2025. július 12., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hengerelt a City`us az elődöntőben

Egy-két szezonnal ezelőtt még a két csapat meccsei parázs csatákat hoztak, ehhez képest mára alaposan megváltozott a két klub háttere, és az erőviszonyok is.

Hétgólos győzelmet aratott pénteken a teremlabdarúgó I. liga elődöntői keretében a City`us Marosvásárhely az egykori rivális Székelyudvarhely felett, így a mához egy hétre sorra kerülő visszavágón nem ígérkezik nehéznek a bajnoki címvédő vásárhelyiek számára az újabb döntőbe jutás.

Egy-két szezonnal ezelőtt még a két csapat meccsei parázs csatákat hoztak, ehhez képest mára alaposan megváltozott a két klub háttere, és az erőviszonyok is. A házigazdák már az első percben betaláltak, a hetedik percben pedig már háromgólos előnnyel vezettek, a szünetben néggyel. A második félidőben még ötször vették be az udvarhelyi kaput, de a játékidő végére a vendégek is jegyeztek két gólt, a duplázó Paul Alin révén. A vásárhelyi csapatból Fl. Matei, Gherman, illetve Stoica dupláztak, Szőcs, Ignat és Velcherean egy-egy találatot jegyeztek.

Az elődöntők másik ágán az alapszakaszt a 2. és 3. helyen záró United Galac, és Spicom Sepsiszentgyörgy csapatai vívnak két győzelemig tartó párharcot, az első összecsapást tegnapi lapzártánk után Sepsiszentgyörgyön játszották.

 

Advertisement

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató