Február 14-én múlt harminc éve, hogy Chicago egyik elővárosában 67 évesen meghalt Bacsik Elek budapesti születésű gitáros, hegedűs, akinek a nevét, bár a 20. századi dzsessztörténet kiemelkedő alakjaként tartják számon, Magyarországon ma is kevesen ismerik.
„Amikor a hatvanas évek elején Párizsban rögzítette a Take Five-ot vagy a Blue Rondo á la Turköt, Európa legjobb gitárosai között jegyezték. A kontinens tizenöt országában turnézott, miközben nagy kalandor volt, minden helyi nyelven megtanult” – mondta róla korábban Simon Géza Gábor, a magyar dzsessztörténet fontos kutatója, aki 2016-ban Esős évszak címmel diszkográfiát írt róla.
Bacsik Elek kiemelkedő technikai felkészültséggel és alkalmazkodóképességgel mozgott a legkülönbözőbb zenei műfajok, stílusok és zenekari felállások, zenekari szerepek között.
„Talán nem volt olyan helyzet, amelyben ne tudott volna magasan megfelelni, és ha lehetősége volt rá, maradandót alkotni” – fogalmazott Pál Nagy Balázs, aki számos, korábban ismeretlen információt, részletet publikált róla 2021-ben megjelent könyvében, a Bacsik Elek – Budapesttől East Dundee-ig című kötetben.
Az 1926-ban a Ferencvárosban roma családban született Bacsik Elek (apja, Bacsik Árpád ismert cigányzenész, brácsás volt) már a negyvenes években, tinédzserként részese volt a magyar zenei színtérnek. Gitározott, hegedült az Arizona mulató zenekarában, közreműködött számos rádiófelvételen és gramofonlemezen. Huszonkét éves volt, amikor 1948-ban elhagyta Magyarországot.
Hosszabb-rövidebb ideig dolgozott Libanonban, Spanyolországban és Portugáliában, Olaszországban a rock and roll helyi híressége, Renato Carosone zenekarában gitározott. 1959-ben Franciaországba került, ahol a sanzonipar fontos szereplőjévé, televízió- és rádióműsorok közreműködőjévé vált. Franciaországban két szólólemeze jelent meg (The Electric Guitar of the Eclectic Elek Bacsik – 1962; Guitar Conceptions – 1963), Serge Gainsbourg, a francia könnyűzene ikonja dzsesszlemezt készített vele, de játszott mások mellett Dizzy Gillespie-vel, Jeanne Moreau-val és Michel Legrand-nal is.
Amerikába azért ment 1965-ben, mert vágyott a dzsessz őshazájába, de csalódnia kellett. Bár ott is megjelent két szólóalbuma (I Love You – 1974; Bird and Dizzy – A Musical Tribute – 1975), és néhány más lemezen is hallható a játéka, kívülálló maradt, nem kapott megfelelő támogatást, menedzselést. Hosszú éveken át, 1967-től 1990-ig dolgozott Las Vegasban, ahol fellépett Tony Bennettel, Wayne Newtonnal, Tommy Vig magyar-amerikai vibrafonos-dobossal, sőt Elvis Presley-vel is, az őt kísérő nagyzenekar tagjaként 1969-ben és 1972-ben egy-egy hónapot töltött el mint gitáros, hegedűs és bőgős. Quincy Jones filmzenék rögzítésére hívta, és dolgozott cigányzenészként is magyar éttermekben; utolsó éveiben Kanadában próbálkozott.
Az elmúlt időszakban civil kezdeményezés indult annak érdekében, hogy a Budapest VIII. kerületében található Muzsikus cigányok parkjában Bacsik Elek is emléktáblát kapjon.
