Híres erdélyi magyarok
2013-11-01 11:57:41
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Novemberi évfordulók, 2013
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
SZACSVAY IMRE (Sályi, 1818. nov. 1 – Pest, 1849. okt. 24.): ügyvéd, politikus. Jogi tanulmányait Nagyváradon végezte. 1839–40-ben országgyűlési jurátus, majd Nagyváradon ügyvéd, a Bihar vármegyei liberális reformellenzék tagja. 1848-ban képviselő Pesten, 1849-ben Debrecenben Kossuth híve. A radikális párthoz csatlakozott. A képviselőház jegyzőjeként a függetlenségi nyilatkozat egyik aláírója. A szabadságharc bukása után bujdosott, Talpason (Arad vm.) elfogták, halálra ítélték és kivégezték. Műve a Népkívánatok (Nagyvárad, 1848).
LENGYEL GIZI (Nagyvárad, 1903. nov. 1 – Bp., 1984. júl. 3.): színésznő, Dénes György színész felesége. Pályáját a nagyváradi színháznál kezdte, és onnan szerződtették a bp.-i Vígszínházhoz. Innen férjével együtt a Belvárosi Színházhoz szerződött, majd Salamon Béla tanácsára a Terézkörúti Színpad tagja lett. Rendkívül népszerű komikának ismerték, esténként 4-5 műsorban is fellépett. Salamon híres „Lepsénynél még megvolt” kabaréjelenetében ő volt az elvesztett motorkerékpár-utas. Nyugdíjas éveit a Jászai Mari Színészotthonban töltötte.
WEISZ JULIÁN (Temesvár, 1858. nov. 2 – Bp., 1944. ápr. 22.): újságíró, író. 1880-tól szülővárosában kezdte újságírói pályáját, majd Bp.-en a Wiener Allgemeine Zeitung levelezője. 1881-től 1907-ig szerkeszti a Budapester Tageblattot, az első német nyelvű ellenzéki napilapot. 1907-től egy cikluson át képviselő volt, 1910-től a Pester Lloyd főmunkatársa és szépirodalmi szerkesztője. Németül írott humoros elbeszélései különböző hazai, bécsi, berlini lapokban és önálló kötetekben jelentek meg. Fontosabb művei: Halbseide (elb., Bp., 1881); Aus den Memoiren eines Wirkelkindes (Bp., 1887; Egy pólyásbaba emlékiratai, ford. Gyalui Farkas, Bp., 1896).
BETHLEN BÉLA, GR. (Aranyosrákos, 1888. nov. 2 – Kolozsvár, 1979. nov. 16.): politikus. 1905–08-ban Pozsonyban, 1908-10-ben Kolozsvárott jogot, 1908-11-ben Kolozsvárott mezőgazdasági akadémiát végzett. 1913-tól a kolozsvári törvényhatósági bizottság tagja. Az I. világháborúban önkéntes hadnagy volt. A trianoni békekötés (1920) után Erdélyben maradt. 1916-tól az Erdélyi Gazdasági Egylet alelnöke, 1931-36-ban elnöke, 1924-től az erdélyi Országos Magyar Párt alelnöke, 1926-tól föloszlatásáig (1938) elnöke volt. 1928-tól az erdélyi ref. egyházkerület főgondnoka. 1926-1937 között a székelyudvarhelyi kerület képviselője a bukaresti parlamentben. 1944 végétől kormánybiztos. 1945-től 1954-ig romániai börtönök foglya. 1959-ben rehabilitálták. A két világháború között mezőgazdasági, politikai és agrárpolitikai cikkei az erdélyi lapokban jelentek meg. Fontosabb műve: Észak-Erdély kormánybiztosa voltam (sajtó alá rend., bev. Romsics Ignác, Bp., 1989).
FÁBIÁN FERENC (Galóczás, 1933. nov. 2 – Nagyvárad, 1979. márc. 9.): színész. 1956-ban végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, attól fogva haláláig a Temesvári Állami Magyar Színház tagja volt. A háború utáni első színészgeneráció egyik legjelentősebb egyénisége, kitűnő jellemszínészként a realista hagyományok folytatója. Rendezett is, számos magyar és román filmben játszott. Székely János lrgalmas hazugság c. drámájának főszereplőjeként a főpróbán szívroham végzett vele. – Fontosabb szerepei: Pietro Gralla (Petrescu: Velencei történet); Volpone (Jonson: címszerep); Káplán (Shaw: Szent Johanna); Aston (Pinter: A gondnok); Bolyai (Kocsis: Bolyai János estéje). – Filmek: A ménesgazda (1978); Minden kényszer nélkül (1973); A trombitás (1978).
KORNIS ZSIGMOND (?, 1578 k. – Radnót, 1648. nov. 3.): erdélyi nagybirtokos főnemes, ~ Boldizsár öccse. 1603-ban Basta seregében harcolt. 1610-ben részes lévén a Báthori Gábor elleni összeesküvésben, Magyarországra menekült. Távollétében fő- és jószágvesztésre ítélték. 1611-ben Forgách Zsigmond seregében részt vett az erdélyi hadjáratban. 1614-ben az ellene hozott ítéletet az országgyűlés megsemmisítette. Később Bethlen Gábor, majd I. Rákóczi György alatt fejedelmi tanácsos, bihari és zarándi főispán, erdélyi főgenerális, 1636-ban a török elleni szatai csatában az erdélyi csapatok parancsnoka.
SZOLNAY SÁNDOR (Kolozsvár, 1893. nov. 4 – Kolozsvár, 1950. júl. 9.): festőművész. Kolozsvárott érettségizett 1911-ben, majd a bp.-i műegyetemen folytatta tanulmányait, ahol építészetet tanult. Az I. világháborúban olasz hadifogságba került, és csak 1919-ben térhetett haza. 1921-ben Nagybányára ment, és az ottani művésztelepen Thorma János és Réti István tanítványaként festészeti tanulmányokat folytatott. A harmincas években több egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Képeinek témája főként az erdélyi táj és az emberek. Technikája a kezdeti vastagon kezelt olajfelületektől mindinkább a fényekkel átitatott, szinte vízfestményszerű festékfölrakás felé fordult.
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
