2025. július 12., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Noha már júniusban jeleztük, hogy idéntől a marosvásárhelyi férfikosárlabda-csapat az egyetemi sportklub, a CSU Medicina keretében tevékenykedik majd, illetve azt is, hogy a klub ideiglenesen felvételt nyert a sportági szövetségbe, most először jelent meg hivatalos híradás a sportstruktúra részéről, a klub közösségi oldalán, hogy ez valóban így történik. A szűkszavú és nem sok adatot tartalmazó közleményt, miszerint az idén részt vesznek a bajnokságban, és a feljutás a távlati cél, nem sok konkrétum kíséri, csupán néhány fotó, amelyeken a szakmai stáb: Szászgáspár Barnabás és George Trif edzők, valamint Cristian Graur erőnléti edző, illetve 16 játékos jelennek meg. A tapasztaltabbak közül a képeken felismerhető Bölöni Tamás, aki az előző bajnokságban a CSM-nél játszott, a Nagyszebenből hazatérő Engi-Rosenfeld Dávid, a Zsilvásárhelyről visszajött Kilyén Örs, illetve Steff Norbert, aki az előző idényben nem kosárlabdázott szervezett keretek között. Némi meglepetésre Goran Martinić is feltűnik a fotókon, aki ezek szerint nem hosszabbította meg a szerződését a Voluntari-ral. Noha az 1. ligában külföldi játékosok nem szerepelhetnek, Martinić játékjogával nem lesz gond, hiszen Marosvásárhelyre nősült, és van román állampolgársága.

Hogy a feljutás a cél, ezzel a kerettel a legkevésbé sem meglepő, hiszen ebben az összeállításban a csapat messze az 1. liga szintje fölé nő. Most már csak az a kérdés, hogy az idén lesz-e 1. ligás bajnokság, illetve hogy mikor, ugyanis erről egyelőre senki nem tud semmit, a szövetségben sem. Eredetileg október 1-je után kellett volna döntenie a sportminisztériumnak azokról a könnyítésekről, amelyek lehetővé tették volna az amatőr és az alacsonyabb szintű sportbajnokságok megszervezését, a járvány alakulása miatt azonban ez a kérdés meghatározatlan időre lekerült a napirendről.

Fotó: az egyetemi sportklub közösségi oldala


Az új férfikosárlabda-csapatról a Marosvásárhelyi TVR-ben

Hétfőn 17.05 órától a Marosvásárhelyi TVR Sípszó után című sportműsorának meghívottja Szászgáspár Barnabás. A marosvásárhelyi városi sportklub (CSM) alelnöke ezúttal az egyetemi sportklub (CSU) frissen alakult kosárlabda-szakosztályának képviselőjeként lesz jelen Szucher Ervin műsorában. A beszélgetés témája a vásárhelyi férfikosárlabda újjáélesztési kísérlete, Goran Martinić visszatérése és a csapat beiratkozása a másodosztályos bajnokságba.


Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató