Nálunk mindig helyzet van. Sohasem múlik, folyton csak fokozódik. Kortól, rendszertől függetlenül. Ezt Gálfalvi György világszéli helyzetjelentései jól példázzák az író napokban megjelent új könyvében*. A Bookart újra elegáns kötetet adott ki, megmozgatja a fantáziát az egerszalóki sódomb hévízgőzös, mészkőlerakódásos közelképe a borítón. A fotónak nem sok köze van a kiadványban szereplő írásokhoz, azok teljes mértékben honi fogantatásúak, de kétségtelen a hangulatteremtő ereje. Egyébként a képzeletet sem kell különösebben felpiszkálni, a kötetbe válogatott mindenik szöveg a valóság talaján áll. Oknyomozó riportokat, szociográfiát, esszéket, naplójegyzeteket találunk a visszatekintő kiadvány három nagy fejezetében. Az Itt vagyunk cím alatt a szerző magas hevületű, fiatalkori riportjaival, a 70-es évek elején készült, rendkívül alapos dokumentálódás és többszöri terepút nyomán született nyárádselyei, szamosdarai, rónaszéki, görgényüvegcsűri, jobbágytelki riportjaival szembesít. Akkor még a bátran szerkesztett bukaresti lap, az Ifjúmunkás tettre kész riportere, szerkesztője volt. Az Indulat című fejezet is jól érzékelteti, a szerző a továbbiakban is sokat megőrzött a közösség ügyeit felvállaló, igazságkereső kezdeti lázából, és amikor csak tehette, a hatalom szempontjából „problémás”, nehéz emberek, az olyan megtámadottak mellé állt, mint amilyenek a kolozsvári Székely Ferenc, a kovásznai Fábián Ernő, a kézdivásárhelyi Jakabos Ödön és a hozzájuk hasonló, gondolkodó, cselekvő, tenni akaró egyéniségek voltak, akik hamar kényelmetlenné váltak a diktatórikus rend fenntartói számára. Ő maga is hamar a hatalmi gépezet céltáblájává vált, mindegyre meg kellett vívnia a saját csatáit, ami nem riasztotta el attól, hogy felelős értelmiségiként, közösségi szószólóként, az Igaz Szó szerkesztőjeként ne próbáljon megküzdeni mindazért, amiben hitt és hisz a mai napig. De mindinkább veszített illúzióiból, abból a kevésből, amije volt, hiszen Gálfalvi György optimistának sohasem volt mondható. A rendszerváltó fellángolás is csak rövid ideig tartott, az utóbbi három évtized is többnyire a borúlátását erősíthette, írásai a kétségeit, öngyötrő töprengéseit, a közösségünk szétbomlásával járó elmagányosodást tükrözik. A kötetben ez a legátfogóbb fejezet: Űr a tornácon. Korrajz világszélen, mondhatnánk. Tényleg a világ szélén, szegletén éltünk, élünk itt, ezen a hányatott sorsú szülőföldön? Az olyanok, akikről írt, mindenekelőtt pedig Gálfalvi György maga úgy gondolkodott, dolgozott, cselekedett, mint aki tudja, ahol ő van, az a világ közepe, vagy legalábbis úgy kell élnie, hogy a helyet (baj)társaival azzá tegyék. Ez a szellemi készenlét, ez az intellektuális, morális (ki)tartás mindvégig nyomon követhető a könyvben. A régi szövegekben éppen úgy, mint a nemrég keletkezettekben. Magához köt, olvastatja magát e fél évszázad terméséből egybegyűjtött, igényes valóságirodalom.
Legtalálóbban bizonyára a kötet szerkesztője, Markó Béla jellemzi a könyvet a kiadvány hátlapján. Idézzünk soraiból pár aktuális, az egyéni értékelésen túlmutató, megszívlelendő gondolatot: „Nem elég azzal jellemezni Gálfalvi György életművét, hogy hatalmas erénye a szókimondás abban a korban is, amikor nemhogy a válaszokat, még a kérdéseket is kockázatos volt megfogalmazni. Minderről beszélni kell, de alapjában véve művei természetesen nem ettől maradandóak, hanem amitől minden jelentős irodalmi alkotás: metafora- vagy szimbólumteremtő képességnek nevezném. Metaforái, amelyek egy-egy kérdő vagy felszólító mondatban is megfogalmazódnak, ma már részei az irodalmi köztudatnak, akár egy ifjú generáció lázas lázadásáról, akár egy iskolaigazgató leváltásáról, akár a Gálfalviék kerítése mellett emelkedő őrtoronyról legyen szó. Egy-egy ilyen kép már nemcsak az övé, hanem mindannyiunké. Micsoda döbbenetes jelképe az erdélyi értelmiségi sorsnak ez az őrtorony például, amelyet nem azért emeltek, hogy ily módon az övéi sorsát vigyázhassa az író, hanem éppenséggel őt (is) felügyelik onnan a hatalom fegyveres katonái. Azt a valóságos őrtornyot hol lebontják, hol újraépítik. Viszont a másikat, a láthatatlan kilátót már nem lehet elbontani, ott van ezekben az aktualitástól eloldott, tehát mindig aktuális szövegekben”.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
