Híres erdélyi magyarok
2015-12-17 14:55:12
- Kuti Márta
Decemberi évfordulók, 2015
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Lajthay Károly, Le Derlé (Marosvásárhely, 1885. dec. 7 – Bp., 1945): filmrendező. Pályáját vidéki színészként kezdte, majd hamarosan Bp.-re kerülve kapcsolatba került a filmszakmával. Előbb hősszerelmes szerepeket alakított, majd rövidesen rendezni kezdett. 1918-ban REX néven saját filmvállalatot alapított, s ennek produkcióit rendezte. 1924-től Berlinben, majd Párizsban volt színész, 1938-ban tért haza. I, f. Karthausi (színész, 1916), A senki fia (színész, 1917), Havasi szerelem (színész, 1917 – 18), Lobogó vér (1918), Sundal (1918 – 19), Júlia kisasszony (1919), Páter Sebastian (1920), Olavi (1920), A levágott kéz (1920), Leánybecsület (1923), A három pofon (1923), hangosfilmjei: Isten rabjai (1942), Sárga kaszinó (1943)
Ábrai Károly; 1871-ig Figura (Szatmár, 1830. dec. 8 – Bp., 1912. aug. 18.): tanár, író. Első írásai 1846-ban Julius álnéven jelentek meg az Életképekben. A szabadságharcban mint honvéd vett részt. 1850–53-ban Debrecenben jogot és teológiát tanult, majd Szatmáron ref. lelkész, 1862-től a hódmezővásárhelyi ref. líceum tanára. 1870-től Hódmezővásárhely, ill. 1871-től Csongrád vm. főjegyzője, majd 1876-tól 1884-ig Hódmezővásárhely polgármestere. Később Bp.-re költözött. Számos – túlnyomórészt történelmi tárgyú – regénye és elbeszélés-gyűjteménye jelent meg. Sok korabeli újság és folyóirat állandó munkatársa volt. 1869-től 1878-ig az általa alapított Vásárhelyi Közlöny szerk.-je. F. m.: Az utolsó Szapolyai (r., Pest, 1860); Emléklapok a hazai történelemből (Pest, 1861); A nagy hazafiak (regényes korrajz, Pest, 1866); Magyarország 1848–49-ben (Pest, 1869).
Wesselényi Miklós, báró (Zsibó, 1750. dec. 11 – Zsibó, 1809. okt. 25.): politikus, erdélyi nagybirtokos. ~ István unokája. Mint tiszt a Bethlen-huszároknál szolgált, míg végül a katonai fegyelemmel szembekerülve, 1778-ban kapitányi rangban kilépett a hadseregből. 1777-ben feleségül vette Cserei Ilonát. Felesége kat. volt, s amikor ~ fiait ref. hitben nevelte, az államhatalom közbelépett, s éveken át zaklatták, fenyegették őt. ~ szenvedélyes, féktelen természetű volt. Összekülönbözve az egyik Haller gróffal, formálisan hadat viselt ellene. Emiatt 1781-től 1789. dec. 15-ig Kufsteinban raboskodott. 1791-től részt vett az erdélyi ogy.-eken, ahol az ellenzék egyik vezéralakja volt. Tevékenyen részt vett a „Diana Vadásztársaság”-ba tömörült nemesi elégedetlenek szervezkedésében, amiért a kormány 1794–95-ben jakobinusság vádjával törvény elé állította, pedig csak nemesi alapon akarta Erdély életét függetleníteni. Harcolt az állandó m. színház megteremtéséért, támogatta az iskolákat. 1795 után fokozatosan visszavonult a közéleti szereplésből. Irod.: Kemény Zsigmond: br. W. M. (Pest, 1854); Szilágyi Ferenc: Idősb. br. W. M. Élet és korrajz (Akad. ért. a tört. tud. köréből, 1875); Trócsányi Zsolt: Az idősb. W. M. (Élet és Tud. 1958., 50. sz.); Trócsányi Zsolt: W. M. (Bp., 1965). – Szi. Berzsenyi Dániel: W. hamvaihoz (óda).
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
(Folytatjuk)