2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A héten indul a városi konzultáció

Ezt jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, aki szerint a politikai összefogással, amiről olyan sokat beszéltünk az idén, sikerült elérniük, hogy közelebb kerüljenek a város polgáraihoz. 

Ezt jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke, aki szerint a politikai összefogással, amiről olyan sokat beszéltünk az idén, sikerült elérniük, hogy közelebb kerüljenek a város polgáraihoz. 
– Az utóbbi hónapokban az előválasztás okán intenzív kapcsolattartást sikerült megvalósítanunk, és ennek az eredményeitől felbuzdulva döntöttünk úgy, hogy elindítunk egy széles körű városi konzultációt. Csütörtökön indul, az a célunk, hogy több ezer háztartást megkeressünk Marosvásárhelyen, szóba álljunk az emberekkel, kikérjük a véleményüket mind a város közigazgatásával, mind a politikával, a közéleti ügyekkel kapcsolatosan. 
Az elnök szerint ez a konzultáció tulajdonképpen a jövő esztendei választási év bevezetője is egyúttal, tudatosan készülnek arra, hogy összhangban a város közösségével, jövőre sokkal eredményesebb választási kampányt tudjanak folytatni. – Nem titkolt célunk az, hogy elveszített pozícióinkat visszanyerjük, azt is tudjuk, hogy ennek az a feltétele, hogy sokkal szorosabb, sokkal közvetlenebb kapcsolatban kell legyünk a város lakosságával – mondta Brassai. 
Örömmel számolt be arról, hogy a történelmi egyházak pozitívan válaszoltak az RMDSZ felhívására, és sikerült 11-12 szavazókörzetet megszervezni, így az összmagyar előválasztás ebben is megvalósul. 
Újságírói kérdésre válaszolva mondta el, hogy a lakossági konzultáció lebonyolításában elsősorban a most megalakult új körzetek választmányi tagjai vesznek részt, de önkénteseket is igénybe vesznek. Több mint 20 kérdésből álló űrlapot kell megválaszolni, ami időigényes, és nagyon sok munkatársra van szükség, azonban nem tart attól, hogy nem lesznek jelentkezők erre a feladatra, és azt gondolja, december 12-ig tisztább kép alakul ki arról, hogy hogyan látják a marosvásárhelyiek a jövőt.
Ma délután közvita
Peti András, a vásárhelyi RMDSZ elnöke elmondta, egy hónappal ezelőtt nyújtottak be egy tanácsi határozattervezetet, amely egy sor intézkedési javaslatot tartalmaz a marosvásárhelyi légszennyezés csökkentésére. A törvény szellemében várják, hogy a nyilvános vitán minden érdekelt fél elmondja a véleményét. – A polgármesteri hivatal már kétszer szervezett közmeghallgatást, ma délután kerül sor az RMDSZ által szervezett közmeghallgatásra. Nagyon fontosnak tartjuk  minden érdekelt fél jelenlétét, ezért meghívtuk a legfontosabb intézmények képviselőit, a kombinát vezetőségét, a környezetvédelmi hatóságot és a polgármesteri hivatal képviselőit.  Fontosnak tartjuk, hogy minél többen elmondják a véleményüket, rendelkezzenek minden információval, hogy a legjobb döntés születhessen a tanácsülés vitáján.
A közvitára ma 18 órától kerül sor a Kultúrpalota kistermében.
Brassai ennek kapcsán elmondta, hogy a népszavazásra vonatkozó javaslatuk megosztotta a közvéleményt, sokan kampányfogásnak nevezték az RMDSZ részéről, de kiderült, az egyetlen konkrét lépés, amit ebben az ügyben tehetnek, a népszavazás, amitől nem lépnek vissza. 
– Az RMDSZ továbbra is elszánt, hogy a népszavazást – az egyetlen konkrét lépést, amelyet ebben az ügyben tenni lehet, amely a hatóságokat is segítheti abban, hogy a munkájukat hatékonyabban végezzék – továbbra is kitartóan szorgalmazzuk, és szeretnénk, ha valóban megkérdeznék a város közösségét, mi legyen a vegyipari kombináttal.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató