2022. január 25., kedd

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bezárás fenyegeti a marosludasi cukorgyárat

A világviszonylatban második legnagyobb cukorgyártó nagyvállalat, a francia Tereos marosludasi gyára idén már nem kötött szerződést a cukorrépa-termelőkkel. Ez jele annak, hogy idén leáll a termelés. Múlt év júniusában a cég már bejelentette, hogy eladja a romániai és kínai egységeit. A Tereos az évek során nagy veszteséget halmozott fel, ami november 30-án 2,63 milliárd eurót tett ki. Egyre kevesebb volt a beszállító, mert megcsappant a cukorrépa-termelés a környéken. A cukorgyárnak jelenleg 153 alkalmazottja van, akiket elbocsátás fenyeget.


Felújítják a szászrégeni mozit, befejezik a piaccsarnokot

17 millió lejes költségvetéssel újítják fel a szászrégeni Patria mozit, amely a hatvanas években épült, és befejezik a régóta elkezdett piaccsarnokot. Ezzel a beruházással mindkét létesítményt használatba veheti a közösség. Az Országos Beruházási Társaság Cseke Attila fejlesztési miniszter jelenlétében írta alá a kivitelezési szerződést a nyertes céggel. A felújítás után a mozi épületében két vetítőterem, könyvtár és gyakorlóterem lesz, ahol különböző kulturális rendezvényeket szervezhetnek. A piac hasonlóképpen fontos létesítmény, hiszen az egyetlen a városban, ahol a vásárlók hozzájuthatnak a környező települések helyi termékeihez. 


Mobilitási felmérés

A Marosszéki Közösségi Alapítvány a muresMobil projekt keretében január 10–30. között egy mobilitásról szóló közvélemény-kutatásra hívja a város közösségét. A kérdőív Marosvásárhely tömegközlekedésére vonatkozik, a lakosság véleményét olyan lehetséges új intézkedések bevezetéséről kéri, amelyek a városi tömegközlekedés hatékonyságát növelik. Az 5–7 percet igénybe vevő kérdőívet magyar nyelven a https://forms.gle/cxKn2e4sajMBeqw99, román nyelven a https://forms.gle/ 38sv6fjJbVESvc4r6 linken lehet elérni.


Márciusi próbafelvételi a MOGYTTE-n

A marosvásárhelyi diákliga szervezésében március 27-én lesz az első próbafelvételi a George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemen. Idén először hibrid rendszerben, azaz nemcsak élőben, hanem – azok számára, akik így nem vehetnek részt – online is zajlik majd a próbavizsga, amelyre március 21-ig lehet feliratkozni. Az érdekelteknek a http://simulareadmi- tere.lstgm.ro/ internetes oldalra kell feltölteniük az adataikat, ugyanitt választhatnak a három próbavizsgacsomag valamelyikéből. Az egyetlen tudásmérést tartalmazó csomag 80 lejbe kerül, két próbavizsgáért 150, háromért 220 lejt kell fizetni, a két utóbbi csomag a korábbi évek minitesztjeit és próbavizsgáit is tartalmazza. Az idei próbafelvételi hivatalos Facebook-oldala minden résztvevő számára elérhető.


Előadás a Medve-tóról

Dr. Hantz Péter kutatóbúvár, biofizikus, a Medve-tó mélyének kutatója tart előadást január 14-én, ma 18 órától a szovátai unitárius templomban. A tudós fényképei és videófelvételei egy eddig ismeretlen, csodálatos, gazdag élővilágot mutatnak be, hangradaros vizsgálatai és mikrobiológiai elemzései lenyűgözőek. Az előadáson a járványügyi szabályok betartásával lehet részt venni.