Hóban, fagyban is nagyüzem az ószeren

Az ember azt gondolná, hogy mínusz tíz fokban, amennyit a tegnap reggel mértek Marosvásárhelyen, nem igazán van mit keresni az ócskapiacon, a helyszínen azonban be kellett látnunk, tévedtünk, hiába van fogvacogtató fagy, az ószer tele van élettel.

Fotó: Nagy Tibor

Az ember azt gondolná, hogy mínusz tíz fokban, amennyit a tegnap reggel mértek Marosvásárhelyen, nem igazán van mit keresni az ócskapiacon, a helyszínen azonban be kellett látnunk, tévedtünk, hiába van fogvacogtató fagy, az ószer tele van élettel.

Divatos csizma három lejért

– Árleszállítás, csak itt, csak ma! Tessék errébb kerülni! Minden öt lej, jöjjenek, válasszanak! Itt csak márkás cipőket árulunk! – terelgették a fagyos földre terített nejlonlepedőre öntött lábbelihalomhoz minél közelebb a vásárlókat a színes, bő szoknyás cigányasszonyok. Alig veszi kézbe a vásárló a kiszemelt csizmát, már keresi is a párját az eladó, és egyre biztatja, próbálja csak fel, a próba nem kerül pénzbe. A fiatal nő észreveszi, hogy a csizma sarkáról le van kopva a festék és visszateszi, az árus azonban nem tágít: – Adjon két lejt érte, meg lehet festeni – mondja és már nyomja is a nő kezébe a hibás lábbelit. Nincs szerencséje, nem köttetik meg az üzlet, a vásárló továbbáll. – Jöjjön vissza, naccsága, hát két lejért mit akar? Ingyen nem adhatom! – erősködik tovább, de már csak magának beszél. Tegnap a megszokottnál is jobban lehetett alkudozni, a földön halmokban heverő lábbeliket átlagban öt lejért kínálták, ám ha látták, hogy „komoly” a vevő, két-három lejre engedték az árat. Három-öt lejért egészen divatos, jó állapotban lévő, márkás darabokat lehetett vásárolni. Ha nincs is szüksége rá az embernek, ennyi pénzért kár otthagyni. A szépen felsorakoztatott, kifényesített csizmáknak próbálták megkérni az árát, az alku kezdetén 35-40 lejt kóstált a portéka, ám amint látták, hogy a kliens visszateszi és állna tovább, azonnal 20 lejre csökkent az ár. Ha így sem fordult meg a potenciális vásárló, már 15 lejt kiáltottak utána. És ha az ember határozottan lépett fel, ebből akár tíz lej is lehetett. No de gyakran az árus hangulata is feltétele a sikeres alkunak, egy harminc év körüli nő ugyanis egy 40 lejes csizmáért öt lejt ajánlott, kihasználva, hogy a cigányasszony felajánlotta, mondja meg, mennyit adna érte, ám az öt lej hallatán az veszekedni kezdett: – Öt lej?! Maga csúfolkodik velem? Itt állunk a hidegben, legalább egy kávé ára jöjjön ki belőle! Ennyit is sajnál?! – háborgott, és azonnal lefújta a vásárt.

Be van kamerázva

Használt ruhából hegyek tornyosultak, a vásárlók egymás elől kapkodták el a jobb darabokat. A jobb minőségűt sátor alatt, asztalon kínálták a használtruha-kereskedelmet uraló klán tagjai. A klán harsogó hangú női tagja el-elkiáltotta magát:

– Ne lopjanak, mindenhol be van kamerázva – próbálta elriasztani a vásárlókat a rossz szándéktól, viszont csak elmosolyodtak rajta: itt biztos nincs megfigyelőrendszer. Zsebtolvaj viszont annál inkább, fültanúi vagyunk a jelenetnek, amikor egy rokolyás figyelmezteti egyik kliensét, szorítsa a testéhez a táskáját, mert figyelik a zsebmetszők. Egy férfi kitúrt a ruhahalomból egy mutatós szövetkabátot, amiért húsz lejt kért az árus. A vásárló kijelentette, tíz lej és viszi is. A cigányasszony erre odakiált a nem messze álldogáló kalaposnak, odaadják-e tíz lejért. A kereskedő nem áll kötélnek: – Adjon tizenötöt, maga is jól jár, s én is – próbálja meggyőzni vásárlóját, aki végül enged, és nyújtja a pénzt.

Használt fehérnemű egy lejért

Kissé odébb nagy asztal, rajta női fehérnemű, zoknik. Azt ember azt hinné, fehérneműből senki sem vásárol használtat. De tévedünk, férfiak frottírzoknikat válogatnak, édesanyák gyermekbugyikat tesznek a tasakba.

Hajnali négykor itt kell lenni

Egy ötven év körüli férfi pufajkában, a fülét is védő bundasapkában, sínadrágban és vastag talpú bakancsban álldogál a földre terített újságpapírok mellett. Rajtuk szépen felsorakoztatva régi szerszámok. A kínálat nem kelti fel érdeklődésünket, inkább azért elegyedünk szóba az árussal, mert egyik lábáról a másikra áll, miközben kezében egy párolgó teáscsészét szorongat, úgy tűnik, már alig bírja a hideget, holott még csak fél tizenegy. Elárulja, bizony nagy harc folyik itt a helyek megszerzéséért, aki korán kel, jó helyet lel, ezeket ugyanis érkezési sorrendben már hajnalban elfoglalják.

– Régóta járok ide, mi, árusok, már ismerjük egymást, ezért négyen megegyeztünk, hogy minden héten valamelyikünk felkel és hajnali négy óra körül kijön ide helyet foglalni. Így havonta csak egyszer kerül sor mindenikünkre. Ha nem jön időben az ember, csak hátul kap helyet, és tudja meg, hogy a vásárlónak, mire oda elér, már nincsen türelme végignézni a kínálatot, sokan nem is mennek el odáig – adja meg a választ a miértre az árus. Nem messze tőle sílécek, síbakancsok széles választéka várja a téli sport kedvelőit, alig pár lépésre egy nő újságolja férjének, hogy két lejért egy egész tasak fém függönycsipeszt vett. Jó vásár, az üzletekben kapható műanyagnak, ami szinte érintésre eltörik, hetven bani darabja. – Jó hely ez az ócska – állapítja meg, miközben táskájából egy kiskanalat húz elő, majd férjével találgatni kezdik, vajon ezüst-e.

Frissen sült miccs, kolbász

És hogy a hosszú órákon át fagyoskodó kereskedőknek legalább a gyomruk ne korogjon, a bejárat közelében felállított falatozónál javában sül a miccs, csirkeszárny, kolbász. Míg sokan elborzadnak, és mondogatják magukban, hogy ilyen körülmények között, bármennyire is gyötörné őket az éhség, nem állnának meg falatozni, a bódék körül bizony sokan állnak sorban, kiszolgálásra várva. Akik már megkapták a kért adagot, a műanyag asztaloknál állva esznek, csupasz kézzel fogják a húst, talán a papírtányérkában kínált miccsnek van a legnagyobb keletje.

Sokan vitatják, hogy szükség van-e egyáltalán az ószerre, akadnak olyanok is, akik szerint restellni való, ha valaki onnan vásárol. Ennek ellenére a helyszínen járva nem lehet nem belátni, hogy érdekes színfoltja a városnak, a vasárnapi ócskázás sokaknak életforma, nyáron harminc fokos hőségben, télen mínusz húsz fokban is kijönnek. Ha nem is vesznek semmit, két-három órát elbóklásznak a régi kacatok között, hátha eléjük kerül valami, egy régiségszámba menő dísztárgy, egy mutatós tál, pohárkészlet. És természetesen az sem mellékes, hogy ez az a hely, ahol pár lejért hozzájutni egy-egy olyan lábbelihez, amiért a boltban talán ennek a tíz-hússzorosát kérik.