A hangversenyző professzor

Talán nem tévedés azt mondani, hogy Farkas Gyula matematika-fizika szakos profeszszor Kodály Zoltán előfutára. A professzor esetében különösen szemléletes a kodályi kijelentés, mely szerint: „Arra a kérdésre, hogy mikor kezdődjék a gyermek zenei nevelése, azt találtam felelni: kilenc hónappal születése előtt. Első percben tréfára vették, de később igazat adtak. Az anya nemcsak testét adja gyermekének, lelkét is a magáéból építi fel. (…) Ezért ma még tovább mennék: nem is a gyermek, az anya születése előtt kilenc hónappal kezdődik a gyermek zenei nevelése”. Hogy alaposan megismerkedjünk Farkas Gyulával, tekintsünk vissza a tudós születése előtti időkbe!

Javában tündökölt a magyar romantika korszaka az 1847-es esztendőben, Petőfi ekkor írta legmelegebb hangú szerelmes verseit, amikor a híres, zeneszerető Esterházy grófok gazdasági intézőjének, Farkas Ferencnek és feleségének, Hoffmann Cecíliának, Pusztasárosdon (ma Sárosd, Fejér megyében) megszületett a fia, Gyula. (Ugyanebben az évben házasodott össze Petőfi Sándor Szendrey Júliával.) Farkas Gyula szüleinek megvolt a lehetőségük a zenei művelődésre, hiszen az Esterházyak udvarában volt erre lehetőségük. Az édesanyja pedig valódi kodályi ideálként jól zongorázott.

A címeres, nemesi származású, elszegényedett apa lehetőségeihez képest igyekezett nemesi szellemben nevelni gyermekét. Így vált Gyula tanulmányainak részévé a zene is. Kezdetben az édesanyja tanította a varázslatos hangszer titkaira, majd középiskolai tanulmányai után, 1866-ban sikeresen felvételizett a pesti jogi karra és a zongoraiskolába is. Az, hogy felvették zongoristának, bizonyítja, hogy nemcsak távolról ismerte a hangszert. A zenélés mellett azonban a figyelme egyre inkább a matematika és a fizika felé fordult. Mivel a zongorázás terén belátta, hogy iskolatársai tehetségesebbek, szakot váltott és abbahagyva a jogot és a zongorázást, természettudomány szakra iratkozott.

Bár nem tanult tovább zongorázni, a hangszert meglehetősen jól kezelte, ugyanis több városban hangversenyen is fellépett. Tolnán, Székesfehérváron és Nizzában is gyönyörködtette a zenekedvelő közönséget. Az szinte természetes, hogy nem sikerült különösebb hangszeres hírnevet szereznie, mert akkor már Liszt Ferenc volt a zongora fejedelme, és minden figyelem feléje fordult.

Természettudományi tanulmányait a család elszegényedése miatt abba kellett hagynia. Egy ideig tanítóként dolgozott, de közben folyamatosan képezte magát matematikai, fizikai és vegytani téren.

Különösen érdekes, hogy 1870 és 1874 között egy reáliskolában kapott tanári állást. 1873-ban az ő kezdeményezésére indult el ebben az iskolában a zeneoktatás. Valószínű, hogy sok értetlenkedés fogadta az ötletet, de kiderült, Farkas Gyulának igaza volt: a zenetanulás nem hátráltatja a többi tantárgy tanulását. A biztató eredményekről a Székesfehérvári Tanítók Egyletéhez írt beszámolójából szerezhetünk tudomást. „Az intézet igazgatója teljes méltánylattal az iránt, amit a zenei képzettség egy fejlődésén lendíteni képes, elhatározta, hogy az intézettel kapcsolatban zeneiskolát fog létesíteni. A terv minden várakozást túlszárnyalólag sikerült. (…) A kitartó szorgalom, sőt rajongással határos kedv, mellyel a beírottak legnagyobb része tanulmányaiban megindult, szinte félelmessé kezdett válni aziránt, hogy a buzgóság a főtárgyak rovására történend. Azonban mindjárt az első évnegyedi bizonyítványok szerkesztése megmutatta, hogy nincs mitől tartani, sőt a legkellemesebben meglepő nyomokat kezdett a zenei oktatás a részesültek kedélyállapotán, magatartásán, felismerhetővé tenni, melyek az idő haladtával arányosan feltűnőkké lettek. Azon ifjak, kik még úgyszólván csak megtekinteni indultak a zeneművészet birodalmának határait, már komolyság- ildomosságban, lelkes ügyszeretetben minden iránt, a mi szép, nemes és igaz, szembetűnőleg sokat nyertek. Igaz, találkoztak olyanok is, akiket közönyösen hagytak az újszerű tanulmányok, ez azonban nekik inkább teheték hiánya, mint tán egyéb körülmény folytán számítandó be. Az intézet igazgatója több ízben egész lelkesüléssel nyilatkozott a zenei művelés azon hatálya felől, mely szemei előtt nőttön-nőtt és ez irányban a fáradozásait bőven jutalmazva látta, midőn az év legördültével a siker felől teljes meggyőződést szerezhetett.”

Mire jó a zenetanulás? Nemcsak a zenei tudás gyarapodik a zenével, hanem teljes körű szellemi és jellemi fejlődésről beszél Farkas Gyula egy évszázaddal Kodály Zoltán előtt! Sajnos Kodály után némely tudatlanok már azt hangoztatják, nincs is szükség zenetanulásra, és ha egy zenetanár többre törekszik, mint néhány ének éneklésére és komolytalan zenehallgatásra, akkor a társadalomnak egy hiszékeny közegét uszítják rá.

Farkas Gyula nemcsak a zenei nevelés terén járt élen, hanem a matematika és fizika kertjében is sok virágot ápolt és nemesített. 1881-ben matematikából doktori címet szerzett. 1887-ben meghívták a Kolozsvári Egyetem (akkor még így nevezték) matematika-fizika tanszékére. Örömmel tett eleget a meghívásnak, és 1915-ig, nyugdíjba vonulásáig itt tanított.

Egyetemi tanárként igyekezett mindig élen járni a tudomány világában. Munkái és tanítása által lett népszerű tanár, de az egyetem is neki köszönhette, hogy európai színvonalú természettudományi karrá fejlődött. Külön érdekesség, hogy három dologban is lehetett volna világelső, csak a körülmények valahogy ellene szegődtek. Tizennégy évvel hamarabb publikált egy cikket a ma Caratheodory nevéhez fűződő termodinamikai elvről, mégis ez utóbbi személy munkájára figyelt fel a tudományos világ. Mégis a matematikai pontossággal leírt termodinamikai munkák által lett Európa-szerte elismert tudós. Ami még megdöbbentőbb, hogy Farkas Gyula korán felfigyelt a relativitáselmélet elvére, de egy bizonyos Lorenz megakadályozta, hogy ez a sejtés Einstein tudomására jusson. Egy későbbi kutatás azonban kiderítette, hogy Farkas Gyula levelezett a relativitáselmélet atyjával. Függetlenül Minkowskitól ő is fölfedezte ugyanazt az elméletet – itt is más lett a névadó.

Nemzetközi elismertsége révén a Magyar Tudományos Akadémia tagjává avatták. Ahogy csak tehette, igyekezett népszerűsíteni mindkét Bolyai matematikai munkáit, és ő képviselte az Akadémiát a Bolyai-síremlék avatásán.

Tanítványai közül zenész körökben – és művelt társaságokban – jól ismert Kacsóh Pongrác, aki az ő vezetésével írta meg mechanikai témájú doktori disszertációját. 

Farkas Gyula 1930-ban még megünnepelte a karácsonyt, aztán 27-én Pestszentlőrincen meghalt.