Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A szél süvít, a motor dorombol egyre,
Alatta játszik a négy kerék,
A fék visít, a pedál bennebb nyomul,
Az élet szép, rólad álmodik a messzeség.
Hajnal hasad,
Álmosan nyújtózik még az éjszaka,
Mogorván szürkül a pirkadatban,
A felhőpilláit résnyire nyitja.
S a hidegnek indigókék mintázata
Tovatűnik, köddel felszáll a magasba,
Az ármány tolakodva kerüli a határt,
Még visszajár, mindig visszajár.
A felhőn át egy csöppnyi résen
Megvillan a Nap s a napsugár,
Bárányfelhők hófehér pamacsa
Festi a kék eget, rózsaszínű a határ.
Bennebb a domb tövénél
Gyárkémény hamuszürke füstöt ereget,
Kócsagot formáz és könnyűvérű táncost,
Keveri mérgét a gyár oldala.
Egy vers az ötvenegyből. A Szárnyak és gyökerek című kötetből emeltük ki. A szerző, Incze Annamária már nem láthatta a fotókkal gazdagon illusztrált kiadványt. Tavaly, 74 évesen hunyt el, a könyvet idén nyáron jelentette meg férje, Incze István fotóművész, aki Incze Ágnes Erzsébettel közösen szerkesztette. A borítókat is ő tervezte, közel félszáz képe hangolódik a költeményekre. Jelentkeztek ők már így közösen több kiállításon is, olyankor a lírikus nyugalmazott tanárnő maga olvasott föl a verseiből, sokan kedvelték azokat az alkalmakat. Számos érdeklődő volt a december 17-i könyvbemutatón is a Deus Providebit Tanulmányi Házban, ahol a kiadványt Oláh Dénes főesperes, az est házigazdája, Incze István és Ritziu Ilka Krisztina színművész, illetve a közreműködő Tűzvarázs együttes ajánlotta a hallgatóság figyelmébe.
Incze István régóta elkötelezte magát a fotóművészet mellett, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elismert tagja. Feleségéről, a reál szakos Incze Annamáriáról sokáig kevesen tudták, hogy a versek szerelmese, sőt ő maga is rendszeresen tollat ragad, hogy versben mondja el vágyait, érzelmeit, hitvallását. Még egykori nagyenyedi osztálytársai is meglepődtek, amikor legutóbbi torockói véndiák-találkozójukon ebből a könyvből fogalmazódott meg számukra végleg eltávozott kollégájuk üzenete. Az ég felé szárnyaló önvallomás, a gyökereinkhez, szülőföldhöz, nemzetünkhöz, anyanyelvünkhöz, életünk igazi értékeihez való ragaszkodás, kötődés olvasható ki a kötetből. Ez vált hangsúlyossá a hétfő esti találkozón is. Oláh Dénes, aki a könyv előszavában is méltatta a lírikust, többek közt ezt emelte ki róla: „Incze Annamáriát valahol a lelkem mélyén közeli rokonomnak, testvéremnek érzem. Testvéremnek éreztem az általam megnyitott kiállításai alkalmával, temetésekor, és most, gondolatai, versei olvasásakor is. Testvérem, mert vállalta önmagát. Vállalta a kimondott szó minden összefüggését, vonzatát, esetleges mellékzöngéjét.(...) Én igen sokra tartom ebben a gyűjteményben, hogy a szerzőpáros nem akarta véka alá rejteni közös kincsüket. Szolgálni akarnak vele. Böszörményi Gyula mondja: „A teremtőtől kapott tehetséget eltékozolni olyan, mint magát a teremtőt sértegetni.” A tehetség megköveteli, hogy fejlesszük, hogy felszínre hozzunk minden felszínre hozhatót. Ez pedig csak sok gyakorlással és áldozatok árán lehetséges. Emberi érték, kincs a tehetség, ami majdnem mindenkiben megtalálható valamilyen szinten és formában, csak sokáig kell faragni a követ, hogy végül megcsillanjon a drágakő... A tehetség nem örökkévaló adottság, munka nélkül elapad, mint a forrás. Tehát dolgozni kell, és örülni a kis eredményeknek is. (...) Incze Annamária mélyen hívő ember volt. Ő tudta, hogy mindent Istentől kapott, és neki tartozik vele szolgálni és számot adni. Ezért terítette elénk a szívét és lelkét. És onnan az égiek honából üzeni: ne féljünk megmutatni magunkat. Ne féljünk bepillantást engedni a lelkünkbe. Szép lelkek teszik szebbé a világot. Merjük elmondani meglátásainkat, közreadni gondolatainkat, mert minden, ami épít, ami fölemel, ami előbbre visz, az érték, az kincs. Azt meg kell osztani, hogy szebb legyen a föld.”
Köztudott, a vásárhelyi Incze család mindig a művészetek, az értékteremtés bűvöletében élt, dolgozott. A szépet próbálta mindenkor megosztani embertársaival. Szervesen illeszkedett közéjük a Bethlen-szellemmel feltöltődve közéjük érkezett Annamária is. Ennek újabb beszédes megnyilatkozása a mostani válogatás is.