Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk,
akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában. (Forrás: Magyar életrajzi lexikon, 1000-1990. Főszerkesztő: Kenyeres Ágnes)
GYALLAY-PAP ZSIGMOND (Torda, 1909. jún. 7. – Englewood, New Jersey, USA, 1975. máj. 1.): újságíró. Gyallay Domokos fia. Középiskoláit a kolozsvári unitarius kollégiumban és a besztercei német tannyelvű evangélikus gimnáziumban végezte 1927-ben, majd a kolozsvári egyetemen jogot hallgatott. 1930 elejétől az Erdélyi Fiatalok c. újság munkatársa, a lap Hogyan tanulmányozzam a falu életét? c. pályázatán díjat nyert. Dolgozata kibővítve 1931-ben A nép és az intelligencia címmel Az Erdélyi Fiatalok Falu-fűzetei sorozat 1. számaként jelent meg; tárgyilagosan mutatja be a kisebbségi m. értelmiségiek és a nép kapcsolatát, s javaslatot tesz falu és város kölcsönös megismerésére. A munkát egy új nézeteket valló demokratikus nemzedék első megnyilatkozásaként üdvözölték. 1931-32-ben az Erdélyi Fiatalok faluszemináriumának egyik előadója. Mint a Kévekötés c. lap munkatársa Áron levelei c. állandó sorozatában a városra került falusi fiatalok helyzetével foglalkozott. 1937-38-ban tett dániai tanulmányútjáról a Magyar Nép c. újságban számolt be. A 40-es években finn feleségével Helsinkibe költözött.
SZABÓ DEZSŐ (Kolozsvár, 1879. jún. 10. – Bp., 1945. jan. 5.): író, kritikus, publicista. Kolozsvári protestáns kistisztviselő-család fia. A bp.-i bölcsészettudományi karon magyar-francia szaktárgyakból tanári diplomát szerzett mint Eötvös-kollégista. Egyetemi évei alatt főleg magyar és finn-ugor nyelvészettel s francia irodalommal foglalkozott. 1905-1906-ban egy évet Párizsban töltött. Hazatérése után gimnáziumi tanárként különböző városokban működött: Székesfehérvárt (1907-1908), Nagyváradon (1908), Székelyudvarhelyen (1909-1911). Publicisztikai működését Székesfehérvárt kezdte egy antiszemita cikksorozattal. Pár év múlva, Székelyudvarhelyen Ady lelkes propagátora. Részt vett a tanári bérmozgalmakban. Éveken át a Nyugat és a Huszadik Század munkatársa, ahol magyar és francia irodalmi tárgyú esszékkel jelentkezett. Első novellái is a Nyugatban jelentek meg. Az individualizmus csődje c. tanulmánya körül támadt vita miatt csakhamar szakított az említett folyóiratokkal. 1913-ban Sümegre helyezték, 1914-ben Ungvárra, mindkét ízben fegyelmi úton. 1918-ban Lőcsén volt tanár, innen került a forradalom alatt Bp-re. Az 1918-as „őszirózsás” forradalmat még örömmel üdvözölte, de a proletárdiktatúra idején vidékre „menekült”. Legnagyobb hatású regényét, a még 1918-ban befejezett Az elsodort falut, a Horthy-korszak a maga igazolásának tekintette. Az 1920-as évek első felében ünnepelt író. Tanári állásáról lemondott és kizárólag írásaiból élt. 1920-1921-ben a Virradat vezércikkírója, 1921-ben a Nép munkatársa, 1923 jan.-jában Auróra címmel lapot indított; ez hamarosan Élet és Irodalom címmel jelent meg az év végéig. Regényein, publicisztikáján, előadásain „nevelődik” a 20-as évek egyetemi hallgatósága. Előadásainak hatása részint köz-életi témáiban, részint szuggesztív szónoki tehetségében és nyelvi erejében gyökerezett. De később egyre inkább önmagát ismételte, társadalmi és politikai tanításai zsákutcába jutottak. A fiatal író forradalmi megújulást sürgető kezdeményezései csakhamar romantikus parasztszemléletbe szűkültek; ő maga pedig valósággal beleveszett önimádatába és a pillanatnyi hatásra számító nagyotmondások s az öncélú retorika áradatába. Az 1920-as évek vége felé fajvédő eszméi mindinkább szembekerültek a német imperializmus magyarországi terjeszkedésével. Végül is szembefordult a Horthy-korszak vezetőivel és korábbi fegyvertársaival is, akiket pamfletszerű írásaiban élesen támadott (Kritikai Füzetek, 1929, majd pedig Ludas Mátyás Füzetek, 1934-1942). Utolsó éveiben önéletrajza (Életeim) kötötte le minden idejét. Élesen szembenállott a német megszállás és a nyilasuralom terrorjával. A főváros ostroma alatt halt meg a légiriadók izgalmaitól és a pinceélet nélkülözéseitől tönkrement szervezettel. F. m.: Nyelvújítási tanulmányok (Bp., 1903); A vogul szóképzés (Bp., 1904); Nincs menekvés (r., Ungvár, 1917); Napló és elbeszélések (Gyoma, 1918); Mesék a kacagó emberről (Bp., 1919); Az elsodort falu (r., Bp., 1919); Egyenes úton (Bp., 1920); Tanulmányok és jegyzetek (Bp., 1920); Ölj! (elb., Bp., 1921); Csodálatos élet (r., Bp., 1921); Panasz (Bp., 1923); Jaj! (elb., Bp., 1924); Segítség! (r., Bp., 1925); Tenger és temető (elb., Bp., 1925); Összegyűjtött munkái (I – XVI., Bp., 1926); Megered az eső (r., Bp., 1931); Feltámadás Makucskán (két elb., Bp., 1932; 1956, Komlós Aladár előszavával); Karácsony Kolozsvárt (r., Bp., 1932); Az egész látóhatár (I – III., tanulmánygyűjtemény, Bp., 1939); A bölcsőtől Budapestig (önéletrajzának első része Bp., 1944); Ének a révben (r., Bp., 1947); Életeim (Nagy Péter előszavával (I – II., Bp., 1965).
