Hitek és tévhitek a gyermeksebészetben

Dr. Vástyán Attila gyermeksebész kiváló szakmai tudása mellett arról ismert, hogy Donald kacsás vagy Miki egeres köpenyt visel, kedvesen mosolyog a gyermekekre, nem fogy ki a türelemből, és szeretettel bátorítja pácienseit.

Fotó: Dunántúli Napló

Mintha a rajzfilmekből lépett volna elő

Dr. Vástyán Attila gyermeksebész kiváló szakmai tudása mellett arról ismert, hogy Donald kacsás vagy Miki egeres köpenyt visel, kedvesen mosolyog a gyermekekre, nem fogy ki a türelemből, és szeretettel bátorítja pácienseit. Marosvásárhelyi hallgatói kitüntetett figyelemmel kísérték előadásait a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület továbbképző tanfolyamán.

– A gyermeksebészetben előforduló tévhiteket is összefoglalta. Melyek ezek?

– Nem bonyolult dolgokról, a legegyszerűbb gyermeksebészeti helyzetekről van szó, mint például a fitymaszűkület.

– Ami a kisfiús anyukáknak okoz gondot, akik nem tudják, hogy mitévők legyenek.

– A gyermekorvosok is gyakran bizonytalanok, ezért továbbküldik a sebészhez a gyermeket.

– És önök szerint mi a teendő, kell-e műteni vagy sem?

– Az a véleményünk, hogy nem kell műteni, ezt azonban nagyon nehéz egy szülőnek megmagyarázni. Mégis időt kell fordítani rá, és meg kell ismételni századszor is, hogy újszülöttkorban nem kell erőltetni a fityma hátrahúzását, mert abból nem származik semmi előny, hátrány viszont igen. Három, három és fél éves korig nem kell semmit tenni, a ritka kivételes eseteket leszámítva.

– Hány százalékban fordul elő a kisfiúknál?

– Elég gyakori, hogy születéskor nem lehet a fityma bőrét hátrahúzni, ami még nem jelent fitymaszűkületet. Ezt a diagnózist csak hároméves kor után állítjuk fel, de akkor is van olyan megoldás, amivel el lehet kerülni a műtétet. Nemcsak a szülőkkel, a gyermekorvosokkal is nehéz elfogadtatni. A védőnői fórumokon is hangoztatjuk, mert ha átmenne a köztudatba, nagy segítség lenne a szülőknek.

– Ha nem szükséges a műtét, mit lehet tenni?

– Az esetek jó részében a szteroid-kenőcsökkel való kezelést ajánljuk. Ez türelmet kíván, a szülőnek el kell hinnie, hogy a kenőcs csak ott hat, és nem káros. A kezelést követni kell, s ha nem éri el a hatást, el lehet végezni a műtétet.

– Ezen a területen maradva, milyen tévhiteket szeretne még a tanár úr eloszlatni?

– Visszatérő probléma, hogy a heréknek mikor kell leszállniuk, meddig lehet várni, meddig nem. Ennek kapcsán tudni kell, hogy szükségtelenek a hormoninjekciók, ami korábban nemcsak tévhit, orvosi álláspont is volt. A gyermekorvosok felírták, és azt várták, hogy ezektől az injekcióktól leszállnak a herék. Ma már nem adjuk, részben azért, mert nem vezetnek eredményre, másrészt sokba kerülnek és szükségtelenek. A bonyolult és költséges komputertomográf-vizsgálatokat is fölöslegesek tartjuk, elvégzésükhöz esetenként az egyéves kisgyermeket is elaltatják, mégsem kapunk pontos képet.

– Mit tanácsol a szülőknek?

– Azt, hogy a gyermek egyéves koráig várni lehet, majd a laparoszkópiás eljárással el lehet dönteni, hogy mi a teendő, s ha szükséges, egyúttal a beavatkozás is elvégezhető.

A nyúlajak, farkastorok elnevezést el kell felejteni

– Van egy területe a gyermeksebészetnek, ami különösen kedves az ön számára, Magyarországon az egyik legjobb szakembernek tartják a szájpadhasadékok sebészete terén. Vannak-e ezzel kapcsolatosan is tévhitek?

– Döbbenetesnek tartom, hogy az ajak- és szájpadhasadékot nyúlajaknak vagy farkastoroknak hívják. Ez a terület valóban a szívem csücske, és nagyon sajnálom, hogy az említett elnevezéseket nem tudjuk kiiktatni a gyakorlatból.

– Mi a helyes megnevezés, ami nem sértő sem a gyermek, sem a szülő számára?

– Ajakhasadéknak, fogléchasadéknak, szájpadhasadéknak kell hívni. Megtörténik, hogy külön-külön, de gyakran mindhárom együtt áll fenn. Soha nem adom föl a törekvést, hogy a helyes megnevezések terjedjenek el, mert egy gyermeket nem szabad állathoz hasonlítani.

– Ezt a műtétet romániai viszonylatban a szájsebészek végzik.

– Magyarországon is előfordul, hogy szájsebészhez, fül-orr-gégészhez fordulnak, mert egyes központokban hagyományosan ott épült ki erre az ellátás. A vidéki városokban, mint például Pécsett, a gyermekklinikára kerültek ezek a páciensek, s a gyermeksebészek képződtek ki erre a feladatra, mint például én is.

– A tanár úr életrajzában szerepel, hogy külföldi tanulmányutakon is képezte magát.

– Ezekhez a műtétekhez gyakorlat kell, s nem feltétlenül szükséges a szájsebészeti képzés. Pécsett egy munkacsoport látja el a területet, a csoport tagja a szájsebész és a fogszabályozással foglalkozó orvos is, de a mi gyakorlatunkban az elsődleges műtét a gyermeksebész feladata. Nagyon nehéz műtétről van szó, ami félelmetesen nagy felelősséggel jár, a szakmák mégis versengenek, hogy ki végezze.

– Mi az oka?

– Mert fantasztikus érzés annak a megélése, hogy a sebész tényleg tett valamit a betegért, aminek jó hatása lesz annak egész további életére. Mindig azt tanítják nekünk, hogy csak a szükséges műtétet szabad elvégezni, ebben az esetben a szükségesség egyértelmű, a hangsúly pedig az eredményességen van. A megoperált gyermekeket 18 éves korig nyomon követjük, bizonyos életkorokban visszahívjuk, hozzánk nőnek, ismernek minket, meghívnak a ballagásukra, fényképeket küldenek, és ez idő alatt olyan szorossá válik a kapcsolat, ami sok öröm forrása. Ma már nem lehet egy személyben eljátszani a fehér istent, bizonyos fejlődési rendellenességek vagy betegségek operációja sok szakember jelenlétét teszi szükségessé, máskülönben az eredmények nem javulnak. A mi pécsi ajak- és szájpadhasadékkal foglalkozó munkacsoportunk jövőre lesz 20 éves, s ezalatt bebizonyosodott, hogy csak az összehangolt munka vezet igazán jó eredményre.

A gyermek nem kicsi felnőtt

– Sok a tévhit azzal kapcsolatosan, hogy mikor, milyen életkorban kell bizonyos műtéteket elvégezni.

– Az időzítésük örökös vitát generál, s ilyen szempontból az internet megzavarja az embereket. Gondolok például a különböző vízsérvekre, lágyéksérvekre, amelyek már a koraszülöttekben is előfordulhatnak. A veszélyes sérveket, amelyek miatt például a bél kizáródhat, élesen el kell különíteni a vízsérvtől, amit születéskor diagnosztizálunk ugyan, de később felszívódhat. Figyelembe kell venni, hogy minden műtét kockázatot jelent, szövődményekkel járhat.

A születéskori sérülések is sok tévhitet okozhatnak. Régebben, amikor még nem volt ennyi császármetszés, mint manapság, gyakoribbak voltak a sérülések. Egy kulcscsonttörés például nem jelentett műhibát, azért nem indítottak pert, mivel jól gyógyult, és nem volt szükség operációra. A fogós szülésekkel a babának a combcsontja is eltörhetett. A szülők nehezen fogadták el, hogy azt sem kell műteni, mert meggyógyul, hiszen az újszülött alkalmazkodóképessége csodálatos.

– És elérkeztünk a legnagyobb tévhithez!

– A hallgatóknak azt hangsúlyoztam: a gyermek nem egy kis felnőtt. Mivel sajátos élettani, fiziológiai és kórtani jellegzetességei vannak, a felnőttkori kezelési stratégia nem vihető át a gyermekre. Ezért nem érthetünk egyet azzal, hogy a felnőtteket ellátó ortopédiai kórházban kezeljenek sérült gyermekeket. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a kiskorú páciens gyermekkörnyezetben kapjon ellátást. Érthetetlen számunkra, hogy néha sem az orvoskollégák, sem a szülők nem értik meg, hogy erre szakosodott távolabbi gyermekellátó központban a gyógyító munka sikeresebb lesz.

– A szülő szeretne a kórházban is a kiskorú gyermekével maradni. Magyarországon van-e erre mód?

– A törvényi szabályozás szerint a szülőnek joga van 14 éves korig a gyermek mellett maradni. A körülmények azonban ezt nem teszik lehetővé. Évente 2000-2500 műtétet végzünk. Ha lehetséges, az ambuláns ellátásra törekszünk, azt a régi tévhitet cáfolva, hogy egy altatásban elvégzett műtét után nem lehet hazaadni a gyermeket. Ha a műtét befejezésétől számított öt-hat órán belül nem áll elő szövődmény, a kórháztól legtöbb 60 kilométernyire levő otthonába hazaengedjük a gyermeket, vagy ha távolabbról érkeztek, de van ahol megszálljanak, oda is kiengedjük. Minden esetben szeretnénk tiszteletben tartani a szülők érzéseit. Bár ők a jogaikra hivatkoznak, számunkra a gyermek egészsége a legfontosabb.

Nem tervezem a visszautat

– Miért választotta a gyermeksebészetet?

– Általános sebészként kezdtem a pályám, de rá kellett jönnöm, hogy a felnőttellátás nagyon széttagolódott, hasi, ér-, mellkassebészetre, urológiára stb. Egy gyermeksebészeti kongresszuson való részvételt követően jöttem rá, hogy a gyermeket egészében, a ma használatos megnevezés szerint holisztikus módon gyógyítják. Nem a gyermek veséjét vagy húgyhólyagját operálom csak, hanem a gyermeket egészében kezelem, s a klinika, ahol én dolgozom, a szélesebb műtéti skálát még lehetővé teszi. Ez a szépsége és a nehézsége is, mert olyan fejlődési rendellenességeket is operálunk, amiből évente egy fordul elő. Emiatt minden műtétre fel kell készülni, mert nem rutinmunka, de ebben rejlik a vonzereje.

Ezen túlmenően óriási a különbség, különösen az újszülöttek esetében. Ma már, a technika fejlődésével, elfogadott a nagyító szemüveg használata, és nagyon jó minőségű varróanyag szükséges. A feltételek együttese és az utókezelések javulása nagy sikerélményeket jelent.

– És a kudarc?

– Előfordul az is. Egy gyermeket elveszíteni borzasztó érzés nemcsak a szülőnek, annak is, aki a kezelésében részt vett. Nehéz elfogadni, hogy a műtét nem mindig sikeres. Vannak komplex fejlődési rendellenességek, és az első három-négy évben olyan daganatok, amelyek jól gyógyíthatók, de olyanok is, amelyeken a műtét sem segít. Ezzel szembesülni a legrosszabb, de szerencsére nem gyakori.

A szakma minden lehetőségét számba véve, 25 éves gyermeksebészeti gyakorlat után sem tervezem a visszautat, mert ma még mindenféle műtétet elvégezhetünk a gyermekklinikán – szögezi le Vástyán tanár úr, s bár nem mondja, de minden szavából érződik a szakmai szempontokon túl a gyermekek iránti szeretet, ami a türelem és az őszinte mosolyogni tudás forrása.

*

Dr. Vástyán Attila 1988-ban szerzett diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán. 1992-ben általános sebészetből tett szakvizsgát, a gyermeksebészeti képzést a Pécsi Gyermekklinika sebészeti osztályán kezdte meg oktatóként és kutatóként, 1995-től ugyanott dolgozik. Rövidebb külföldi tanulmányutakat követően (USA, Egyesült Királyság) két évig a Sheffieldi Gyermekkórházban gyermeksebészként műtött. Ebből a szakból 1997-ben tett vizsgát, majd 1998-ban tért vissza pécsi munkahelyére. 1999 óta a Pécsi Ajak- és Szájpadhasadék Munkacsoport koordinátora, a munkacsoport munkáját segítő alapítvány kuratóriumának elnöke. A Magyar Gyermeksebész Társaság vezetőségi tagja, 2011-től főtitkára. Egyetemi doktori (PhD) fokozatát 2005-ben szerezte, 2011-ben habilitált.

2008-ban az „Astellas díj – Az év orvosa” megtisztelő elismerésben részesült.