenek a szöveg megértésében, így a kezdő olvasóknak nem tudjuk az olvasás sikerélményét, örömérzetét biztosítani, érdeklődését felkelteni. Ellenkező esetben kialakul benne egy negatív viszonyulás a könyvekkel szemben, és elriasztjuk a későbbiekben az olvasástól. 

Az olvasás egyeseknek nagy erőfeszítést igénylő folyamat. Azzá teszi az olvasás technikájának nehézkes volta, a szókincs szegénysége, amely mind a szövegértés gátját képezi. A pedagógusoknak ismerniük kell a gyermeket, képességeit, érdeklődését, és ennek megfelelően kell ajánlaniuk olvasnivalót. Hangsúlyozom: ajánlaniuk, és nem kötelezővé tenniük. Az olvasási kedv felkeltésének számos eljárása, módszere létezik, amire most nem áll módomban részletesen beszélni. Tény, hogy a tanító felelőssége 1-4. osztályban felkelteni az olvasás. iránti vágyat. Az olvasás elsajátítása és ezzel párhuzamosan az olvasás megszerettetése hosszú, idő- és türelemigényes feladat. Ha gyengébben olvas a gyerek, akkor tegyük fel, neki egy egyhetes vakációban egy mesét adjunk házi olvasmányként, és azt kérjük számon. Aki nagyon szeret olvasni, mert ugye könyvmolyok is vannak, annak ajánljunk két-három könyvet, de válasszon ő. Ajánljunk többféle tematikájú és típusú könyvet, hogy legyen miből választania. Nem lehet minden gyerekre ugyanazt a mércét alkalmazni, hiszen minden gyerek más nyelvi környezetből érkezik, már érdeklődésű, más képességekkel rendelkezik. Fontos, hogy a tanító beiktasson olvasmányórákat, ahol a gyermekek közösen megbeszélhetik olvasmányélményeiket, egymásnak ajánlhatják az elolvasott műveket, és ne csak a háziolvasmány-füzeteket kérjük be a vakáció után. Ennek kitöltése gyakran kényszermunkát követel részükről, amely elveheti kedvüket az olvasástól.