A havasok és hegyvidékek madarai (34.)

Csíz (Carduelis spinus)

11 cm. A hím feje teteje és torka fekete, tollazata sárgászöld, a háta és az oldala barnán sávozott. A tojó szürkébb, a fején nincs fekete szín. Világos hasa sűrűn sávozott. A röpte pintyszerű, könnyed. Télen csapatosan jár. A zsezsékkel együtt látogatja az égerfák koronáit. Csaknem szünet nélkül csicsereg. Magas „csi-zi” hanggal hívja a társát. Otthonosan érzi magát a fenyvesekben, nyíresekben, égerfák sorában és a sűrű sövényekben. Fenyőfákon magasan az ágak hegyén rak fészket. Mohából, gyapjúból és tollakból építi a fészkét. 

Ősz közepétől tömegesen kóborolnak. A fák koronájába „csizz” hívó hangjukkal szállnak be. Az ágakon ügyesen tornásznak, keresgélnek. Különösen kedvelik az égerfák termését. Életterük Írországtól Japánig terjed. 

Észak-Amerikában él a rokona, a fekete fejű GYÁSZOS CSÍZ (Carduelis tristis) és a kisebb narancsvörös CSUKLYÁS CSÍZ (Carduelis cucullatus). 

Konrad Lorenz osztrák tudós kiemelkedően sok tapasztalatot gyűjtött a csízről – ezt írja: „A csíz nemcsak hogy megszelídül, de igazán személyes ragaszkodást tanúsít (az ember iránt) még akkor is, ha idősebb korában ejtik fogságba.” 

„A csíz növényevő, naphosszat eszeget, s emiatt igazában sohasem lesz éhes, érdeklődési körében a táplálékfelvétel sokkal kisebb szerepet játszik, mint a rovarevő madarakban. Könnyen rávehető, hogy közeledjék gazdájához, és ezt nem az ennivalóért teszi, hanem a gazda társaságáért.”

A vörösbegy nem, de a csíz személyes kapcsolatot teremt a gondozójával. Még sok más társasan élő madár is átviszi társas ösztönét az emberre, és ha fiatal koruktól neveljük őket, szoros szociális kapcsolatba lépnek velünk. Meghatóan ragaszkodó lények a seregélyek, a süvöltők, a csízek, a papagájok, a ludak és a darvak.

Szovátának bő a vízhálózata. Mindenik pataknak a két partján sorakoznak az enyves és hamvas égerek; a tobozkás termésük vonzza a zsezséket és a csízeket. Ha sikerül feltűnés nélkül az égercsoport közelébe lopakodni, hosszú időn át hallhatjuk csicsergő hangjukat. Távcsővel láthatjuk, hogy miként bontogatják a tobozkák pikkelyeit, és ügyesen kiszedik a sötét, apró magokat. 

 

Fenyőszajkó (Nucifraga caryocatactes)

31 cm. Tollazata sötét csokoládébarna sűrű fehér pettyezéssel. Alsó farkfedői fehérek. Széles a szárnya és a farka fekete. A farka végén fehér foltok vannak. A csőre erős és viszonylag hosszú. A röpte hasonlít a szajkóéhoz. Miután a fiatalok kirepültek, kisebb csapatokba verődnek. 

Jellegzetes „kror” és „krér” hangsorát többször megismétli, mindkettőt érdesen ejti. Az év nagy részét a fenyvesekben tölti, télire beereszkedik a lomberdőkbe. 

Fenn a fenyvesekben naponta fogyasztja a cirbolyafenyő magvait, a torokzacskójába sokszor ötvenet is összegyűjt, majd elrejti őket a földbe. A magok egy része kikel, így hát terjeszti a cirbolyafenyőt. Ennek Szibériában és Svájcban nagy a jelentősége. A mogyorót is felkutatja, és a karmaiba szorítva felnyitja. 

Még hull a hó, és ő már lerakja tojásait. Fészkelőhelyei az Alpok, a német Közép-hegység, a Kárpátok, a Balkán-félsziget hegységei, Dél-Norvégia, Kamcsatka stb. 

Szovátai tapasztalatom: minden évszakban sokszor láttam a sós tavak melletti vegyes erdőkben. Rendszerint magányosan ugrált, keresgélt. A száraz avar leveleit a csőrével megmozgatta, és bükkmakk vagy lehullott galagonyatermés után kutatott. Májustól kezdve a különféle bogarakat és gilisztákat is szívesen fogyasztotta, fogyasztja. Figyelmes madár, de gyűjtés közben a mozgó embereket 5-6 méter távolságban elviseli. 

Összeállította: Márton Béla