Híres erdélyi magyarok
2014-03-07 14:24:06
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Márciusi évfordulók, 2014
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Dénes István (Szászváros, 1889. márc. 3 – Bp., 1963. jún. 17.): politikus, gazdasági és politikai író. A kolozsvári egyetemen jogi doktori oklevelet szerzett. 1918-ban Tordán a Nemzeti Tanács elnöke. 1919-től szászvárosi, majd 1920-tól bp.-i ügyvéd. 1921-ben a kormány támogatásával megalapította a Nemzeti v. Magyarországi Munkáspártot, amelynek elnöke és 1922-ben egyetlen parlamenti képviselője lett. Nagy demagógiával támadta a Bethlen-kormányt; újabb mérsékelt földreformot követelt. Miután az 1926-i választásokon megbukott, ügyvédként tevékenykedett tovább. Művei: Harc a föld népéért (Bp., 1928); Végzetes szanálás (Bp., 1930); A deszki parcellázás (Bp., 1938); A Magyarországi Földműves és Munkáspárt gazdasági programjának alapelvei (Bp., 1940).
Bálint Gábor (Szentkatolna, 1844. márc. 4 – Temesvár, 1913. máj. 26.): nyelvész, egyetemi tanár. Bécsben, majd Pesten jogot tanult, közben a keleti akadémián perzsa és arab nyelvvel is foglalkozott. Az MTA támogatásával 1869-től 1874-ig Kazánban és Mongóliában tanulmányozta a mongol és mandzsu nyelveket. 1874-ben hazatért, hogy gyűjteményét feldolgozza. 1875-ben a bp.-i egyetemen magántanár. 1879-ben Törökországban állami szolgálatba lépett, 1877–90-ben Athénban arab és török nyelvet tanított. 1891-ben hazatért. 1895–96-ban részt vett Széchenyi Béla ázsiai expedíciójában. 1897-től 1912-ig, nyugdíjazásáig a kolozsvári egyetemen az urál-altaji összehasonlító nyelvészet tanára. Az eszperantó nyelv terjesztésének magyarországi úttörője, 1897-ben a kolozsvári egyetemen eszperantó nyelvtanfolyamot tartott. Munkái közül jelentősek kazáni tatár nyelvtanulmányai, a mandzsu és a burját-mongol nyelvjárásról szóló értekezései. A magyar–mongol nyelvrokonságról (1877) és a magyar őstörténetről azonban zavaros és kalandos elméletekhez ragaszkodott. Fontosabb művei: Kazáni–tatár nyelvtanulmányok (I–III. füz., Bp., 1875–77); Kabard nyelvtan (Kolozsvár, 1900); A honfoglalás revíziója (Kolozsvár, 1901).
Szigligeti Ede, Szathmáry József (Váradolaszi, 1814. márc. 8 – Bp., 1878. jan. 19.): drámaíró; színész, rendező, a magyar színpadművészet kiemelkedő személyisége, a magyar népszínmű műfajának (elnevezésének is) megteremtője, az MTA l. tagja (1840). Nemesi családból származott. Iskoláit Nagyváradon és Temesváron járta. Apja jónevű ügyvéd volt, aki papnak szánta, ő azonban orvosi, majd mérnöki szakra iratkozott Pesten. Tanulmányait félbehagyva 1834-től a budai Várszínházban működő együttes tagja lett Döbrentei Gábor igazgatása alatt. Itteni szerződése évente egy eredeti színmű írására v. két idegen mű fordítására kötelezte. 1835-ben Vajda Péterrel, Garay Jánossal és másokkal megalakította a Pesti Drámai Egyesületet. 1837-től 1840-ig a Nemzeti Színház könyvtárosa, 1859-től művezetője, 1873-tól 1878-ig igazgatója volt. 1845-től a Kisfaludy Társ. és 1876-tól (megalakulásától) a Petőfi Társ. tagja. Több mint száz színművével, amelyek szereplőivé – a reformkor szellemében – a köznépet emelte, és elsősorban a színházi műsorpolitika irányításával úttörő jelentőségű munkásságot fejtett ki. Kitűnő színészgárdát alakított ki, a műsor-összeállításban az eredeti műveket állította előtérbe, a nemzeti szellemet élesztette a színházművészet eszközeivel. Nagy jelentőségű volt a Színiakadémián kifejtett színészpedagógiai tevékenysége is. A dráma és válfajai (Bp., 1874) c. műve az első, mai napig korszerű és használható magyar drámaelméleti kézikönyv. Több színdarabját lefordították német, cseh, román, finn török nyelvre, néhányat megfilmesítettek (Szökött katona, 1914; Liliomfi, 1916; Cigány, 1925). F. m. Szökött katona (Pest, 1843); Két pisztoly (Pest; 1844); Zsidó (Pest, 1844); Gritti (Pest, 1845); Csikós (Pest, 1847); II. Rákóczi Ferenc fogsága (Pest, 1848); Liliomfi (Pest, 1849); Cigány (Pest, 1853); A mama (Pest, 1857); Fenn az ernyő, nincsen kas (Pest, 1858); Nőuralom (Pest, 1862); A bajusz (Pest, 1868); Trónkereső (tört. dráma, Pest, 1868); A strike (Balázs Sándorral, Pest, 1871); Struense (tört. dráma, Pest, 1872); Magyar színészek életrajzai (Bp., 1878). Irod. Gyulai Pál: Emlékbeszédek (Bp., 1879); Rakodczay Pál: Sz. E. élete és költészete (Pozsony, 1901); Czeiner Géza: Sz. társadalmi vígjátékai (Bp., 1932); Osváth Béla: Sz. E: (Bp., 1955); Vadnay Károly: A nagy intrikus (Kortársak nagy írókról, 1956).
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
